2012. január 27., péntek

Robogó, bácsi, rendőrök, mentő

Tegnap délelőtt éppen készülődtem (az isztambuli lánynál volt tali dél után ebédre, sütire, borozgatásra), mikor egy csattanásra lettem figyelmes. Kimentem a teraszra megnézni, hogy mi történt. Az erkélytől jobbra, a biciklis sávban egy oldalára fordult robogó volt az aszfalton és a robogóba gabalyodva, szintén a földön, nagyon fura, kitekeredett pózban egy öreg bácsi feküdt. Szomorúan tapasztaltam, hogy a svájciak is erősen empátia hiányban szenvednek. Egy jó pár autó elhaladt, mire az egyik jeep megállt, a sofőr elakadásjelzővel a sávjában hagyta az autót és mobilon segítséget hívott. A bácsi nagyokat nyögött, sisak nem volt rajta (itt kötelező) de láttam, hogy válaszol a kérdésekre, amit a telefonáló férfi feltesz neki. Kb 5 perc múlva szirénát hallottam, gondoltam a mentő. A város viszonylag kicsi, közel vagyunk a belvároshoz és ez itt mégis csak Svájc. De nem mentő volt, egy motoros rendőr. Aztán jött még egy motoros, de mentő még mindig sehol. A rendőrök lezárták a sávot és elkezdek kirámolni a motor csomagtartójából. Előkerült egy kameraállvány és egy fényképezőgép. A nyögdécselő kisöreget és az összetört robogóját elkezdték egy krétával körberajzolni és fotókat készítettek. Azt hittem, rosszul látok! Hallelúja, meg van a papa mentve! A +5 fokban, összetörve fekszik az aszfalton, mentő sehol, még egy vesegyulladást is össze fog szedni, de fő a nyugalom, először fotózunk. Mi ez, valami amatőr fotó klub terepgyakorlata? Közben folyamatosan szóval tartották a bácsit. Miket mondhattak neki? Ilyeneket, hogy: "Papa, még egy lesz, jó? Az előzőn nem tetszett mosolyogni" vagy "Tessék egy kicsit jobbra csúszni. Most egy közeli lesz a mociról." Szörnyen morbid volt az egész. Természetesen mentő továbbra sincs sehol. Negyed óra után szirénázva megjött, komótosan kiszállt két mentős, a harmadik csak akkor kezdte felvenni a kesztyűjét. Teljesen olyan volt az egész, mintha csak úgy arra jártak volna és beugrottak, mert látták, hogy tömeg van. Nyilván nem így volt, mert szirénázva jöttek. Nem is értem..... A kisöreget stabil oldalfekvésbe rakták, megvizsgálták, hordágyra tették és elvitték. A rendőrök még maradtak fotózgatni, a robogót elvitték a robogóparkolóba a sarokra (igen, itt külön parkoló van a robogóknak, fel van festve és csak ott szabad robogót hagyni és nem ott, ahol éppen eszünkbe jut vagy dolgunk van) és ment mindenki dolgára.
Azt kell mondjam, hogy a "civilizáció csúcsa" érzés most messziről elkerült. Szörnyen tesze-tosza látványt nyújtott. Biztos minden forgatókönyv szerint történt, hiszen ez itt Svájc. Gondolom nem probléma, hogy a mentőre negyed órát kellett várni és az is megszokott, hogy egy élő embert krétával körberajzolnak és fotózgatják. Valószínűleg a biztosító miatt kell, mert itt a mentő sem jön ki ingyen.
Abból, ahogy a rendőrök hadonásztak meg mutogattak, miközben a fekvő bácsival beszélgettek én arra tippelek, hogy a kisöreg simán eldőlt a robogójával együtt. Ez a része a városnak nagyon meredek és az út hirtelen kezd emelkedni. Ha az ember nem méri fel a terepet időben, nagyon nyomni kell, hogy ne álljon meg az autó. Szerintem a robogóból vagy a bácsiból, vagy mind a kettőből, kifogyott a szufla és simán eldőlt. Ráadásul tegnap esett, csúszós volt az út.

Ma reggel kimentem a teraszra és annak ellenére, hogy egész éjjel esett, a bácsi kontúrjai még mindig jól látszanak az aszfalton, ezért lefotóztam.



2012. január 24., kedd

Somára várva......

Megint eltelt egy hétvége, lassan vége a januárnak. Az elmúlt néhány nap elég langyin telt, olyan érzésem van, mintha szombat-vasárnap nélkül léptünk volna be a következő hétbe. Szombat délelőtt csomagoltunk, vasaltam, mert Soma elutazott Dubaiba munkaügyben. Mivel ott a péntek a szabadnap, vasárnap már melózott. Még jó, hogy van közvetlen járat de így is majdnem éjfél volt, mire a szállodába ért és kirámolt. Kint már hajnali 3 volt, mert ennyi az idő eltolódás. Szerdán délután érkezik, szóval már csak egyet kell aludni:) Először van Európán kívül, ráadásul az Emirates-el repül és a mai délutánt városnézéssel tölti. Szóval annak ellenére, hogy dolgozni ment, még lát is valamennyit a városból, ami nem mindig jellemző, sajnos.
Egyikünk sem volt boldog attól, hogy a hétvégét fel kell áldozni, de cserébe jövő héten nem utazik ami azért fontos, mert kedden lesz a műtétem. És ugyan nem ő fog megműteni (mekkora mák:)), nem szerettem volna teljesen magamra maradni.
Miután Soma elment, főzőcskéztem, össze rámoltam, bevásároltam hétvégére. Úgy volt szombaton, hogy itt élő külföldiekkel, kb. 12 emberrel, találkozok egy vacsorára. De végül lemondtam, mert egész héten köhögök és ha más bajom nincs is, de nem akartam egy étteremben az asztalnál ugatni egész este. Nem biztos, hogy a többiek jó néven vették volna:) Helyette elkezdtem egy francia könyvet olvasni, mostanában kölcsönöztem ki a könyvtárból. Na nem kell Balzacra vagy Dumasra gondolni! A házasság hónapja van és néhány témában ide vágó könyv ki volt állítva, illusztráció jelleggel. Onnan választottam egyet, a címe Hogyan éljünk együtt egy férfival...és szeressük is! Nagyon jó pofa. Elég sok szótározni való van benne, de nem fáraszt, mert érdekes Este megnéztem az M1 Online-on egy jó Woody Allen filmet és egy másikat, éjfél körül, a Duna TV-n.
A borító

Fészek két főre, ez a első fejezet címe:)
Légy diszkrét, azaz hogyan óvd az intim szférádat:)

Vasárnap nagyon későn keltem, szörnyen húzott az ágy. Aztán edzőterem, gőzfürdő, vacsora és gondoltam nézek valamit usb-ről, van egy csomó filmünk, rá tudom dugni a tv-re és így nem kell a laptopra merednem egész este. A Mamma Mia!-t választottam, azt Soma úgy sem akarná megnézni. Hát ha tudom előre azt, amit nem tudtam, én sem akartam volna megnézni. Nem akarok senkit megsérteni, mert biztos van olyan ember, akinek bejön. Én csak kínomban néztem, nem nagyon volt más a tévében. Egy zenés, romantikus filmről van szó, ami tele van jó színészekkel és ABBA slágerekkel. Eddig rendben is lenne. De valahogy a filmben nagyon idegesítően hatott. Az első 20 perc után azon gondolkodtam, hogy sok ABBA sláger van még, mert már kezd az a bizonyos cérna szakadni. Hát, mint kiderült, volt. Néhányszor vissza is kellett tekernem, mert azon vettem magam észre, hogy tök máshol jár a fejem. De legyűrtem, megnéztem, ezen is túl vagyok, Mamma Mia! kipipálva:)
Hát ennyi lenne, tényleg nem történt semmi más. Tegnap megint elkészítettem Anna néni sütijét, mert átjött Frances. Ma edzőterem, de nincs sok kedvem hozzá, ma az unalom fog hajtani a futópadon:)

2012. január 19., csütörtök

Szombat, vasárnap kétszer

Mivel a múlt hétvégéről (január 7-8) nem készült bejegyzés, ezt most az aktuális hétvégével kötöm össze. No para, nem kell több oldalas beszámolótól tartani, mert semmi extrém nem történt a január 7-8 hétvégén. Talán csak egy dolgot emelnék ki, egy múzeumlátogatást. Mivel a hónap első szombatja volt, az összes lausanne-i múzeum megint ingyen volt látogatható, és elmentünk a fotóművészeti múzeumba. Még egy-két hónap, azaz első szombat, és sorra kerül az összes múzeum. Aki volt nálunk, és járt az olimpiai múzeumban, az örüljön, mert január végén 2 évre bezárják felújítás miatt. Addig még ingyen látogatható és még ezt szeretnénk egyszer sorra keríteni, Soma már harmadszor, én először és utoljára:)






Na de a mostani hétvége, azaz szombat! Bejegyzés nélkül is emlékezetes marad, Soma számára biztosan. Történt ugyanis, hogy először síelt életében. Már régen dédelgetett álma volt, hogy kipróbálja ezt a téli sportot, de mindig csak elméleti szinten volt róla szó. Aztán az elmúlt hét közepén azzal állt elő, hogy mi lenne ha ezen a szombaton lenne a napja. Elvégre tél van, a síelés gondolata egyre jobban foglalkoztatja, és mégis csak Svájcban vagyunk! Hol máshol, ha nem itt, a világ legigényesebb és legnagyobb síparadicsomok hazájában. Az már csak hab a tortán, hogy a világ első (néhány internetes oldal szerint csak második) legnagyobb sípályája csak 65 km-re van Lausanne-tól. Portes du Soleil (nap kapuja magyarul) a francia-svájci határon van, 650 km sípálya, 14 völgyben több mint 200 sílifttel, 694 hóágyúval. Minden sípálya elérhető sílifttel és/vagy ingyenes buszjáratokkal. Mi a 14 völgyből a legközelebbit vettük célba, Morginst.
Előző nap, pénteken, elugrottunk egy sícuccokat árusító boltba. Soma vett sínadrágot. Kabát, sapka, sál, kesztyű, napszemüveg volt itthon, átlagos utcai. Soma beszélt a síoktatóval hét közben, aki azt mondta, hogy szép, napos idő lesz, és mivel ez lesz amúgy is élete első síelése, nem kell profi cucc. Ebből kiindulva Soma úgy döntött, hogy csak akkor ruház be, ha tényleg tetszik a síelés és hosszú távon is folytatni szeretné. Sílécet, botot, bakancsot helyben kellett bérelni.
Az új-zélandi oktatóval, Brettel, reggel 10-kor volt találkozónk teljes harci díszben a sífelvonó mellett. Egy 5 fős csoportot oktatott aznap angol nyelven. Mire elindultunk a felvonóval a sípályákhoz, eltelt kb. fél óra. Macerásan gyűltünk össze, mindenki kezdő, mire kibérelték a felszerelést, beöltöztek, stb. Aznap az idei tél leghidegebb reggele volt, -10 fok. A síelni vágyók meg sem érezték, a sícucc jól szigetel. De én, a városi csizmámban, a 2 méteres hóban már kezdtem kockára fagyni. Mire a felvonóba ültünk úgy reszkettem, hogy nem tudtam beszélni. Ha nem lettek volna annyian körülöttünk, tuti sírva fakadok. De amikor felértünk a sípályákhoz, mintha egy másik bolygóra érkeztünk volna. Az ég kékebb volt, mind addig bármikor! Szikrázott a nap, havas hegycsúcsok, amíg a szem ellát, csillogó hó és rajta sok kis színes cikázó síelő. Olyan érzésem volt, mintha a világ tetején lennék:) Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor 3842 méteren voltunk az Aguille du Midin, Mont Blanc "lesen", Chamonix-ban. Igaz, hogy ez Franciaországban van, de ha megkérdezné valaki, hogy a Svájcban töltött 1 évből melyik élményt emelném ki, ez lenne az, és most már a szombati sípálya látványa is ide tartozik.


Somáék elkezdték az órát, én meg befészkeltem magam egy forró csokival és sok magyar női magazinnal az étterem teraszára. Ahogy ott ültem a teraszon, a szikrázó napon, figyeltem körülöttem azt a sok síelő, borozgató, kávézgató embert, arra gondoltam, hogy milyen gondtalan is tud lenni az élet. A felnőttek vidámak, nevetgélnek, láthatóan jól érzik magukat. A tini lányokat fűzik a snowboardos vagányok. A gyerekek nem sírnak, nem hisztiznek, még a legkisebbek sem. Láttam olyat a mellettem lévő asztalnál, hogy a kicsi lábáról lecsatolták a lécet, anyukája az ölébe vette és berakta a szájába a cumit. Olyan kicsi is volt, aki alig tudott mozogni a sícuccban és az ebédjét cumis üvegből kapta, valami tejes étel volt :) Igen, ez egy életforma :)


Soma oktatása kb. 2 órát tartott. Miután végeztek, az egész csoport letelepedett a teraszon az egyik asztalhoz, ettünk, ittunk beszélgettünk. Kaja után mindenki vissza ment gyakorolni a frissen szerzett tudását, én maradtam a teraszon az újságokkal. 4-kor úgy döntöttünk, hogy sátort bontunk, mert már kezdett lemenni a nap. Leértünk, leadtuk a bérelt cuccot, mindenkitől elbúcsúztunk, kb. 7-re értünk haza. Az első síelést otthon egy hagyományos, svájci sajtfondüvel ünnepeltük és jókat boroztunk utána.  Soma annyira elfáradt, hogy fél 11-kor elaludt a kanapén, a tévénél. Kellemesen elfáradt:)
A vasárnap sok alvással, egy rövid fitneszteremmel és egy hosszabb gőzfürdőzéssel telt. A menü magyaros volt, Soma kérésére. Karajcsontból zöldségleves és petrezselymes krumpli rántott hússal, hagymás-ecetes uborkasalátával. Természetesen volt desszert is, mint minden hétvégén. Rutin híján már néhányszor befürödtem a sütéssel. De a süti, amit most sütöttem, vissza adta a már majdnem elveszett hitemet. A recept Györke Anna néni gasztroblogjáról van, mindenkinek ajánlom, itt. Isteni lett, annyira édes, amennyire kell, gyümölcsös, fahéjas.... Egyszerű recept, nem égett oda, nem lett száraz sem. Pont olyan, amilyennek elképzeltem. Hétfőn újra elkészítem, átjön az egyik itteni, alkalmi barátnőm egy forró csokira.
A sielésről készült képeket feltöltöttem Picasara,  a link hozzá itt

2012. január 12., csütörtök

Joyeux Anniversaire!

Január 9-én nagy napra ébredtünk :) 31 évvel ez előtt, a zuglói Uzsoki utcai kórházban, kb. délután 2-kor, 3650 grammal és 54 centivel megszületett Somhegyi Róbert András, és ezáltal végleg és kitörölhetetlenül felkerült a Somhegyi-Remis családfa egyik ágára. Edit így emlékszik vissza, idézem: "Szép formás baba volt, igen nyugis, derűs." Ezt a szokását, szerencsére, még 31 év után is megőrizte:)
Kíváncsiságból utána néztem, hogy még mi minden történt a nagyvilágban 1981-ben, természetesen a kis Robika születésén kívül. Íme a fontosabbak:
  • a Columbia űrrepülőgép első repülése
  • megalakul a Pet Shop Boys, Metallica és KFT együttesek
  • Franciaország új elnöke Francois Mitterrand
  • Mexikó város állatkertjében megszületik az első, fogságban fogant panda bébi (Kínán kívül)
  • Diana hercegné és Charles herceg házasságkötése
  • először repül a Boeing 767-es
  • első útjára indul a TGV francia nagysebességű vonat
  • az USA-ban megszületik az első lombikbébi
  • megszületik, többek között, Baumgartner Zsolt, Talmácsi Gábor, Kovács Ágnes úszó, Serena Williams, Roger Federer, Britney Spears és Bódy Szilvi - hoppá, hoppá!!!!
Mozgalmas egy év volt! :))))


Nem készültünk nagy felhajtásra, mert családtagok, barátok nélkül, akikkel szívesen ünnepelnénk egy ilyen alkalmat, nem akartunk műbulit szervezni. Aznap reggel 8-kor ébredtünk. A terv az volt, hogy amíg Soma elvan a fürdőszobában, én gyorsan elindítom a gépet és lejátszom Halász Judit klasszikusát, a Boldog Születésnapot. Majdnem nem lett belőle semmi, mert elszállt az internet, ami az elmúlt évben talán 2szer fordult elő összesen. Az eszem megáll!!! Még jó, hogy Soma nem kapkodja el a reggeli készülődést, így volt időm újra indítani a wi-fi rootert, amitől helyreállt a kapcsolat, és végre Halász Jutka is elénekelhette méltán híres dalocskáját. :)
Én estére feldíszítettem a szobát, kicsit szerényebben mint tavaly, amikor a 30. születésnapot ünnepeltük. Vacsorára pácoltam csirkehusit és görög saláta volt hozzá. A desszert créme brulée volt, amit Soma külön kért, mert nagyon szereti. Ez egy jellegzetes tejszínes-tojásos francia desszert, ami külön erre a célra készített kerámia edénykében, ramekinban készül, gőzfürdőben, a sütőben. A kész desszert tetejére barna cukor kerül, amit egy kisebb gázpisztollyal kopogósra kell karamellizálni ( kerámia edénykéket és a gázpisztolyt Soma vette az egyik párizsi útján).










A munkahelyen nem tudta senki, hogy szülinapja van. Az irodában minden hónap utolsó péntekén köszöntik az összes aktuális szülinapost, ezért a valódi szülinapok dátumait senki nem tartja fejben. Ebben a hónapban ez január 27-én lesz. Kíváncsi vagyok, mit fog kapni. Tavaly kézzel készített csokoládéval lepték meg, amit egy vidéki csokiműhelyben készítettek. Fincsi volt! Volt közte bazsalikomos és sós-karamellás csoki is, ami akkor furának tűnt, de azóta már mi is vettünk többször.
A tavalyi ajándék.
A szűk családtól az ajándékok egy részét már átvehette a két ünnep között. Az egyik egy szép és elegáns kabát, amiben nagyon snájdig :)


Az ajándék másik részének a beszerzése még folyamatban van. Egy svájci karóra lesz, ami még nincs kiválasztva. Ha meglesz, feltöltöm a képet ebbe a bejegyzésbe.

2012. január 2., hétfő

Otthon, édes otthon.....


Megérkeztünk... Otthon vagyunk... Újra... Az egyik otthonunkban a sok közül, mert igen sok van nekünk belőle, szerencsére. :) Somának egy, nekem még kettő! :)

Mikor tavaly novemberben kiköltöztünk, többször elgondolkodtam azon, hogy hol is van az én, és persze a mi, közös otthonunk. Soma szerint az ő helyzete viszonylag egyszerű. Ő Budapesten született, ott nőtt fel, járt iskolába, ott él a családja, és értelemszerűen ő ott van otthon. Nálam egy kicsit összetettebb a helyzet. Gyerekkoromban, és még Pestre költözésemkor is Beregszászban volt. Mikor megvettem a Czobor utcai lakást úgy éreztem, hogy most már az az első számú "telephely". Amióta az Egressy lakás képbe került, azt hittem, hogy ez lesz az igazi. De nem így történt, mert jött Lausanne. Eleinte szomorúak voltunk a költözés miatt, mert annyira vártuk már az Egressy átadását. 2 éven keresztül lépésről lépésre alakítottuk. Sok munka, kompromisszum, álmatlan éjszaka gyümölcse, amit sajnos csak ritkán tudunk élvezni. De ahogy már írtam, ez tavaly volt és most most van. Azóta eltelt 1 év, volt időnk kielemezni a kialakult helyzetet és levonni a saját következtetésünket. Mi sok helyen vagyunk otthon. Mindenütt, ahol együtt lehetünk kettesben, a családdal vagy a barátokkal. Mi mindenhol otthon érezzük magunkat és szeretünk ott lenni otthon, ahol éppen vagyunk. És legyünk őszinték, ez így sokkal, de sokkal jobb. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyi helyre tartozunk, hogy ennyi hely van, ahol boldogan ébredünk, jókedvben telik a nap, ahol vannak emberek, akik várnak, örülnek, hogy viszont látnak és mi is örülünk, hogy viszont látjuk őket. Legyen az Lausanne, Budapest vagy Beregszász. 
Ez a bejegyzés a reptérről hazafelé tartó úton készült, a vonaton. A karácsonyi élményekről majd később lesz egy bővebb összefoglaló, ha már nem ordít az a 3 bőröndnyi cucc-hegy a lakás közepén.
A vonaton, blogírás közben
A budapesti járat csomagjai 2 perc múlva várhatóak. És láss csodát, így is történt!