Eltelt egy újabb hét, amit egy szombat-vasárnap zárt. Úgy döntöttem, hogy a hétvégékről mindig írni fogok, attól függetlenül, hogy mozgalmasan vagy inkább nyugisabb tempóban telt. Ez a két nap amolyan fénypontja a hétnek, több okból is:
- Soma végre behozza a lemaradását alvás terén, imád a déli harangszóra kelni:)
- Nagyon jó kis reggeliket eszünk, miközben nekem be nem áll a szám és nem magamban beszélek, mint hétfőtöl péntekig, hanem Somával/hoz dumcsizok, aki nagyon hálás közönség, vagy csak nagyon éhes? Mindegy, ezúton is köszönet érte!
- Közös programokat szervezünk!
- Finom ebédet főzhetek, és hozzá finomabnál finomabb borokat iszunk, amit Soma nagy gonddal választ ki, attól függően, hogy mit eszünk.
- Van desszert is!!!!
A jövőben igyekszem a hétvégékről szóló bejegyzéseimet időben, azaz legkésőbb hétfő estig közzé tenni. Remélem ez menni fog, már csak azért is, mert a mostani késésnek lelki okai voltak, vannak. Már második napja próbálom kipréselni magamból ezt a néhány bekezdést, kedden abba is hagytam, és most szerdán este folytatom, remélhetőleg be is fejezem. Sajnos néhány napja nem hozom a legjobb formámat. Ez az állapot sok, kicsi, kevésbé kellemes hírnek tudható be, meg talán annak, hogy mostanában inkább bal lábbal kelek. Jó ég tudja hogyan, mert az ágynak a jobb felén alszom, de Svájcban még ez is úgy megy, mint a karikacsapás, Soma legnagyobb bánatára. Ebből kifolyólag az ihlet is elkerül mostanság, és így sajnos nem vagyok benne biztos, hogy ugyanolyan szórakoztató leszek, mint általában. Legalábbis az olvasótáborom szerint az szoktam lenni:) De hát rossz kedv ide, bal láb oda, ez van. Ahogy Freddie Mercury is mondaná: "The show must go on!"
Apropó, olvasótábor: mindenkinek végtelenül hálás vagyok a sok pozitív visszajelzésért! Nagyon jól esett, és őszintén boldog vagyok, hogy örömet szerzek vele! Nem utolsó sorban, csodát művelt múlt héten az önbecsülésemmel. Úgy éreztem, hogy kitűnök valamivel. Az elmúlt hónapokban a nagybetűs ÉLET többi területén sajnos nem sok alkalmam volt brillirozni.
Szóval a szombat és a vasárnap...? Hát igen, ez történik, ha napokig "kotlok" a bejegyzésen. Meg is van! Lausanne környékén voltunk egy borkóstolóval összekötött vidéki vásáron, ahol helyi gazdák kóstoltattak és árulták a saját készítésű termékeiket: méz, sajt, pék- és húsáru. Egy helyi borász adott helyet a vásárnak, akinél már többször voltunk borkóstolón a pesti vendégekkel, és vásároltunk is minden kóstoló alkalmával ipari mennyiségben. Most csak 2 üveg bort vettünk, de csak azért, mert autó híján tömegközlekedtünk, és nem kényelmes zötyögtetni a csörgő-zörgő üvegeket, még Svájcban sem.
 |
| a borászat előtt |
Majdnem 5 óra volt, mire hazaértünk és akkor kezdtem neki a vacsorának. Nagyon hamar ment, szándékosan egy gyorsan elkészíthető ételt választottunk, thai currys csirke zöldségekkel (cukkini, bébikukorica, póréhagyma, sárgarépa, kaliforniai paprika), kókusztejjel (itt már látom Péter arcát magam előtt:)), thai bazsalikommal (nagyon más a sima bazsalikomtól) és jázmin rizzsel körítve. Igazából ez wokba való kaja, de egy jó teflonbevonatú serpenyővel is el lehet érni ugyan azt a hatást. Nagyon finom volt, és nagyon hasonlított ahhoz, amit itt ettünk Lausanne-ban, egy távolkeleti étteremben.
 |  |
| a kész étel | az alapanyagok |
Az elmúlt 1 évben viszonylag sok egzotikus és mediterrán ételt iktattunk be a hétköznapokba. Ennek elsősorban az az oka, hogy az eredeti alapanyagokat szinte gyerekjáték beszerezni. A legfontosabb hozzávalók minden közértben megtalálhatóak, de természetesen vannak erre szakosodott boltok is. A mostani ételhez a belvárosban lévő ázsiai sárkányfűárustól szereztük be az alapanyagokat. Szegény kis ázsiai olyan akcentussal beszél franciául, hogy még az én fülem is fáj tőle, de becsületére legyen mondva, olyan fűszereket és alapanyagokat tart, amit mi eddig csak a lexikonban vagy esetleg interneten láttunk. A kis ázsia sárkányfűárusról sajnos nincs idevágó fotóm:)
Vasárnap sétálni voltunk a Mont Benon és a Mon Repos parkban. Péterékkel is jártunk mind a kettőben. Az egyikben van Tell Vilmos szobra, aki nem mellékesen svájci és Svájc német részéről származik. A másik a papagájos park, erről Péteréknek tuti beugrik. Mondanom sem kell, hogy a parkok az év 365 napjában kifogástalan állapotnak örvendenek. Se elszáradt falevél, se gyom, se szemét, sem kopott padok, se kutyagumi. Csak a gyönyörű pázsit és mindig az évszaknak megfelelő virágok. A papagájos park tele van madarakkal, többnyire papagájokkal, milyen meglepő, innen az általunk raragasztott magyar neve:) De vannak pávák, például egy fehér is. Nem is tudtam, hogy létezik, itt láttunk ilyet először.
a fehér páva
Park után a szokásos vasárnapi edzőterem. Vacsorára rakott cucc volt, a rakott kruplihoz hasonlítanám leginkább, de a kolbászt előző este bepácolt csírkemell kockákkal helyettesítettem (Soma mostanában kerüli a vöröshúst) és a tetejére sajtot is szórtam. A desszertről szándékosan nem szóltam, mert egy dráma volt. Egy új muffin receptet próbáltam ki, bár ne tettem volna! Soma nem szidta, mindig dícséri a főztömet. De mikor még percek után is a szájában forgatta, mint aki nyál nélkül őröl, már tudtam, hogy valami nem kóser. Olyan száraz volt, mint a Szahara. Még a vanílía pudingból készített híg öntet sem lendített rajta, sajnos. Könnyen feledhető élményt nyújtott.
Mivel advent első vasárnapja volt, gyújtottunk gyertyát és a fenyőfa izzók is felkerültek a polcra. A karácsonyi kompozícióval együtt nagyon meghitté varázsolta a nappalit. Azóta minden este bekapcsoljuk a fényeket, gyertyát is gyújtunk és ettől úgy érzzük, van valmi szokatlan a levegőben, valami készülőben van:) Kellemes érzés jár át mert tudjuk, hogy minden nappal közelebb vagyunk a karácsonyhoz, a szeretet ünnepéhez, ami az elköltözésünk óta az oly ritkán látott családtagok közelségét is jelenti. Már nagyon várjuk:)))!!!!
 |
| Advent első vasárnapja |
Megszakítjuk adásunkat... Jelentem, megtaláltam a magyar tejfölnek a svájci megfelelőjét!!!
Ennek kapcsán olyan közhelyek jutottak eszembe, hogy "A remény hal meg utoljára", "Vannak még csodák" és társai:) Tegnap estére, Soma hazaérkezésének tiszteletére, egy tonhalas tésztasalátát készítettem a megfáradt utazónak. Akkor bontottam ki a szmötyit (a salátában majonézzel vegyesen használtam) és örömmel konstatáltam, hogy ez az! :) Az íze szinte teljesen ugyan olyan, mint a Danone tejfölé, a pirosé (az a zsírosabb). Az állaga talán krémesebb. Eddig csak salátában használtam, még nem főztem vele, szóval nem tudom a hő hatására milyen állapotba kerül. De a már fent említett közhelyekre gondolok majd főzés közben is:) Vajon ez segít?
Igen, mindenki jól látja. Ezen a héten tényleg a csütörtöki nap a favorit. Amióta Svájcban tengetjük napjainkat, és én nem dolgozom, azóta a nagybetűs PÉNTEK, az utolsó munkanap a héten, lecsúszott a trónról és a helyét, mikor melyik nap bitorolja. Ezen a héten a választás a csütörtökre esett, ugyanis ma jön haza Soma, egy viszonylag hosszú távollét után. Még hétfőn, kora reggel "pattant meg" meló ügyben Franciaországba. Ez durván 4 nap, akárhogyan is számolom, és most valamilyen oknál fogva még lassabban teltek a napok, mint általában. A nappalokat már megszoktam, olyankor amúgy is egyedül vagyok. De talán a korai sötétedés miatt (már fél 6-kor olyan sötét van, mint a tehén hátsójában) úgy érzem, mintha az este egy örökkévalóság lenne. Nem igazán vacsorázok, ezért a főzés mint program nem létezik. A tv-ben a Duna az egyetlen magyar nyelvű csatorna, ami valljuk be őszintén, hagy némi kívánnivalót maga után. Az angol csatornák sokszor adnak jó műsort, de egyrészt 1 órával vissza vannak, ezért az esti filmek 10-kor kezdődnek, és hát az angol nem az anyanyelvem. Egy pörgősebb filmnél könnyű elveszítenem a fonalat.
A hétfő sima ügy volt. Ez a nap mindig hamar telik, nem unatkozom mert a hétvége után ilyenkor takarítom el a "romokat". Hétvégén igyekszem a házimunkát nullára redukálni, ezt rendszerint hét közben, nappal csinálom, amikor Soma dolgozik. Szerinte a lakás majdhogy nem öntisztul, és mindig rend van, nem is kell takarítani. Mondtam neki múltkor, hogy Disneylandben él, ott is olyankor végzik el a javításokat és a takarítást, amikor senki sem látja, hogy megmaradjon a tökéletesség illuziója:)))
Kedden edzőterem, ami háztól-házig, futással, súlyzózással, gőzfűrdővel, zuhanyzással együtt kb. 3,5 óra. Hát igen, Pesten örültem, ha meló mellett heti, hangsúlyozom HETI, 2-3 órát edzőteremben tudtam tölteni...
Szerdán a szokásos női egyesület volt a program. Ez is 3 órás elfoglaltság, most egy dokumentumfilmet néztünk francia nyelven, és utána megbeszéltük a látottakat. A dokumentumfilm egy afgán lányról szólt, akinek a fotója megjelent a National Geographic címlapján, és bejárta az egész világot. Ha megnézitek a linket, szerintem nektek is beugrik a fotó http://en.wikipedia.org/wiki/Afghan_Girl Ez a 4. alkalom volt és kezdenek vissza jönni a francia órán tanultak, egész jól meg tudom értetni magam. Mondjuk ez ott nagy dolog, mert a programszervezőkön kívül senki nem beszél folyékonyan franciául. Sajnos azt kell mondjam, hogy ebben az esetben "a vakok közt a félszemű" klasszikus esete áll fenn.
Ma csütörtök és mivel vasárnap már advent első vasárnapja, készítettem egy kis karácsonyi kompozíciót. Valamelyik hétvégén vásároltunk hozzá kütyüket. Már egy meglévő tálat "rendeztem át", amiben eddig egy általános díszítés volt. Hétvégén majd előkerülnek a gyertyák, beüzemeljük a karácsonyi izzó-füzért és elkezdünk vissza számolni karácsonyig:)))
Ilyen volt a dísztál eddig, mellette az ünnepi verzió.
Hétvégén megtört a jég, illetve mi törtünk meg, beadtuk a derekunkat és moziba mentünk. Korán sötétedik, a szombat estéink bulik hiányában általában szabadok, itt még moziban úgy sem voltunk és egyébként is, az elmúlt évben összesen kb. két alkalommal voltunk moziban, amikor éppen Bp-n voltunk. Sajnos ez a program Svájcba költözésünkkor teljesen kiesett a nyelvi korlátok miatt. Hiszen egy mozibajárásnak varázsa van, kikapcsol, ellazít, hátradőlünk a popcornnal és a kólával és élvezzük a Dolby Surround-ban dübörgő magyar szinkront, rosszabb esetben a magyar feliratot.
Itt a filmek természetesen francia szinkronnal dübörögnek vagy eredeti nyelven francia és német felirattal. Hát egyik sem az igazi...
Hosszas gondolkodás után a választás Tintin kalandjaira esett, 3D-ben. Ha már lúd, legyen kövér:) Amúgy Tintin kalandjai egy belga emberke által írt képregénysorozat, 1929-ben jelent meg először. A 20. század egyik legnépszerűbb európai képregénye: a könyveket több mint 50 nyelvre fordították le, és több mint 200 millió példányban keltek el. Magyar nyelvre is lefordították (bár az első kötet csak 1989-ben jelent meg, majd 1994-ben még egy. A maradék 9 kötet az utóbbi 3 évben lett lefordítva. 13 kötet még nem jelent meg magyarul), de otthon valamilyen oknál fogva nem épült be annyira a hétköznapokba mint Nyugat-Európa többi részein. Na mindegy, nem is ez a lényeg... Szóval mivel ez itt egy fajta kultusz, főleg gyerekekenek és fiataloknak szól, a nyelvezete nem hemzseg szlengtől, nem káromkodnak benne, nem hadarnak, ezért nem angol anyanyelvűek is élvezni tudják. És mi éppen erre a "feeling"-re vágytunk! A film hivatalosan 17:20-ra volt kiírva de 17:45-kor kezdődött. Otthon soha nem figyeltem a mozikban, hogy mennyi ideig tömnek reklámokkal és filmelőzetesekkel, de szerintem ennél azért valamivel rövidebb ideig. De nem ez volt az egyetlen furcsaság. Mikor a moziterembe értünk feltünt, hogy a jegyhez nincs helyjegy. Soma álította, hogy hátra középre kérte, mert az a tuti hely, de ennek nem volt semmi nyoma a jegyen. Kiderült, hogy mindenki oda űl, ahová szeretne illetve ahol van hely. Szerencsére időben jöttünk és a terem sem volt tele, mivel ez egy eredeti angol nyelvű előadás volt, ami megszűrte a közönséget de hát akkor is, mi az hogy nincs helyjegy? Hát most már ezt is tudjuk... A másik dolog a szemüveg, a 3D élmény fontos kelléke. Somának jutott eszébe, miután befészkeltük magunkat arra a bizonyos tuti helyre, hogy hoppá, hol a szemüveg? A bejáratnál nem adtak viszont a teremben ülőknél van. Helyről fel, ki az előtérbe, elkaptunk egy alkalmazottat, aki ártatlan fejjel benyögte, hogy a büfében kell megvenni. Megvenni? Ez valami vicc? Nem, nem az volt. 2 CHF darabja úgy, hogy a jegy sem volt olcsó. Viszont cserébe van saját szemüveged, ami jó, ha rendszeres mozi látogató vagy. Újfent megállapítottuk, hogy itt minden pénzbe kerül, és ez senkinek sem esik zokon, mert belefér a fizetésbe és fillérek. Nálunk parasztlázadás törne ki, ha még a szemüvegért is fizetni kéne. Mert itt mi 2 CHF? Egy csokis croissant, egy fél kávé, egy vonaljegy töredéke... Frankban tényleg aprópénz. Na, de vissza a filmhez. Tényleg jó volt, kalandos, vicces, látványos. Kijelenthetem, hogy 99%-át értettük annak ellenére, hogy angolul volt. Nem ígérem, hogy ezt a programot rendszeresítjük, de az angol nyelvű mozizás már nem is olyan nagy mumus.:)
Soma a 3D szemüvegben Haddock kapitánnyal :)
Az elmúlt hét szokás szerint zajlott. Szerdánként, már 3 hete, eljárok egy női egyesületbe, amit Lausanne város vezetése tart fenn külföldi nők részére. Tanfolyamokat és egyéb programokat (változó, hogy fizetős vagy ingyenes) szerveznek, hogy integrálják az ide érkező külföldi, franciául nem beszélő és különböző társadalmi réteghez tartozó nőket. Heti 1 alkalommal egy 3 órás programot jelent. Önkéntesek szervezik meg hétről-hétre a programokat és a gyerekes anyukáknak gyerekfelügyelet is van egy másik helyiségben a "foglalkozás" alatt. Hogy ezeknek a svájciaknak mi mindenre nem futja! Kb. 25 nő jár, vannak évek óta oda járók, vannak újak és néha-néha vissza látogatók. A társaság vegyes, 25 és 60 év közöttiek, ukránok, albánok, etiópok (nem soványak:)), spanyolok, irakiak, irániak, gánáiak, szudániak, 1 db magyar:) és még sorolhatnám. Főzőcskézni szoktunk, franciául beszélgetni vagy inkább makogni, múzeumba menni, dokumentum filmet nézni primitív francia nyelven, hogy mindenki értse és egyéb népösszekovácsoló dolgokat csinálunk.
Volt még egy kis edzőterem, szokás szerint. Az edzőteremről részletesebben majd egy későbbi bejegyzés során írok, talán.:)
Hétvégén vendégeink voltak, egy amerikai-angol házaspárt, Jeff-et és Frances-t láttunk vendégül. A férj Soma kollégája és itt laknak az utca túloldalán. Mi már voltunk náluk vacsorázni és most igazából vissza hívtuk őket. Így illik! Még soha nem ettek magyar cuccot, de már nagyon szerettek volna. Ezért oda tettem magam és gulyásleves, tejszínes csírkepaprikás saját kézzel szaggatott nokedlivel volt a menü. Volt pálesz, Tokaji késői szüretelésű és paprika a kajában minden mennyiségben. A desszert créme brulée volt, ami francia. Nagy siker volt, mindenből repetáztak és éjfélkor mentek el. Soma a végén már nagyon bólogatott a fáradságtól. Hatalmasakat ásított és néha olyan érzésem volt, hogy mindjárt beesik az asztal alá. Szétrúgtam a bokáját az asztal alatt, amit csak vészhelyzetben alkalmazok, mert még 6 év után is minden alkalommal, amikor megbököm képes teljesen ártatlan ábrázattal megkérdezni, hogy: "Mi van? Miért rúgdosol?" Ami vicces, ha haverokkal vagyunk de kevésbé, ha kvázi idegenekkel.
Vasárnap elmentünk kirándulni egy kicsit. Nagyon szép idő volt, nyakunkba vettük Lavaux-t, a helyi borvidéket. A maga nemében nagyon híres, a UNESCO 2007-ben a világörökség részévé nyilvánította. Amitől különleges, az az elhelyezkedése és a szőlő termesztésének módja. A tóparton van és teraszos az egész. Nagyon szép. Bővebben itt lehet róla olvasni http://hu.wikipedia.org/wiki/Lavaux. 
Több településen terül el és nagyon jó kis aszfaltos turista út van kiépítve. Persze hagytak szőlőt a tőkéken, amit közben leszedegettünk. Volt szendvics és termoszban forraltbor. Egy nagyon szép őszi nap volt:)
Nem is tudom, hogy hol kezdjem, illetve igazából nem is kezdem, csak folytatom. A Soma blogját, amit akkor kezdett, mikor nyugatra vettük az irányt:) Egy idő után abba maradt a híráradat idő és egyebek hiányában. Többször szóba került, hogy folytatni kéne mert, hogy milyen vicces lesz majd egyszer vissza olvasni és egy kicsit újra átélni, látni, hogy mennyi helyen jártunk és mennyi új élmény ért. Kisebb-nagyobb kalandok, amire nem biztos, hogy mindig precízen és pontosan emlékezni fogunk. Én nem vagyok egy írogatós fajta meg aztán mindig is úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb úgy is dolgozni fogok és akkor ugyan úgy nem lesz idő sok mindenre, mint ahogy Pesten sem volt és akkor meg miért is kezdjek bele, ha úgy is hanyagolni fogom..... De egyik reggel arra keltem, hogy mégis felélesztem az oldalt. Munkának sajnos semmi jele, túl sok a szabadidőm és ez megadta a végső lökést, olllééééé! Remélem ez Somát is arra ösztönzi majd, hogy ha csak egy szösszenetnyi bejegyzés erejéig is, vissza térjen a blogra. Ettől válna igazán érdekessé, hiszen akkor 2 szemszögből is láthatnánk az eseményeket - a dolgozó, utazó, fontos és felelősségteljes munkát végző, kenyérkereső szemszögéből - ez lenne Soma:))), és az otthon ülő, sütő-főző-mosó-vasaló háziasszony, kizárásos alapon szerény személyem szemszögéből is.:))) Ez az első bejegyzés valószínüleg hosszúra fog sikerülni de igérem, hogy a jövőben csak akkor jelentkezek, ha olyan dolog történik amit érdemes papírra, illetve ebben az esetben a világhálóra vetni, hogy majd egyszer hónapok vagy esetleg évek múlva újra fel tudjuk idézni.:)
A hétfő, amikor blogírásra adtam a fejem, valamelyest eltért az átlagostól. A nap ugyan úgy kelt, a kisautó reggel ugyan úgy jött járdát mosni, a kívülállók semmit nem érzékeltek és biztos a szűk családban is akadt olyan, aki nem emlékezett rá pontosan. De a mi naptárunkban, amit Tibitől kaptunk karácsonyra:)), be volt karikázva. Tegnap volt 1 éve, hogy Svájcba költöztünk. Eltelt a mágikus 1 év és ezúton megerősíteném, hogy az a közhely, hogy az idő repül, nem is annyira nagy közhely. Hivatalosan félidőben vagyunk! Hivatalosan félidőben vagyunk????? Hát ez az...... Ez olyan "már csak 1 évig maradunk" vagy "még 1 évig kell maradnunk" ? Vegyes érzéseket ébreszt bennünk, legalábbis bennem. Ez talán egy kicsit olyan, mint a viccben a fél pohár víz, amire valaki azt mondja, hogy MÉG csak félig van valaki meg azt, hogy MÁR félig van..... Nem tudjuk, hogy valóban félidőben vagyunk-e, és szerintem Soma nevében is beszélhetek. Nálunk a MÁR vagy MÉG egy változó dolog, függ attól, hogy milyen napra keltünk, látjuk-e a tavat és az Alpokat, milyen élmény ért aznap, mennyit romlott a forint-frank árfolyam:) és még sorolhatnám. De amíg eldől addig is úgy határoztunk, hogy kihozzuk a helyzetből a maximumot, a mának élünk és élvezzünk azt, amit lehet és addig, amíg lehet. Aztán ha majd dönteni kell, újra meghozzuk a döntést, ahogy azt már annyiszor megtettük.
Valószínűleg az 1 éves évforduló miatt nagyon sokszor kezdődtek úgy a gondolataim, hogy "tavaly ilyenkor...." és szomorúan tapasztaltam, hogy nem jut sok minden eszembe. Amikor a nagy utazásra készültünk biztos voltam benne, hogy egy életre belém égnek azok a napok és percek, mert hát az életünk egy fontos állomásához értünk, de sajnos nem ez történt. Emlékszem a vasárnap délutánra, az utolsó percekre a lakásban, mikor arra gondoltam, hogy igen, újra költözünk. De nem az Egressybe, amire évekig készültünk és nem is szomszéd kerületbe. Egy másik országba..... Vajon jól döntöttünk? Emlékszem a taxiútra a Dorozsmaiból a reptérre, ahogy Edittől elbúcsúzunk a váróban, de már a repülőútra nem. Ami meglepő, mert aki ismer az tudja, hogy repülni utálok. Emlékszem, hogy első este a Les Brasseurs helyi sörfőzdében ettünk, ahová azóta is szívesen vissza járunk vendégekkel vagy csak úgy kettesben, de más nem jut arról az estéről eszembe. Kár..... Emlékszem, hogy másnap, hétfőn reggel Soma elment dolgozni, de arra nem, hogy én mit csináltam. Talán bérletet vettem, telefonba SIM kártyát, internet előfizetést intéztem, gondolom ettem is valamit, mert enni csak kell... De hogy hol és mikor, sajnos fogalmam nincs. Emlékszem, hogy sírva fakadtam a lausanne-i pályaudvaron, mert lekéstem a vonatot, amivel IKEA-ba mentem volna bútorokat válogatni. A vonat azóta is kb. 20 percenként jár és gondolom a következővel már el is tudtam menni és Soma is nyugtatgatott telefonon, hogy ez mennyire apróság, de 2010. november 8-án ezt nagy kudarcként éltem meg. Talán akkor tudatosult bennem először igazán, hogy nem nyaralni jöttünk. Hát ilyen és ehhez hasonló gondolatok villannak fel, érzések, benyomások, jelentéktelennek tűnő apróságok......emlékek. Ma nosztalgiázom:)
Na de a bevezető után jöjjön a lényeg. Történt ugyanis, hogy vasalás közben megadta magát a vasaló, megint! Már a második, amióta Svájcba költöztünk! Bocsi Edit, hogy így kell megtudnod, de nem akartunk vele bosszantani. Természetesen vasárnap történt, persze a szomszédokat még 1 év után sem nagyon ismerjük, hogy kölcsönkérjünk, Somának egy vasalt inge sincs, megint külföldre utazik és egyébként is, valami vasaló-átok ül rajtunk? Kezdek hinni a létezésében! Hétfőn felhívtam a Bosch svájci weboldalán található számot, mert ha törik ha szakad, vasaló kell. Svájc német részén működő ügyfélszolgálatán csak egy németül beszélő hölgyet sikerült kifognom. Franciául nem beszélt és bár állította, hogy tud angolul, amikor a vasaló szónál elvesztette a fonalat, kezdtem aggódni. Úgy váltunk el, hogy visszahív és ad egy címet, ahová a rossz vasalót vissza vihetem, de mondanom sem kell, mai napig senki sem jelentkezett.
Abból indultam ki, hogy Pesten a garanciális dolgokat márkaszervízbe kell vinni. De hol van itt az a bizonyos márkaszervíz, miért nincs sehol meg a címe a weboldalon? Tettek mezejére léptem, össze szedtem a vasalót, a blokkot, egy Lausanne térképet és elindultam a boltba, ahol vettük Edittel májusban a vasalót. Amíg az eladóra vártam már szinte biztos voltam benne, hogy:
a. az eladó nem fog beszélni angolul
b. a szervíz a város másik végében van és
c. hiába van nálam térkép, ki tudja, hogy találok oda
Gyanúm igazolódott, az eladó sajnos tényleg nem beszélt angolul. De az én számra csak úgy jöttek a francia szavak és ugyan nem tökéletes franciasággal de el tudtam mondani tömör mondatokban, tagoltan, hogy, idézem: "Gondom van a vasalóval. Itt vettem 5 hónappal ez előtt. Nem működik, hideg és nem meleg." Semmilyen érzelmet vagy reakciót nem láttam az alkalmazott arcán de csodák-csodája értette, mert azt mondta: "Kérem a vasalót és a blokkot." Juhhéééé, gondoltam, tudok franciául! De az igazi meglepetés csak ezután jött. A fickó elrohant a sorok közé, a kezében hozott egy vadonatúj Bosch vasalót, kivette a dobozból és közölte, hogy ez ugyan annyiba kerül és kb. ugyan annyit is tud, a régit elrakta, az újat a kezembe nyomta és udvariasan elbúcsúzott, mert már kígyózott a sor. Én ott álltam döbbenten és megkérdeztem: "Végeztünk, ennyi az egész?" Kerek szemekkel de kedvesen igent mondott. Én felmarkoltam a vasalót és mintha loptam volna, kirohantam a boltból, nehogy a fickó meggondolja magát. Utólag vicces az egész, de ha belegondolok, hogy Pesten a garanciális szervízben legalább 1 hét, mire választ adnak vagy megjavítják, de előtte még megaláznak olyan kérdésekkel, hogy biztos rendeltetésszerűen használtam-e és flegmán közli a szaki, hogy ő még aztán ilyen hibát nem látott és csere készülékről ne is álmodjak...... és még sorolhatnám. Volt benne részem. De hát ez Svájc, ahogy egymás közt viccesen hívjuk, a civilizáció csúcsa. És igen..... ez tényleg az. Amikor ilyen dolgok történnek örülök, hogy ennek szervezett, rendezett és civilizált életnek a része lehetek. Hogy úgy reagálnak dolgokra, ahogy egy épeszű ember ezt elvárja. Hogy a néha pattanásig feszülő idegszálaimat nem nyúzzák tovább, hanem 3 perc alatt helyre rázzák a lelki világomat, ha még csak egy vasaló cseréről van is szó. Hát így történt, hogy megint új vasalónk van, már a 3. Igaz, hogy megint svájci a dugója és Svájcon kívül sehol máshol a világon nem tudom majd konnektorba dugni, csak átalakítóval, de szép és működik és a miénk. Ja...és narancssárga:)
És mivel a hétfő ettől az élménytől olyan narancssárga napnak tűnt, megfőztem életem első töklevesét zsemlekockával körítve, szintén narancssárga. Somának is ízlett, csak ajánlani tudom!
