A balett és társai

Megigértem, hogy írok pár sort a balett előadásról. Ennek teszek most eleget. Tényleg rövid leszek, mert vasárnap van és bár Soma még alszik, de sok dolgom van, mert délután indulunk a reptérre.

Szóval a balett. Végre, végre, végre láttam a híres lausanne-i Béjart Balett társulatot szinpadon, élőben!!! Természetesen Somával, ketten voltunk de nem hiszem, hogy ő ennyire feldobott és elégedett, mint én:) Mivel Soma most volt először balett előadáson elmondhatjuk, hogy eddig balett szűz volt:) Mikor megkérdeztem tőle, hogy tetszett-e, ezt válaszolta: "Ilyet is látni kell". Hát ez nem volt egy határozott "imádtam":) Én már voltam balett előadáson, igaz Budapesten, az operában. Szerelem volt első látásra:) De ha valaki Lausanne-ban él, akkor ez egy kötelező program, szerintem. Somát is csak ez hajtotta.
Interneten nagyon sokat lehet a balett társulatról olvasni. A koreográfusukról és egyben az alapítójukról, akinek a nevét viselik és aki már nem él, itt van infó http://hu.wikipedia.org/wiki/Maurice_B%C3%A9jart

Az előadás 4 darabból állt. A nagyon klasszikustól (Johann Sebastian Bach zenéjére készült koreográfia) a teljesen modernig (híres francia dal- és zeneszerzők muzsikáira készült koreográfia). Nagyon jó volt felépítve az előadás. A legkomolyabbal kezdődött és a legvidámabbal végződött. A közönség úgy érezte, hogy mindig többet és többet kap. Összesen 2 és fél óra volt, egy 10 perces szünettel.  Nagyon hamar eltelt az idő, én úgy éreztem. Pazar volt! Ahogy a táncosok mozogtak, amilyen átéléssel adták elő az aktuális darab történetét, gyönyörű! A végén a közönség állva tapsolt.

a lépcsőházunkban, az előadás után

A bejegyzés címében a "társai"szó 2 másik dologra utal. Az egyik a szombat esti vacsoránk, ami nagyon finomra sikerült. Sajtos rakott tészta volt tejszínesen, csírkés, cukkínis, kalifornia paprikás raguval.

A másik egy vasárnapi, azaz ma reggeli esemény, az idei első hó. Szerencsére nem esik nagyon, csak szállingózik. Remélem ez még nem okoz fennakadást a légi forgalomban. 

Most már tényleg rohanok, Soma felébredt, készül a reggeli és vár még a csomagolás is!

2013 január

A bejegyzés címe egy George Orwell féle utópiára hajaz. De nem az, szerencsére. Soma aláírta a módosított albérleti szerződést, ma adtam postára. Ezek szerint maradhatunk 2013 január végéig és nem kell elköltöznünk annak ellenére, hogy a lakást eladták októberben. Nagy para volt és azóta egyre többször éreztem annyira igazságtalannak azt, amit történt. Nem utolsó sorban volt szemét húzás az építtetőtől kiadni a lakást ilyen rövid távra úgy, hogy tudta, hamarosan el fogja adni. Svájcban még sokszor nyugdíjasok is albérletben laknak, az emberek 10-15 évekre bérelnek ingatlanokat, mert a vétel ár még a svájci bérekhez képest is borsos. Mikor közölték, hogy eladó a lakás akkor megnyugtattak, hogy befektetési céllal adják el ami azt jelenti, hogy albérlőkkel. Aztán már azt mondták, hogy megpróbálják velünk, azaz albérlőkkel együtt eladni. Aztán már nem mondtak semmit, csak kiküldték postán a felmondó levelet.
Ez a hír szó szerint letaglózott minket. Nagyon szeretünk itt lakni és annak ellenére, hogy tudjuk, nem a miénk, nagyon a szívünkhöz nőtt. Mikor ide költöztünk, nem ment annyira könnyen az átszokás, mint ahogy arra számítottunk.  De ez a szép, tágas, igényes, napfényes lakás, a szuper elhelyezkedésével (1000 méter a belváros) és a páratlan panorámájával nagyon sokszor segített át a nehéz pillanatokon. Ezért sokszor annak ellenére, hogy távol voltunk az otthonunktól, szerencsésnek éreztük és érezzük magunkat, hogy egy ilyen szép helyen tölthetjük ez a két évet. Aki már járt nálunk vendégségben, tudja miről beszélek:))))
 Ezen kívül semmi kedvünk nem volt kétszer költözni 2 év alatt. Ja, bocsánat, háromszor. Menet közben még az Egressybe is átköltöztünk. Ott az egyik hálóban még mindig plafonig érnek a dobozok és persze benne a cókmókjaink. Na mindegy.... Szóval itt kiadó ingatlant találni nagyon nehéz. A statisztikák szerint csak a lakások 0,17% kiadó, ami érezhető is. Pályázni kell, várólistára tesznek, jövedelem igazolást kérnek és pofára megy az egész, mert a tulaj megteheti, hogy válogat a leendő lakói között. Ha nincs mögötted egy ügynökség vagy egy komoly cég, ahogy nekünk is volt ideköltözéskor, akkor van, hogy a 15. lakásnál jársz szerencsével. Az alacsony kínálat miatt az ingatlan árak ez elmúlt 1 évben megint emelkedtek és ebben az árban, ilyen paraméterekkel rendelkező lakást tuti nem találtunk volna. Amikor megjött a felmondó levél,  azonnal továbbítottuk Soma cégének és az ügynökségnek, amelyik anno ezt a lakást is találta és a költöztetést vezényelte. Ott az ügyvéd akcióba lendült, mert állítólag nem egészen volt korrekt az, ahogy minket ki akartak paterolni. Ezek szerint volt benne valami, mert mégis maradhatunk. Az új tulaj most biztos nagyon utál, mert minél hamarabb költözni akart. Ezt hangoztatta többször is a lakás látogatás alatt. Még Somát is felhívta a meló helyén és elmondta, hogy elengedi a felmondási időt, ami itt 3 hónap. Akkor ennek örültünk, mert gondoltuk, hamarabb felszabadul a kaució és legalább lesz időnk belakni az új bérleményt. Jövőre, a kiköltözéskor, biztos nagyítóval fogja átnézni a lakást és bosszúból minden karcolást ki fog fizettetni velünk. Na de ez a jövő zenéje és ne legyünk gonoszak sem!
Mondjuk megvehettük volna mi is a lakást, és akkor nyugi van:))) Az építtető elővásárlási jogot adott. Elmondta, hogy 760 000 CHF a lakás és ha szeretnénk megvenni, semmi akadálya. Még hogy semmi akadálya???!!!! Fura fejet vághattam, mert azt mondta, hogy nem kell most válaszolnom. Tudja, hogy a férjemmel is meg kell beszélni. Hát ha csak ezen múlna..... 760 000 CHF!!! Még gombócból is sok!!!! De ennek ellenére a lakás 2 hét alatt gazdára talált. Aminek akkor nagyon örültünk, mert kicsit frusztrált már, hogy vadidegenek tolakodnak be az intim és privát szféránkba, járják be cipőbe a hálószobánkat, fürdőszobánkat, és bámészkodnak mint egy múzeumban ott, ahol mi eszünk, iszunk, alszunk. Otthon szerencsére évek óta saját lakásban élünk és ez a fajta kiszolgáltatottság érzése nagyon távol állt és áll most is tőlünk.
Na de minden jó, ha a vége jó és hála azoknak, akik ebben közreműködtek!
És íme néhány kép az égig magasztalt ingatlanról, az Avenue Jomini 5-ről:)

ebédhez készülünk

2011 április

2011 május

fondüzés

Szombat-vasárnap

Kedd este van, már 11 is elmúlt. Nem nagyon terveztem blogírást a mai estére, de mivel a mosogatógép még nem végzett azzal, ami az én feladatom lenne:), úgy sem fekszem le. És ha jobban végig gondolom a következő pár napot, nem igazán lesz rá alkalmasabb idő. Szerdán fogorvos és a szokásos szerdai női egylet van terítéken. Csütörtökön vásárolgatok az elutazás előtt és utána edzőterem. Pénteken Villővel mézeskalácsokat sütünk. Az estéket és a hétvégét nem számolom, mert ha Soma itthon van, ilyesmivel nem foglalkozok. És ő holnap este érkezik Brnoból, szóval tényleg most kell megírnom.

A pénteki házi buli miatt a szombati nap későn indult. Soma kivételesen nem a déli harangszóra kelt, hanem jóval utána. Én már fél 10-kor fent voltam, de ez nálam megszokott. A bulik után mindig csak az első ébredésig tudok jól aludni és utána már nem tudok vissza szenderedni, mert minden bajom van, fáj a fejem, szomjas vagyok és még 2 pohár bortól is másnaposnak érzem magam. Ez most sem volt másképp.
Miután Soma is felkelt, megreggeliztünk. Sajtos omlett volt, vajas pirítós, van még egy kis Csabai szárazkolbászunk:), tea, forró csoki. Hétvégén mindig tojás van reggelire és igyekszem variálni. Néha sima tükörtojás, néha bundás kenyér, néha hagymás-kolbászos rántotta, ez az otthoni reggelikre emlékeztet. Hét közben mind a ketten péksütit, müzlit, joghurtot szoktunk reggelizni, de hétvégén megadjuk a módját, ahogy Beregszászban mondanák:) Reggeli után (volt már fél 3 is), elmentünk a belvárosba az egyik áruházba, mert Soma olvasta valahol, hogy férfi ing akció van és a Tommy Hilfiger ingek féláron vannak. Lőttünk is kettőt, nagyon szépek. Aztán húztunk haza villámgyorsan, mert olyan tömeg volt, hogy nem lehetett mozogni. Mivel itt a boltok fél 7-kor bezárnak és vasárnap ki sem nyitnak, még karácsonykor sem, a 120 ezres város szombaton végzi a szokásos vásárlást és egy riadt hangyabollyá változik. Ráadásul most jön a karácsony, ilyenkor különösen elviselhetetlen tud lenni. Vacsorára főztem zöldséglevest csirke húsból, Soma kérte, mert úgy evett volna levest. Otthon sem sok levest ettünk, de itt van, hogy havonta egyszer sem. Szóval ez egy ritka alkalom egyike volt. Másodikra improvizáltam. Volt még egy kis sertéscomb, kaliforniai paprika, mogyóróhagyma, tejszín és ebből készült ragu, fusilli tészta volt köretnek. A vacsorához pezsgőt bontottunk, amin annyira nem lepődtem meg, mert már régen terveztük, hogy veszünk egy üveggel. De aztán előkerült egy ajándék is, na akkor lepődtem meg. Mivel vasárnap vendégeink voltak és hétfőn, Gabriella napon, Soma már Brnoban volt, ezért szombaton adta át, amit nekem szánt. Azt, hogy igazából milyen, most csak sejtem és pénteken, este 8-tól fog kiderülni, ugyanis egy balett előadásra visz, amit a híres lausanne-i Maurice Béjart balett társulata ad elő. Erről majd írok bővebben az előadás után, de már nagyon várom!!!!:)))
Vasárnap edzőterembe akartunk menni. Hétvégén igyekszünk mindig menni, több okból is. Soma hét közben nem mindig ér rá, nem zsúfolt a terem és mivel ráérünk, nyugodtan élvezhetjük a szaunát és a gőzfürdőt. Sajnos ezen a hétvégén Soma nem volt 100-as, köhécselt és inkább kihagytuk. De nem is volt baj, mert így nyugodtan elkészíthettem a vendégeknek a vacsorát. Egy budapesti pár jött vendégsébe, Gyuri és Zsófi. A srác már 7 éve itt él, dolgozik. A barátnője 4. éve van itt, még főiskolás, Lausanne környékén az egyik suliban tanul. 
Pácoltam csirke mellett, amit utána kisütöttem és köretnek gratint (ejtsd: grátánt) csináltam, ami tipikusan francia. Igazából nagyon vékonyra gyalult krumpli, tetszés szerinti fűszerekkel, tejszínnel leöntve és vastagon beterítve reszelt sajttal. Egy tűzálló edényben, sütőben fél óra alatt megvan attól a perctől számítva, hogy felrottyant a tejszín a tálban. Desszertnél kicsit csaltam, mert a múltkori muffin kudarc után nem volt kedvem sütni. Mivel itt sok az olasz, divat az olasz édesség. Karácsonykor az olaszok hagyományosan panettone-t esznek, ami egy kandírozott gyümölcsös kuglóf-kalács féleségre emlékeztet a legjobban. Lehet kapni a boltokban karácsony táján, 5 és 25 frank között van az ára, és ilyet vettünk mi is. Nagyon finom, lágy, puha, könnyű a tésztája. Az olaszok mascarpone krémmel eszik, ezt viszont én készítettem otthon. Kell hozzá mascarpone, tojássárgája, porcukor, rum és tojásfehérjéből a hab. Szuper lett, és ráadásul tipikusan karácsonyi és nem is egy megszokott édesség, mert mi is most kóstoltuk meg először.
Hogy ez a blog sem maradjon fotók nélkül, jobb híján jöjjenek az ingek, a balett jegyek, néhány kép a a belvárosról és egy kép a panattone-ről, amit a netről töltöttem le. Mi is pont ugyan ezt a panettonét vettük, 750 grammos, 9.90 CHF volt.

a két ing

a belépő

panettone

a Bongenie áruház belseje

az egyik áruház (Manor) kirakata

Palais de Rumine, 4 múzeum és 1 könyvtár épülete a belvárosban

a három királyokból a kettő:)

Házibuli

Még mielőtt bárki belelkesedne azon, hogy hétfő van és én már posztolom is a hétvégét, azt ki kell ábrándítsam. Ez nem az, aminek látszik.
Múlt hét péntekről van szó, mert karácsonyi buli volt a lépcsőházban. Tavaly is volt, és mivel nagyon jól sikerült, idén is megszervezték a lakók. Jóval előtte mindenki postaládájába be volt dobva egy meghívó, és a bejárati ajtóra is ki volt rakva. Ugyanúgy mint tavaly, idén is volt egy nagy asztal a bejáratnál, terítővel, mécsesekkel, szalvétával és poharakkal. Az inni- és ennivalót mindenkinek hoznia kellett. Volt bor, üdítő, sós és édes rágcsák, házi mini pizzák, igényes szendvicsek, sütik.


A tavalyi buli elég görbére sikerült. Az alattunk lévő lakónál kötöttünk ki, ahol még főztünk és az éjfél utáni vacsorát néhány helyi pálinkával fojtottuk le, pedig már nem voltunk szomjasak, aminek másnap meg is volt az eredménye. Tavaly, a buli másnapjára, lámpaszerelés volt beütemezve. Ide trombitáltuk Soma lengyel kollégáját, Karolt, aki persze előző este nem dorbézolt és hajlandó volt segíteni felfúrni a lámpákat. De sajnos a buli másnapján Somának nem sok hasznát vette. Következő volt az ábra - Soma vízszintben, a szivárvány összes színét játszotta a kanapén, Karol a létrán állt fúróval a kezében, én meg egyik kezemben a fakanállal a másikban vagy egy tiplivel vagy egy csavarral a konyha és a létrás Karol között szambáztam. Ebből okulva megbeszéltük Somával, hogy nem maradunk sokáig és csak egy szolid iszogatásra ugrunk le, hogy ápoljuk a kapcsolatokat. Éjjel 2 lett belőle.
A meghívón 6 óra volt, mi kb. 7 után csatlakoztunk. A házban 29 lakás van és több, mint a lakók fele már lent volt. Fiatalok, középkorúak és nyugdíjasok is, az utóbbi amolyan tipikus svájci, aki aranykeretes szemüveget hord, a frizurája frissen berakva, sportol, autót vezet, étterembe jár és nem mellesleg a karácsonyt Peruban tölti, mert még nem látta a Machu Picchut. Hát mi sem, de mi beérjük idén karácsonykor Budapesttel és Beregszásszal is.


Feltűnt, hogy nagyjából ugyan azok voltak, akik tavaly is. Ezek szerint itt is van egy kemény mag, aki szívesen közösködik, de a lakók egy része még 1 év után sem kíváncsi a szomszédaira. Pont mint Pesten:) A tavalyi bulihoz képest talán csak annyi a változás, hogy voltak olyan lakók, akiket mi is már elég jól ismerünk. Tavaly mindenki idegen volt, mert a ház új építésű és Svájcba költözésünk előtt 2 hónappal adták át.
Miután lementünk, mindenkihez egyenként odamentünk, koccintottunk, megkérdeztük hogy van, melyik lakásban lakik, mióta, stb, stb, stb. Többnyire angolul kommunikáltunk, csak nagyon ritkán franciául. A lakók nagy része állítja, hogy csak alig beszél angolul és ezért mindig bocsánatot is kérnek. De az igazság az, hogy a társalgási szintet mindenki megüti, még a nyugdíjasok is. Hát igen, no comment...
Miután lefutottuk a kötelező köröket, összeverődtünk a már ismert szomszédokkal, velük bandáztunk hajnali 2-ig. Név szerint ők lennének azok:

• Brigitte és Michael - ők a szervezők, az egyik kertkapcsolatos lakásból.
• Pierre-Allen, a környezettudatos, aki azért vonatozik a melóba, hogy óvja a természetet és a román barátnője, Elena.
• Laura, a matek doktorijára készülő lány és a barátja Jerome.
• Cédric és Ana, akik alattunk laknak és tavaly náluk volt az utó-parti és a búcsú-drink:)
• Jim, a skót nyugdíjas és a brit származású Maria barátnője, aki egy 56-os magyar özvegye, akivel Svédországban élt 39 évet, ezért tőkéletesen beszél magyarul.
• Michel, a 40-es agglegény, aki egyedül él egy 116 négyzetméteres lakásban. Idén nála volt az utó-parti és a búcsú-drink:)
• Rudolf, a fitt és jópofa svájci nyugdíjas, aki mindig kezitcsókolommal köszön, mert ennyit tud magyarul.

A társaságunkhoz csatlakozott 3 új spanyol lakó is, egy fiatal pár és egy egyedülálló lány. Első pillanattól szimpatikusak voltak és az este második felére már úgy beszélgettünk, mintha 1000 éves barátok lennénk. Imádni valóak:) Aki járt már Spanyolországban vagy ismer spanyolokat, tudja miről beszélek. Van bennük egy olyan lazaság és közvetlenség, amitől én is mindig spanyol szeretnék lenni:)
Bátran állíthatom, hogy idén a szomszédokkal még jobban össze barátkoztunk, és ha élhetek ezzel a kifejezéssel, közelebb kerültünk egymáshoz. Ezt a következők miatt gondolom:

• Brigitte-tel jól kibeszéltük a Maserati-s szomszédainkat, akik német-oroszok és tényleg nagyon furák.
• Michael elmondta, hogy a klotyón ülve, pucér hátsóval (nyilván) vette észre, hogy mennyire huzatos a fürdő, ami a rossz szellőzőrendszerre utal.
• Michel megmutatta Somának a Tarr Béla DVD gyűjteményét (még jó, hogy nem a bélyeggyűjteményét).
• Jerome-al a lausanne-i prostikról és fekete drogdílerekről dumáltunk, de csak azért, mert Jerome szerint már sokat ivott és így szóvá meri tenni.
• Rudolf káromkodva szidta a portugál szomszéd szélcsengőjét, ami erős szélben az őrületbe kergeti a lakókat. Persze 1 év alatt még senki nem mert neki szólni, hogy szedje már le.

Ebből az következik, hogy a lelke mélyén, gátlások nélkül a svájci is csak egy ember. És igen, van az az alkohol mennyiség, amitől még egy svájci is kiesik néha a szerepéből:)
Csak 1 db fotó készült a bulin mobillal. Rudolf és Natalie van rajta, mellettem Elena csizmás lába látszik. De, hogy ne maradjon a kedves olvasó fotók nélkül, íme néhány az aktuális kilátásról, a teraszról. Már havasak a hegyek a túloldalon, ami Franciaország, és ugyan az idő csapnivaló, de a táj szebbnél szebb arcát mutatja már napok óta, amire még 1 év után is képesek vagyunk naponta többször rácsodálkozni:)

Elena lába csizmában, én, háttal nem tudom a nevét, Natalie és Rudolf

Egy újabb hétvége

Hát igen, jogos az ejnye-bejnye. Megszegtem az ígéretem, nem született meg az aktuális hétvégi poszt hétfő estére. Pedig az ígéret szép szó! Szerintem a hétfő részemről vállalhatatlan, szóval keddre vagy szerdára módosítom a határidőt:) 

A múlt hétvégét a péntek estével kezdem, ugyanis akkor volt Somáéknál a melóban egy kis karácsonyi összeröffenés. Az irodaház kantinjában volt megrendezve, és itt most nem egy magyar menza vagy ukrán "sztolova" miliőjére kell gondolni. Büfé jellegű volt az ellátás, nagyon gusztusos szendvicsekkel, falatkákkal, desszerttel, finom borokkal és drága pezsgővel. Szerintem nagyon rendben volt és tavaly is ez volt a véleményem. Ennek amolyan csapat-összekovácsoló jellege is van, egy olyan rendezvény, ami egy kicsit közelebb hozza egymáshoz a kollégákat. Talán azért mert az irodában mindenki külföldi, mert biztos van olyan, aki külföldiként nem igazán mozdul ki sokat és ez egy jó alkalom a változatosságra (gondolok itt magamra:)) és mert valószínűleg vannak olyanok köztük, akik a kénytelenek a családjuktól távol tölteni az ünnepeket. Ilyenkor az alkalmazottak hozzák a párjukat és a gyerkőceiket is (ha van), akiknek a Mikulás személyre szabott ajándékokat osztogat. Ez, például, egy nagyon kedves és figyelmes dolog, mert így a 2 éves gyerek nem csörgőt és a 2 hónapos nem iskolatáskát kap ajándékba. Tombola is volt, elég komoly ajándékokkal. Soma, aki egy született tombola nyertes, sajnos semmit nem nyert. De hát mindent nem lehet egyszerre...Svájcban élni, tóra néző lakásban lakni, puccos fitneszterembe járni és még a céges tombolán is nyerni???!!! 

Néhány kollégát és a párjukat már elég jól ismerek előző rendezvényekről illetve vendégeskedésekből, de nagyon sok új embert is megismertem. Ennek örültem, mert így a nevekhez, amiket Soma néha otthon emleget, már arcok is párosulnak. Mivel az nap este, és azóta majdnem minden nap, esett az eső, Rolle városka karácsonyi vásárát megnézni nem tudtuk. 

a kantinban	karácsonyfa a recepción
kollégák ünneplőben:)

 Szombaton áldoztunk a kultúra oltárán, már ránk fért:) Mivel ez volt a hónap első szombatja, az összes lausanne-i múzeum ingyenesen volt látogatható. Ebből kiválogattunk egy párat, ami egy napba belefér és minket is érdekel. Eddig még egyikben sem voltunk, mert tavaly ilyenkor, az ideköltözést követően fontosabb elfoglaltságunk is volt, és amikor jó idő volt, akkor meg azt próbáltuk kihasználni a szabadban, és nem egy zárt térben. 

A listánkból a következő múzeumokat kipipáltuk:

• Musée de l'Art Brut - a nyers művészet múzeuma. Itt többnyire szellemi fogyatékosok és börtönviselt amatőrök művei vannak kiállítva - festmények, rajzok, szobrok, amik teljesen szokatlan anyagfelhasználással készültek. A "művészek" az elmegyógyintézetben vagy a börtöncellájukba zárva alkottak úgy, hogy minden ehhez szükséges anyaghoz nem igazán tudtak hozzá jutni. Például az egyik női ruha használt lepedő szálaiból készült, vagy egy fafaragás, amit az elítélt a kanalával faragott, vagy szobrok, amik törött tányérokból készültek. Nagyon érdekes, elgondolkodtató, megdöbbentő és elképesztő. Ahogy ott járkáltunk az jutott eszünkbe, hogy igen, ez az amikor a született tehetségről beszélünk. Hiszen ezek az emberek tanulásról nem is álmodtak, sokszor családjuk sem volt, állami gondozottak voltak, gyerekmunkások, felnőttként börtönről börtönre vagy pszichiátriáról pszichiátriára jártak. És mégis olyan dolgokat alkottak, ami előtt egy értelmiségi, aki rengeteg lehetőséget kap az élettől, hogy eldönthesse orvos, tanár, vadász, jogász akar lenni, kalapot emel. Sajnos fotózni tilos, csak néhány mobilos készült.

törött edényekből készült szobor

millió apró kagylóból készült hal

•  Musée Cantonal de Géologie -  kantoni geológiai múzeum. Sok millió éves fosszíliák, 200 millió éves dinoszaurusz fog maradvány és ehhez hasonló dolgok vannak kiállítva. Büszkeségük egy igazi mamut csontváz, amit 1969-ben találtak a szomszéd kantonban, Wallisban (németül) Valaisban (franciául). A csontváz alapján az állatot kb. 700 kilósnak és 2.5 méter magasnak saccolják. Nagyon sok gyönyörű ásvány, foszforeszkáló-, drága- és féldrágakövek is ki voltak állítva. Még igazi meteoritot is lehetett simogatni. Ezúton üzennénk Supermannek, hogy inkább kerülje ezt a helyet. Lehet, hogy kryptonitot is tartanak:) 

foszforeszkáló ásványok a sötétszobában	Soma meteoritot simogat:)
nagyon szép malachitok, az alsó legalább fél méteres

• Musée Cantonal de Zoologie - kantoni zoológia múzeum. Kopott és kevésbé kopott kitömött állatokkal van tele. Nem nagy cucc de a gyerekek imádták, szóval családosoknak egyenesen kötelező program. Apu tud okostelefonon netezni, amíg a gyerek a száját tátja. Anyu végre élvezheti a csendet.

nyugi, ki van tömve:)

• Musée Monétaire Cantonal - kantoni numizmatikai múzeum. Nagyon kicsi, Soma végzett kb 10 perc alatt. 

A hétvégi menü görög muszaka volt. Sűrű káromkodások közepette készült, elég bonyolult volt így elsőre, de annál finomabb lett. Desszertre tiramisu-t csináltam. Imádom ezt a receptet, csak ajánlani tudom. Babapiskóta, kávé, mascarpone kötelező hozzá és nyers tojás, amit a szalmonella miatt csak megbízható helyről szabad beszerezni. Pesten lehet kapni szalmonella mentesített állományból származó tojást. Itt nem találtam ilyet sehol sem, remélem ez azt jelenti, hogy egészséges tyúkból pottyant ki:) 

A vasárnapot itthon töltöttük. Nálam csütörtökön kitört a nátha, ami vasárnapra csúcsosodott ki és úgy éreztem, hogy csak nagy erőfeszítések árán tudnék kimozdulni. Ezért sokáig alvással, tévézéssel és egy kis társasjátékozással ütöttük el az időt.

Akcióóó!!!

Nem, nem bolti "egyet fizet kettőt kap" akció. Kőkemény, utcai, késő esti, ami még félelmetesebb benyomást keltett, de csak szigorúan Svájci szinten.

A jobb oldali épület előtt történt az esemény.
Múlt hét csütörtökön, kb. 8:20-kor éppen az edzőteremből haza felé a buszt vártuk a belvárosban. Hírtelen őrült szirénázást hallottunk, de ez itt megszokott. A nagy zaj forrása 3 tűzoltó volt, és pont abba az utcába akadt dolguk, amerre a buszunknak is kanyarodnia kellett volna. A szirénát kikapcsolták, de a villogó fényeket bekapcsolva hagyták. Néztük is Somával, hogy elég bénán parkoltak, de azért reméltük, hogy a busz azért még elfér. De perceken belül jött egy rendőrautó, egy mentő és legalább 3 motoros rendőr. Ekkorra már legalább 3 busz állt a megállóban. A rendőrök lezárták az utcát és elkezdték a forgalmat terelni. Közben a tűzoltósok már készen álltak, sisak, palack és egyéb cucc, amit a helyzet megkívánt. Na de mi a helyzet? Se füst, se öngyilkosjelölt a tetőn, se kiégett izzó az utcai lámpában, nem értettük mi a riadalom oka. Még mindig abban bíztunk, hogy ennek hamarosan vége, de amikor megláttam a tűzoltóautót ahogy szó szerint "kicsomagolja" magát, már kezdett engem is érdekelni a dolog. Az egyik tűzoltó felmászott a kocsi tetejére egy vezérlőpulthoz, össze-vissza nyomkodott, egy joystick félét mozgatott és a tűzoltóautóból 1 perc alatt transformer-t csinált. Villogva, sípolva lábak kezdtek el kibújni az oldalából, a kerekek mellől. Az utca erősen lejtett, az autó orra lefelé nézett és úgy tűnt  hogy ezekkel a tappancsokkal vízszintbe helyezte magát. A 2 tűzoltó, aki addigra bemászott a kosárba, létrástól elkezdtek emelkedni. Én még soha nem láttam tűzoltó autót bevetés közben, de ez a létra baromi gyorsan ment felfelé. Pillanatok alatt fent volt és mivel vak sötét volt (a 6-ik emelet jóval a kültéri lámpák felett van), a tűzoltók elemlámpával világították be a teraszt, tanakodtak, hadonásztak, mutogattak, keresgéltek.... Addigra már olyan dugó lett, hogy öröm volt nézni. Az a svájci, akit nem az esemény kötött le azért dörmögött, mert nem jártak rendesen a buszok, ami megjegyzem érthető volt, hiszen csak azért, mert mi nagyon ráértünk bámészkodni, attól még másnak akár lehetett sürgős dolga. A nagy felhajtásból végül nem lett semmi, amilyen gyorsan felmentek olyan gyorsan le is jöttek, össze pakoltak és elhagyták a helyszínt rendőröstől, mentőstől. Az egész nem tartott 15-20 percnél tovább és csak arra volt jó, hogy megkavarja az esti tömeg- és autós közlekedést. Viszont megint tapasztalhattuk, hogy milyen az élet a civilizáció csúcsán. A rendőrök szinte már az akció első percében lezárták az utcát és terelték a forgalmat, buszok kb. 5 perc után már terelt útvonalon jártak, a buszmegállókban a digitális kijelzőkön már futott a megfelelő tájékoztató felirat arról, hogy milyen járatokat érint a fennakadás, és milyen útvonalakon kerülnek azok a bizonyos buszok. Arra gondoltam, hogy hányszor, de hányszor éreztem én ennek a szintű tájékoztatásnak a hiányát Pesten tömegközlekedés közben. Gondolatban hányszor, de hányszor átkoztam el az aktuális BKV vezért azért, mert egy rozsdás hangszórót nem bírtak felszerelni a megállókba, hogy tájékoztassák az utazóközönséget. De hát ez itt Svájc, és Svájctól ezt várjuk el!
És gondolom, mostanra már mindenkit majd' megöl a kíváncsiság, mert azt nem mondtam el, hogy mi volt a banzáj oka. Hát ez az, mi sem tudjuk és nem is derült ki. Viszont Somának vannak elméletei, szám szerint 3, hogy mi is történhetett:

1. Macska mászott az ereszcsatornába és már nem tudott kimászni. 
2. A svájci nyugdíjas kihajolt muskátlit locsolni és a muskátlin ragadt a hajhálója, amit már nem tudott beszedni. 
3. A svájci nyugdíjas véletlenül szétszórta az aprópénzét a teraszon és a sötétben már nem tudta össze szedni.

Mindenki válassza ki magának a legszimpatikusabbat:) 

Folyt. köv.

Eltelt egy újabb hét, amit egy szombat-vasárnap zárt. Úgy döntöttem, hogy a hétvégékről mindig írni fogok, attól függetlenül, hogy mozgalmasan vagy inkább nyugisabb tempóban telt. Ez a két nap amolyan fénypontja a hétnek, több okból is:

• Soma végre behozza a lemaradását alvás terén, imád a déli harangszóra kelni:)
• Nagyon jó kis reggeliket eszünk, miközben nekem be nem áll a szám és nem magamban beszélek, mint hétfőtöl péntekig, hanem Somával/hoz dumcsizok, aki nagyon hálás közönség, vagy csak nagyon éhes? Mindegy, ezúton is köszönet érte!
• Közös programokat szervezünk!
• Finom ebédet főzhetek, és hozzá finomabnál finomabb borokat iszunk, amit Soma nagy gonddal választ ki, attól függően, hogy mit eszünk.
• Van desszert is!!!!

A jövőben igyekszem a hétvégékről szóló bejegyzéseimet időben, azaz legkésőbb hétfő estig közzé tenni. Remélem ez menni fog, már csak azért is, mert a mostani késésnek lelki okai voltak, vannak. Már második napja próbálom kipréselni magamból ezt a néhány bekezdést, kedden abba is hagytam, és most szerdán este folytatom, remélhetőleg be is fejezem. Sajnos néhány napja nem hozom a legjobb formámat. Ez az állapot sok, kicsi, kevésbé kellemes hírnek tudható be, meg talán annak, hogy mostanában inkább bal lábbal kelek. Jó ég tudja hogyan, mert az ágynak a jobb felén alszom, de Svájcban még ez is úgy megy, mint a karikacsapás, Soma legnagyobb bánatára. Ebből kifolyólag az ihlet is elkerül mostanság, és így sajnos nem vagyok benne biztos, hogy ugyanolyan szórakoztató leszek, mint általában. Legalábbis az olvasótáborom szerint az szoktam lenni:) De hát rossz kedv ide, bal láb oda, ez van. Ahogy Freddie Mercury is mondaná: "The show must go on!"
Apropó, olvasótábor: mindenkinek végtelenül hálás vagyok a sok pozitív visszajelzésért! Nagyon jól esett, és őszintén boldog vagyok, hogy örömet szerzek vele! Nem utolsó sorban, csodát művelt múlt héten az önbecsülésemmel. Úgy éreztem, hogy kitűnök valamivel. Az elmúlt hónapokban a nagybetűs ÉLET többi területén sajnos nem sok alkalmam volt brillirozni.


Szóval a szombat és a vasárnap...? Hát igen, ez történik, ha napokig "kotlok" a bejegyzésen. Meg is van! Lausanne környékén voltunk egy borkóstolóval összekötött vidéki vásáron, ahol helyi gazdák kóstoltattak és árulták a saját készítésű termékeiket: méz, sajt, pék- és húsáru. Egy helyi borász adott helyet a vásárnak, akinél már többször voltunk borkóstolón a pesti vendégekkel, és vásároltunk is minden kóstoló alkalmával ipari mennyiségben. Most csak 2 üveg bort vettünk, de csak azért, mert autó híján tömegközlekedtünk, és nem kényelmes zötyögtetni a csörgő-zörgő üvegeket, még Svájcban sem.

a borászat előtt

Majdnem 5 óra volt, mire hazaértünk és akkor kezdtem neki a vacsorának. Nagyon hamar ment, szándékosan egy gyorsan elkészíthető ételt választottunk, thai currys csirke zöldségekkel (cukkini, bébikukorica, póréhagyma, sárgarépa, kaliforniai paprika), kókusztejjel (itt már látom Péter arcát magam előtt:)), thai bazsalikommal (nagyon más a sima bazsalikomtól) és jázmin rizzsel körítve. Igazából ez wokba való kaja, de egy jó teflonbevonatú serpenyővel is el lehet érni ugyan azt a hatást. Nagyon finom volt, és nagyon hasonlított ahhoz, amit itt ettünk Lausanne-ban, egy távolkeleti étteremben.

a kész étel	az alapanyagok

Az elmúlt 1 évben viszonylag sok egzotikus és mediterrán ételt iktattunk be a hétköznapokba. Ennek elsősorban az az oka, hogy az eredeti alapanyagokat szinte gyerekjáték beszerezni. A legfontosabb hozzávalók minden közértben megtalálhatóak, de természetesen vannak erre szakosodott boltok is. A mostani ételhez a belvárosban lévő ázsiai sárkányfűárustól szereztük be az alapanyagokat. Szegény kis ázsiai olyan akcentussal beszél franciául, hogy még az én fülem is fáj tőle, de becsületére legyen mondva, olyan fűszereket és alapanyagokat tart, amit mi eddig csak a lexikonban vagy esetleg interneten láttunk. A kis ázsia sárkányfűárusról sajnos nincs idevágó fotóm:)


Vasárnap sétálni voltunk a Mont Benon és a Mon Repos parkban. Péterékkel is jártunk mind a kettőben. Az egyikben van Tell Vilmos szobra, aki nem mellékesen svájci és Svájc német részéről származik. A másik a papagájos park, erről Péteréknek tuti beugrik. Mondanom sem kell, hogy a parkok az év 365 napjában kifogástalan állapotnak örvendenek. Se elszáradt falevél, se gyom, se szemét, sem kopott padok, se kutyagumi. Csak a gyönyörű pázsit és mindig az évszaknak megfelelő virágok. A papagájos park tele van madarakkal, többnyire papagájokkal, milyen meglepő, innen az általunk raragasztott magyar neve:) De vannak pávák, például egy fehér is. Nem is tudtam, hogy létezik, itt láttunk ilyet először.






                       a fehér páva




Park után a szokásos vasárnapi edzőterem. Vacsorára rakott cucc volt, a rakott kruplihoz hasonlítanám leginkább, de a kolbászt előző este bepácolt csírkemell kockákkal helyettesítettem (Soma mostanában kerüli a vöröshúst) és a tetejére sajtot is szórtam. A desszertről szándékosan nem szóltam, mert egy dráma volt. Egy új muffin receptet próbáltam ki, bár ne tettem volna!  Soma nem szidta, mindig dícséri a főztömet. De mikor még percek után is a szájában forgatta, mint aki nyál nélkül őröl, már tudtam, hogy valami nem kóser. Olyan száraz volt, mint a Szahara. Még a vanílía pudingból készített híg öntet sem lendített rajta, sajnos. Könnyen feledhető élményt nyújtott.


Mivel advent első vasárnapja volt, gyújtottunk gyertyát és a fenyőfa izzók is felkerültek a polcra. A karácsonyi kompozícióval együtt nagyon meghitté varázsolta a nappalit. Azóta minden este bekapcsoljuk a fényeket, gyertyát is gyújtunk és ettől úgy érzzük, van valmi szokatlan a levegőben, valami készülőben van:) Kellemes érzés jár át mert tudjuk, hogy minden nappal közelebb vagyunk a karácsonyhoz, a szeretet ünnepéhez, ami az elköltözésünk óta az oly ritkán látott családtagok közelségét is jelenti. Már nagyon várjuk:)))!!!!

Advent első vasárnapja

Breaking News

Megszakítjuk adásunkat... Jelentem, megtaláltam a magyar tejfölnek a svájci megfelelőjét!!!


Ennek kapcsán olyan közhelyek jutottak eszembe, hogy "A remény hal meg utoljára", "Vannak még csodák" és társai:) Tegnap estére, Soma hazaérkezésének tiszteletére, egy tonhalas tésztasalátát készítettem a megfáradt utazónak. Akkor bontottam ki a szmötyit (a salátában majonézzel vegyesen használtam) és örömmel konstatáltam, hogy ez az! :) Az íze szinte teljesen ugyan olyan, mint a Danone tejfölé, a pirosé (az a zsírosabb). Az állaga talán krémesebb. Eddig csak salátában használtam, még nem főztem vele, szóval nem tudom a hő hatására milyen állapotba kerül. De a már fent említett közhelyekre gondolok majd főzés közben is:) Vajon ez segít?

Végre csütörtök!

Igen, mindenki jól látja. Ezen a héten tényleg a csütörtöki nap a favorit. Amióta Svájcban tengetjük napjainkat, és én nem dolgozom, azóta a nagybetűs PÉNTEK, az utolsó munkanap a héten, lecsúszott a trónról és a helyét, mikor melyik nap bitorolja. Ezen a héten a választás a csütörtökre esett, ugyanis ma jön haza Soma, egy viszonylag hosszú távollét után. Még hétfőn, kora reggel "pattant meg" meló ügyben Franciaországba. Ez durván 4 nap, akárhogyan is számolom, és most valamilyen oknál fogva még lassabban teltek a napok, mint általában. A nappalokat már megszoktam, olyankor amúgy is egyedül vagyok. De talán a korai sötétedés miatt (már fél 6-kor olyan sötét van, mint a tehén hátsójában) úgy érzem, mintha az este egy örökkévalóság lenne. Nem igazán vacsorázok, ezért a főzés mint program nem létezik. A tv-ben a Duna az egyetlen magyar nyelvű csatorna, ami valljuk be őszintén, hagy némi kívánnivalót maga után. Az angol csatornák sokszor adnak jó műsort, de egyrészt 1 órával vissza vannak, ezért az esti filmek 10-kor kezdődnek, és hát az angol nem az anyanyelvem. Egy pörgősebb filmnél könnyű elveszítenem a fonalat.
A hétfő sima ügy volt. Ez a nap mindig hamar telik, nem unatkozom mert a hétvége után ilyenkor takarítom el a "romokat". Hétvégén igyekszem a házimunkát nullára redukálni, ezt rendszerint hét közben, nappal csinálom, amikor Soma dolgozik. Szerinte a lakás majdhogy nem öntisztul, és mindig rend van, nem is kell takarítani. Mondtam neki múltkor, hogy Disneylandben él, ott is olyankor végzik el a javításokat és a takarítást, amikor senki sem látja, hogy megmaradjon a tökéletesség illuziója:)))
Kedden edzőterem, ami háztól-házig, futással, súlyzózással, gőzfűrdővel, zuhanyzással együtt kb. 3,5 óra. Hát igen, Pesten örültem, ha meló mellett heti, hangsúlyozom HETI, 2-3 órát edzőteremben tudtam tölteni...
Szerdán a szokásos női egyesület volt a program. Ez is 3 órás elfoglaltság, most egy dokumentumfilmet néztünk francia nyelven, és utána megbeszéltük a látottakat. A dokumentumfilm egy afgán lányról szólt, akinek a fotója megjelent a National Geographic címlapján, és bejárta az egész világot. Ha megnézitek a linket, szerintem nektek is beugrik a fotó http://en.wikipedia.org/wiki/Afghan_Girl Ez a 4. alkalom volt és kezdenek vissza jönni a francia órán tanultak, egész jól meg tudom értetni magam. Mondjuk ez ott nagy dolog, mert a programszervezőkön kívül senki nem beszél folyékonyan franciául. Sajnos azt kell mondjam, hogy ebben az esetben "a vakok közt a félszemű" klasszikus esete áll fenn.
Ma csütörtök és mivel vasárnap már advent első vasárnapja, készítettem egy kis karácsonyi kompozíciót. Valamelyik hétvégén vásároltunk hozzá kütyüket. Már egy meglévő tálat "rendeztem át", amiben eddig egy általános díszítés volt. Hétvégén majd előkerülnek a gyertyák, beüzemeljük a karácsonyi izzó-füzért és elkezdünk vissza számolni karácsonyig:)))


Ilyen volt a dísztál eddig, mellette az ünnepi verzió.

Let's go moziba!

Hétvégén megtört a jég, illetve mi törtünk meg, beadtuk a derekunkat és moziba mentünk. Korán sötétedik, a szombat estéink bulik hiányában általában szabadok, itt még moziban úgy sem voltunk és egyébként is, az elmúlt évben összesen kb. két alkalommal voltunk moziban, amikor éppen Bp-n voltunk. Sajnos ez a program Svájcba költözésünkkor teljesen kiesett a nyelvi korlátok miatt. Hiszen egy mozibajárásnak varázsa van, kikapcsol, ellazít, hátradőlünk a popcornnal és a kólával és élvezzük a Dolby Surround-ban dübörgő magyar szinkront, rosszabb esetben a magyar feliratot.
Itt a filmek természetesen francia szinkronnal dübörögnek vagy eredeti nyelven francia és német felirattal. Hát egyik sem az igazi...
Hosszas gondolkodás után a választás Tintin kalandjaira esett, 3D-ben. Ha már lúd, legyen kövér:) Amúgy Tintin kalandjai egy belga emberke által írt képregénysorozat, 1929-ben jelent meg először. A 20. század egyik legnépszerűbb európai képregénye: a könyveket több mint 50 nyelvre fordították le, és több mint 200 millió példányban keltek el. Magyar nyelvre is lefordították (bár az első kötet csak 1989-ben jelent meg, majd 1994-ben még egy. A maradék 9 kötet az utóbbi 3 évben lett lefordítva. 13 kötet még nem jelent meg magyarul), de otthon valamilyen oknál fogva nem épült be annyira a hétköznapokba mint Nyugat-Európa többi részein. Na mindegy, nem is ez a lényeg... Szóval mivel ez itt egy fajta kultusz, főleg gyerekekenek és fiataloknak szól, a nyelvezete nem hemzseg szlengtől, nem káromkodnak benne, nem hadarnak, ezért nem angol anyanyelvűek is élvezni tudják. És mi éppen erre a "feeling"-re vágytunk! A film hivatalosan 17:20-ra volt kiírva de 17:45-kor kezdődött. Otthon soha nem figyeltem a mozikban, hogy mennyi ideig tömnek reklámokkal és filmelőzetesekkel, de szerintem ennél azért valamivel rövidebb ideig. De nem ez volt az egyetlen furcsaság. Mikor a moziterembe értünk feltünt, hogy a jegyhez nincs helyjegy. Soma álította, hogy hátra középre kérte, mert az a tuti hely, de ennek nem volt semmi nyoma a jegyen. Kiderült, hogy mindenki oda űl, ahová szeretne illetve ahol van hely. Szerencsére időben jöttünk és a terem sem volt tele, mivel ez egy eredeti angol nyelvű előadás volt, ami megszűrte a közönséget de hát akkor is, mi az hogy nincs helyjegy? Hát most már ezt is tudjuk... A másik dolog a szemüveg, a 3D élmény fontos kelléke. Somának jutott eszébe, miután befészkeltük magunkat arra a bizonyos tuti helyre, hogy hoppá, hol a szemüveg? A bejáratnál nem adtak viszont a teremben ülőknél van. Helyről fel, ki az előtérbe, elkaptunk egy alkalmazottat, aki ártatlan fejjel benyögte, hogy a büfében kell megvenni. Megvenni? Ez valami vicc? Nem, nem az volt. 2 CHF darabja úgy, hogy a jegy sem volt olcsó. Viszont cserébe van saját szemüveged, ami jó, ha rendszeres mozi látogató vagy. Újfent megállapítottuk, hogy itt minden pénzbe kerül, és ez senkinek sem esik zokon, mert belefér a fizetésbe és fillérek. Nálunk parasztlázadás törne ki, ha még a szemüvegért is fizetni kéne. Mert itt mi 2 CHF? Egy csokis croissant, egy fél kávé, egy vonaljegy töredéke... Frankban tényleg aprópénz. Na, de vissza a filmhez. Tényleg jó volt, kalandos, vicces, látványos. Kijelenthetem, hogy 99%-át értettük annak ellenére, hogy angolul volt. Nem ígérem, hogy ezt a programot rendszeresítjük, de az angol nyelvű mozizás már nem is olyan nagy mumus.:)







Soma a 3D szemüvegben Haddock kapitánnyal :)

1 hét dióhéjban

Az elmúlt hét szokás szerint zajlott. Szerdánként, már 3 hete, eljárok egy női egyesületbe, amit Lausanne város vezetése tart fenn külföldi nők részére. Tanfolyamokat és egyéb programokat (változó, hogy fizetős vagy ingyenes) szerveznek, hogy integrálják az ide érkező külföldi, franciául nem beszélő és különböző társadalmi réteghez tartozó nőket. Heti 1 alkalommal egy 3 órás programot jelent. Önkéntesek szervezik meg hétről-hétre a programokat és a gyerekes anyukáknak gyerekfelügyelet is van egy másik helyiségben a "foglalkozás" alatt. Hogy ezeknek a svájciaknak mi mindenre nem futja! Kb. 25 nő jár, vannak évek óta oda járók, vannak újak és néha-néha vissza látogatók. A társaság vegyes, 25 és 60 év közöttiek, ukránok, albánok, etiópok (nem soványak:)), spanyolok, irakiak, irániak, gánáiak, szudániak, 1 db magyar:) és még sorolhatnám. Főzőcskézni szoktunk, franciául beszélgetni vagy inkább makogni, múzeumba menni, dokumentum filmet nézni primitív francia nyelven, hogy mindenki értse és egyéb népösszekovácsoló dolgokat csinálunk.


Volt még egy kis edzőterem, szokás szerint. Az edzőteremről részletesebben majd egy későbbi bejegyzés során írok, talán.:)


Hétvégén vendégeink voltak, egy amerikai-angol házaspárt, Jeff-et és Frances-t láttunk vendégül. A férj Soma kollégája és itt laknak az utca túloldalán. Mi már voltunk náluk vacsorázni és most igazából vissza hívtuk őket. Így illik! Még soha nem ettek magyar cuccot, de már nagyon szerettek volna. Ezért oda tettem magam és gulyásleves, tejszínes csírkepaprikás saját kézzel szaggatott nokedlivel volt a menü. Volt pálesz, Tokaji késői szüretelésű és paprika a kajában minden mennyiségben. A desszert créme brulée volt, ami francia. Nagy siker volt, mindenből repetáztak és éjfélkor mentek el. Soma a végén már nagyon bólogatott a fáradságtól. Hatalmasakat ásított és néha olyan érzésem volt, hogy mindjárt beesik az asztal alá. Szétrúgtam a bokáját az asztal alatt, amit csak vészhelyzetben alkalmazok, mert még 6 év után is minden alkalommal, amikor megbököm képes teljesen ártatlan ábrázattal megkérdezni, hogy: "Mi van? Miért rúgdosol?" Ami vicces, ha haverokkal vagyunk de kevésbé, ha kvázi idegenekkel.

Vasárnap elmentünk kirándulni egy kicsit. Nagyon szép idő volt, nyakunkba vettük Lavaux-t, a helyi borvidéket. A maga nemében nagyon híres, a UNESCO 2007-ben a világörökség részévé nyilvánította. Amitől különleges, az az elhelyezkedése és a szőlő termesztésének módja. A tóparton van és teraszos az egész. Nagyon szép. Bővebben itt lehet róla olvasni http://hu.wikipedia.org/wiki/Lavaux.


Több településen terül el és nagyon jó kis aszfaltos turista út van kiépítve. Persze hagytak szőlőt a tőkéken, amit közben leszedegettünk. Volt szendvics és termoszban forraltbor. Egy nagyon szép őszi nap volt:)

Feltámadás:)

Nem is tudom, hogy hol kezdjem, illetve igazából nem is kezdem, csak folytatom. A Soma blogját, amit akkor kezdett, mikor nyugatra vettük az irányt:) Egy idő után abba maradt a híráradat idő és egyebek hiányában. Többször szóba került, hogy folytatni kéne mert, hogy milyen vicces lesz majd egyszer vissza olvasni és egy kicsit újra átélni, látni, hogy mennyi helyen jártunk és mennyi új élmény ért. Kisebb-nagyobb kalandok, amire nem biztos, hogy mindig precízen és pontosan emlékezni fogunk. Én nem vagyok egy írogatós fajta meg aztán mindig is úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb úgy is dolgozni fogok és akkor ugyan úgy nem lesz idő sok mindenre, mint ahogy Pesten sem volt és akkor meg miért is kezdjek bele, ha úgy is hanyagolni fogom..... De egyik reggel arra keltem, hogy mégis felélesztem az oldalt. Munkának sajnos semmi jele, túl sok a szabadidőm és ez megadta a végső lökést, olllééééé! Remélem ez Somát is arra ösztönzi majd, hogy ha csak egy szösszenetnyi bejegyzés erejéig is, vissza térjen a blogra. Ettől válna igazán érdekessé, hiszen akkor 2 szemszögből is láthatnánk az eseményeket - a dolgozó, utazó, fontos és felelősségteljes munkát végző, kenyérkereső szemszögéből - ez lenne Soma:))), és az otthon ülő, sütő-főző-mosó-vasaló háziasszony, kizárásos alapon szerény személyem szemszögéből is.:))) Ez az első bejegyzés valószínüleg hosszúra fog sikerülni de igérem, hogy a jövőben csak akkor jelentkezek, ha olyan dolog történik amit érdemes papírra, illetve ebben az esetben a világhálóra vetni, hogy majd egyszer hónapok vagy esetleg évek múlva újra fel tudjuk idézni.:)


A hétfő, amikor blogírásra adtam a fejem, valamelyest eltért az átlagostól. A nap ugyan úgy kelt, a kisautó reggel ugyan úgy jött járdát mosni, a kívülállók semmit nem érzékeltek és biztos a szűk családban is akadt olyan, aki nem emlékezett rá pontosan. De a mi naptárunkban, amit Tibitől kaptunk karácsonyra:)), be volt karikázva. Tegnap volt 1 éve, hogy Svájcba költöztünk. Eltelt a mágikus 1 év és ezúton megerősíteném, hogy az a közhely, hogy az idő repül, nem is annyira nagy közhely. Hivatalosan félidőben vagyunk! Hivatalosan félidőben vagyunk????? Hát ez az...... Ez olyan "már csak 1 évig maradunk" vagy "még 1 évig kell maradnunk" ? Vegyes érzéseket ébreszt bennünk, legalábbis bennem. Ez talán egy kicsit olyan, mint a viccben a fél pohár víz, amire valaki azt mondja, hogy MÉG csak félig van valaki meg azt, hogy MÁR félig van..... Nem tudjuk, hogy valóban félidőben vagyunk-e, és szerintem Soma nevében is beszélhetek. Nálunk a MÁR vagy MÉG egy változó dolog, függ attól, hogy milyen napra keltünk, látjuk-e a tavat és az Alpokat, milyen élmény ért aznap, mennyit romlott a forint-frank árfolyam:) és még sorolhatnám. De amíg eldől addig is úgy határoztunk, hogy kihozzuk a helyzetből a maximumot, a mának élünk és élvezzünk azt, amit lehet és addig, amíg lehet. Aztán ha majd dönteni kell, újra meghozzuk a döntést, ahogy azt már annyiszor megtettük.


Valószínűleg az 1 éves évforduló miatt nagyon sokszor kezdődtek úgy a gondolataim, hogy "tavaly ilyenkor...." és szomorúan tapasztaltam, hogy nem jut sok minden eszembe. Amikor a nagy utazásra készültünk biztos voltam benne, hogy egy életre belém égnek azok a napok és percek, mert hát az életünk egy fontos állomásához értünk, de sajnos nem ez történt. Emlékszem a vasárnap délutánra, az utolsó percekre a lakásban, mikor arra gondoltam, hogy igen, újra költözünk. De nem az Egressybe, amire évekig készültünk és nem is szomszéd kerületbe. Egy másik országba..... Vajon jól döntöttünk? Emlékszem a taxiútra a Dorozsmaiból a reptérre, ahogy Edittől elbúcsúzunk a váróban, de már a repülőútra nem. Ami meglepő, mert aki ismer az tudja, hogy repülni utálok. Emlékszem, hogy első este a Les Brasseurs helyi sörfőzdében ettünk, ahová azóta is szívesen vissza járunk vendégekkel vagy csak úgy kettesben, de más nem jut arról az estéről eszembe. Kár..... Emlékszem, hogy másnap, hétfőn reggel Soma elment dolgozni, de arra nem, hogy én mit csináltam. Talán bérletet vettem, telefonba SIM kártyát, internet előfizetést intéztem, gondolom ettem is valamit, mert enni csak kell... De hogy hol és mikor, sajnos fogalmam nincs. Emlékszem, hogy sírva fakadtam a lausanne-i pályaudvaron, mert lekéstem a vonatot, amivel IKEA-ba mentem volna bútorokat válogatni. A vonat azóta is kb. 20 percenként jár és gondolom a következővel már el is tudtam menni és Soma is nyugtatgatott telefonon, hogy ez mennyire apróság, de 2010. november 8-án ezt nagy kudarcként éltem meg. Talán akkor tudatosult bennem először igazán, hogy nem nyaralni jöttünk. Hát ilyen és ehhez hasonló gondolatok villannak fel, érzések, benyomások, jelentéktelennek tűnő apróságok......emlékek. Ma nosztalgiázom:)


Na de a bevezető után jöjjön a lényeg. Történt ugyanis, hogy vasalás közben megadta magát a vasaló, megint! Már a második, amióta Svájcba költöztünk! Bocsi Edit, hogy így kell megtudnod, de nem akartunk vele bosszantani. Természetesen vasárnap történt, persze a szomszédokat még 1 év után sem nagyon ismerjük, hogy kölcsönkérjünk, Somának egy vasalt inge sincs, megint külföldre utazik és egyébként is, valami vasaló-átok ül rajtunk? Kezdek hinni a létezésében! Hétfőn felhívtam a Bosch svájci weboldalán található számot, mert ha törik ha szakad, vasaló kell. Svájc német részén működő ügyfélszolgálatán csak egy németül beszélő hölgyet sikerült kifognom. Franciául nem beszélt és bár állította, hogy tud angolul, amikor a vasaló szónál elvesztette a fonalat, kezdtem aggódni. Úgy váltunk el, hogy visszahív és ad egy címet, ahová a rossz vasalót vissza vihetem, de mondanom sem kell, mai napig senki sem jelentkezett.
Abból indultam ki, hogy Pesten a garanciális dolgokat márkaszervízbe kell vinni. De hol van itt az a bizonyos márkaszervíz, miért nincs sehol meg a címe a weboldalon? Tettek mezejére léptem, össze szedtem a vasalót, a blokkot, egy Lausanne térképet és elindultam a boltba, ahol vettük Edittel májusban a vasalót. Amíg az eladóra vártam már szinte biztos voltam benne, hogy:

a. az eladó nem fog beszélni angolul
b. a szervíz a város másik végében van és
c. hiába van nálam térkép, ki tudja, hogy találok oda

Gyanúm igazolódott, az eladó sajnos tényleg nem beszélt angolul. De az én számra csak úgy jöttek a francia szavak és ugyan nem tökéletes franciasággal de el tudtam mondani tömör mondatokban, tagoltan, hogy, idézem: "Gondom van a vasalóval. Itt vettem 5 hónappal ez előtt. Nem működik, hideg és nem meleg." Semmilyen érzelmet vagy reakciót nem láttam az alkalmazott arcán de csodák-csodája értette, mert azt mondta: "Kérem a vasalót és a blokkot." Juhhéééé, gondoltam, tudok franciául! De az igazi meglepetés csak ezután jött. A fickó elrohant a sorok közé, a kezében hozott egy vadonatúj Bosch vasalót, kivette a dobozból és közölte, hogy ez ugyan annyiba kerül és kb. ugyan annyit is tud, a régit elrakta, az újat a kezembe nyomta és udvariasan elbúcsúzott, mert már kígyózott a sor. Én ott álltam döbbenten és megkérdeztem: "Végeztünk, ennyi az egész?" Kerek szemekkel de kedvesen igent mondott. Én felmarkoltam a vasalót és mintha loptam volna, kirohantam a boltból, nehogy a fickó meggondolja magát. Utólag vicces az egész, de ha belegondolok, hogy Pesten a garanciális szervízben legalább 1 hét, mire választ adnak vagy megjavítják, de előtte még megaláznak olyan kérdésekkel, hogy biztos rendeltetésszerűen használtam-e és flegmán közli a szaki, hogy ő még aztán ilyen hibát nem látott és csere készülékről ne is álmodjak...... és még sorolhatnám. Volt benne részem. De hát ez Svájc, ahogy egymás közt viccesen hívjuk, a civilizáció csúcsa. És igen..... ez tényleg az. Amikor ilyen dolgok történnek örülök, hogy ennek szervezett, rendezett és civilizált életnek a része lehetek. Hogy úgy reagálnak dolgokra, ahogy egy épeszű ember ezt elvárja. Hogy a néha pattanásig feszülő idegszálaimat nem nyúzzák tovább, hanem 3 perc alatt helyre rázzák a lelki világomat, ha még csak egy vasaló cseréről van is szó. Hát így történt, hogy megint új vasalónk van, már a 3. Igaz, hogy megint svájci a dugója és Svájcon kívül sehol máshol a világon nem tudom majd konnektorba dugni, csak átalakítóval, de szép és működik és a miénk. Ja...és narancssárga:)

És mivel a hétfő ettől az élménytől olyan narancssárga napnak tűnt, megfőztem életem első töklevesét zsemlekockával körítve, szintén narancssárga. Somának is ízlett, csak ajánlani tudom!