Párizs

Pünkösd tiszteletére megint elhagytuk a várost, és az országot is. Hármasban Párizsban töltöttünk 5 teljes napot, ami nincs is olyan messze és ahol már 6 évvel ez előtt jártunk együtt Somával, egy Normandia-Bretagne körút alkalmával. Párizs újra levett a lábunkról. Nagyon sok oldalú és színes. Egy hely, ahol az elegáns Champs-Elysées nagyon jól megfér a bohém Montmartre-ral, a végletekig modern La Defense üzleti negyeddel és az ember úgy érzi, hogy minden nap egy másik városban jár. Egy 3 milliós város, ahol minden sarkon parkba botlik az ember, ahol kicsi és nagy, fiatal és öreg, fehér és fekete együtt piknikezik, festeget, petanque-ot játszik és közben bort iszogat és sajtot majszol hozzá.
Az időnk tökéletes volt, sok-sok napsütés, semmi felhő és legalább 30 fok. Mondjuk már nem az a tipikusan városnézős idő, mert ahhoz már kezdett túl meleg lenni. Nem kimondottan kedvez várandósoknak sem, de nagyon jól vettük az akadályt. Gyakorolnunk kell, júliusban vár ránk a Francia Riviéra, ollé! Hála Somának, a programjaink nagyon jól össze voltak állítva, nagyon sok új dolgot láttunk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk.

A klasszikus turista programokat nagyjából kihagytuk. A Louvre környékén jártunk, de nem mentünk be. A Diadalívet, a Champs-Elysées-t útba ejtettük, de csak egy vásárlás erejéig, amivel Soma lepte meg magát. Az Eiffel toronynál jártunk, de csak alatta, egy piknikre. Ezeket a helyeket sokkal részletesebben átvettük még 6 évvel ez előtt, ezúttal az akkor kihagyott dolgokat néztük meg:

• Pantheont kívül-belül, alul, a kriptáját, ahol többek között Voltaire, Hugo, Zola és a Curie házaspár vannak eltemetve,  és felül, a kupoláját, ahonnan nagyon szép a kilátás.
• Pere Lachaise temetőt, aminek a nagy és árnyékos platánjai alatt találtak végső nyugalomra olyan hírességek mint Edith Piaf, Saint-Exupéry, Delacroix, Chopin és még sokan mások
• Concorde teret, ahol XVI. Lajos és Marie-Antoinette feje hullott.
• Victor Hugo házát.
• Sainte-Chapelle, Notre-Damme és Sacré-Cœur székesegyház.
• A Párizsi katakombákat, ami egy 300 km hosszú alagútrendszer Párizs alatt. A 18. század második felében, amikor Párizs rohamosan terjeszkedni kezdett, és a közegészségre veszélyes temetőket felszámolták, a halottak csontjait ebbe az alagútrendszerbe szállították le. Összesen kb. 6 millió ember földi maradványai találhatóak lent. A csontokat sorban rendezték el, közéjük díszítésnek koponyákat helyeztek. Elég bizarr látvány! Az alagutak egy része látogatható, egy 45 perces túra keretén belül. 
• A párizsi nagymecsetet, ami Franciaország legrégebbi iszlám központja. Olyan, mint egy mini Alhambra.
• Sok, sok parkot. Szépeket, zöldeket, amik életmentőek voltak a nagy melegben.  

Extraként volt egy 4 órás, személyre szabott párizsi gyalogtúránk, saját idegenvezetővel, aki csak minket kalauzolt körbe.  Soma nézte ki a programot, ki más :), egy weboldalon, ami egy világszervezet, és a tagjai önkéntes helyi lakosok, akik ingyen és bérmentve, szívesen, mosolyogva és jókedvvel mutatják meg a turistáknak a városukat, ahol élnek úgy, hogy maga a turista az, aki össze állítja a programot. A mi idegenvezetőnk egy 62 éves pénzügyi szakember volt, Pascal a neve. Angolul és franciául mesélt, mikor hogy volt kényelmesebb. Sok érdekes dolgot mesélt egy-egy boltról, a város történelméről, a befalazott ablakú házakról, amiket az 1700-as évek végén bevezetett ablakadó miatt szüntettek meg. Vittünk neki svájci csokit, hogy azért valahogyan viszonozni tudjuk a kedvességét.

A mi kérésünk az volt, hogy kerüljük el a klasszikus turista helyeket, azokat már láttuk. Mutasson nekünk olyan dolgokat, amikről nem írnak az úti könyvek, a párizsiak mégis büszkék rá. Így kerültünk olyan párizsi udvarokba, amik felértek egy időutazással, láttunk olyan templomokat, kápolnákat, amik belülről pazarabbak 10 Notre-Dame-nál, nézhettük meg a Societé General bank épületét belülről és az alagsorában lévő széf helyiséget, amit Gustave Eiffel csapata tervezett és a Crédit Lyonnais bank székhelyét, amit maga Gustave Eiffel tervezett (biztonsági okokból nem fotózhattunk de netről letöltöttem egy-két képet).

Elvitt egy helyi aukciós házba, ahol pont aukciók zajlottak, és kb 10 helyiségben különböző dolgokat árvereztek, képeket, órákat, kerámiákat, festményeket, amire csokornyakkendős urak, kalapos hölgyek és egyszerű utca népe egyszerre licitált. Az egyik helyiségben, például, csak kitömött állatokat lehetett venni. Egy fehér kesztyűs fiú hordta körbe az árverésre bocsátott szörnyebbnél szörnyebb tollas lényeket, amiket úgy vittek, mint a cukrot. Hiába, a párizsiak tudnak élni! Megmutatta Párizs egyik leghíresebb bordélyházát is, ami azóta már galériáknak ad helyet, de ahová fénykorában állítólag még a brit királyi családból is jártak pásztorórákra. 

Kicsit kiegészítem a bejegyzést, utólag. A franciákról szerettem volna írni, pontosabban a lakosság etnikai összetételéről, ami rengeteget változott az elmúlt 6 évben, és nem a franciák javára. Sokat gondolkodtam rajta, hogy írjam-e meg, és eredetileg meg sem említettem de most mégis úgy érzem, hogy csak pár szóban megteszem. Kicsit kényes téma, amióta külföldön élünk különösen. A fejlettebb nyugati országokban, ahol a jólét miatt sok a bevándorló, nagyon óvatosan kezelik a témát és a politikai élet egy sarkalatos pontja lett. A svájciak konkrétan képmutatóak és kétszínűek. Rasszizmus ellenes programokat szerveznek, azt szajkózzák, hogy "nem érdekel honnan vagy, milyen a bőröd színe", ha bevándorló a bűncselekmények elkövetője, a hírekben szándékosan nem említik meg a származását, de minden nem svájcit legszívesebben haza küldenének és sorra hoznak olyan törvényeket, amik lehetetlenné teszik még az újonnan (2004-ben) csatlakozott EU országok állampolgárainak a munkavállalását is, a harmadik országbeliekről ne is beszéljünk.
Na de vissza Párizsba. Láthatóan több a bevándorló, az arab, a fekete, az ázsiai, és az albán, román, és cigányok is vannak, szoknyásak, mezítlábasak, a legrosszabb fajtája. Sok a kéregető, a csöves és az alja, aki csak úgy, minden előzmény nélkül rád tapad és kéregetni vagy zaklatni kezd. A tömegközlekedési járműveken egyre több a zsebes, plakátokon és hangosbemondón keresztül kérik az embereket, hogy vigyázzanak az értékeikre. A túravezetőnk is ajánlotta, hogy Soma a hátizsákot inkább előre vegye és ne a hátán vigye, mert így jobban látja. Hát igen, ez is Párizs, ez is része lett ugyan úgy, ahogy a Montmartre, a Champs-Elysées, az Eiffel-torony, a Diadalív és még sok más.

Cím nélkül

Néha egyszerűen nem jut eszembe semmi olyan, ami a bejegyzés címe lehetne. Eddig mindig megerőltettem magam, de most nincs kedvem. Szóval ez a poszt cím nélkül kerül ki a világhálóra. 

Szombaton későn keltünk. Soma végre kialhatta magát, mert előző hétvégén Madridban voltunk és ha az ember nyaral, akkor nem alszik sokáig, és nem fekszik időben, és a napjait is gyaloglással tölti, mert várost néz. Ráadásul vissza érkezésünk másnapján Soma már fél 6-kor kelt, hogy elérje a fél 7-es TGV-t, amivel Párizsba ment és onnan tovább Valenciennesbe, munkaügybe.
Szóval a késői ébredés után reggeliztünk és indultunk is, mert valamivel dél után Dr. René Lysekkel volt randez-vous, aki a nőgyogyim, és azért várt, hogy megvizsgáljon engem, de elsősorban a kis utódunkat. Most volt a 12 hetes kontroll, ami előző nap, pénteken, egy vérvételből, szombaton ultrahangból, vizeletleadásból, vérnyomás- és súlykontrollból állt. A vérnyomásom 100/70, összesen 1 kilót híztam eddig, de nem is ez a lényeg. A mostani egy fontos vizsgálat első része volt, amit egy másik követ majd a 16. héten. A korom miatt fokozott veszélye van genetikai betegségek kialakulásának, ezért a 12. és a 16. heteken genetikai vizsgálattal van egybekötve a kontroll. Az ultrahang, és a keddre elkészült vérvétel eredményei is rendben vannak. Bár a legmodernebb módszerrel, a világ egyik legfejlettebb országában sem tudják 100%-ra biztosan megmondani, de legalább megpróbálják. Bízunk benne, hogy minden rendben.
Én mindig úgy várom az ultrahangot, mert nagyon jó a picit látni. A 8 hetes ultrahangon is láttuk már, hallottuk a pici szívét verni, sokat mozgott, de akkor még nagyon aprócska volt, összesen 2 cm. Mostanra sokat nőtt és már kész emberke! Az ülőmagassága, azaz a feje búbjától a popsiáig 6,4 cm:), szépen kivehetőek már a kezecskéi, az ujjacskái, amiket ökölben tartott az arca előtt, látszik a gerince, bordái, lábacskái, amiket bokánál keresztbe rakott és úgy csücsült oda bent:) Egy igazi cukipofi! A doki sokat nyomkodta a hasam, hogy többet mozogjon, mert szeretett volna elkapni róla több képet, amit kimerevített és azon mérte a méreteit. Bukfencezett is eleget, még megteheti, bőven van helye odabent:) Vizsgálat után haza jöttünk és nem is nagyon mentünk sehová, mert Somának hőemelkedése volt, fájt a torka, inkább pihentünk. Biztos megártott a hideg tütüke, amit áldozócsütörtökön ivott a pincelátogatásokon:)

Vasárnap én 9 körül már fent voltam, Somát hagytam aludni és kimentem a nappaliba tenni-venni.12 után benéztem a halóba, mert kezdem aggódni. Soma még mindig aludt. Lázas nem volt, de fáradt annál inkább. A reggelire kb fél 1-kor került sor, ami nekem olyan uzsonna féle volt, mert már reggel ettem keveset nélküle. Muszáj rágnom valamit, ha kipattant a szemem, mert be kell vegyem a vitaminomat és szédülök is, ha nem eszem eleget. Reggeli után, ami már átcsúszott a délutánba, a tópartra vettük az irányt, mert ki akartuk próbálni az új mini faszenes grillezőnket, amit direkt erre a célra szereztünk be. Sajnos a teraszon csak az elektromos grill használata engedélyezett, ami nagyon jó, de nem ad füstös ízt a husinak. Ezért vettünk egy nagyon egyszerű, mobil grillezőt, amit a jövőben szeretnénk többet használni. Az Ikeában lőttünk hozzá színes műanyag tányérokat, poharakat, amiket mosogatógépbe is be tudok rakni, nem törik és újra is tudunk használni minden alkalommal. Itt nagy divat a szabadban grillezés, hétvégén a tóparti rétek tele lesznek családokkal, mindenki hozza a mobil grilljét és esznek, isznak, szórakoznak. Sajnos az idén az időjárás nagyon változékony, esős és hideg is. De a mostani vasárnap már olyan volt, amit szabadban is, pokrócon fetrengve is el lehetett tölteni. Vittünk salátát, pácolt husit, üdítőt, de nem vittünk kenyeret, ketchupot vagy bármilyen más öntetet és Soma a sörét is otthon hagyta. Ezt még gyakorolni kell, nem vagyunk rutinos piknikezők, de tudom, hogy eljön az a nap is, mikor azok leszünk:) Képek alább, persze mobilosak. 

A hús íze nem volt annyira füstös, mint Beregszászban, amikor saslikot sütünk. Lehet, hogy szén függő is, meg a pác is más volt. Én általában olajos, fűszereset szoktam csinálni, mert az elektromosra az tökéletes. De majd legközelebb!!!

Répatorta.....

...amire kéne egy kis díszítés is, marcipán répácskákból, és cukormáz is, de ez részben a holnapi párizsi vonatútra készült, ezért sallang mentes:)
Megyek megkóstolom, és csomagolnunk is kell, már megint:)

Mérföldkő

Az elmúlt hétvégénkről kellene írnom, de még mielőtt megtenném, hogy a történet kerek legyen, vissza kell menjek időben egy kicsit. Itt ülök már percek óta, bámulok ki az ablakon, mert nem tudom, hogy hol is kezdjem. Most pont az jutott eszembe, hogy az ember hányszor hiszi azt, hogy ami abban a pillanatban történik vele, az élet-halál kérdése és életének eddigi legnagyobb problémájával, akadályával néz szembe. De aztán történik valami, eljön egy pillanat és rájövünk, hogy ami eddig volt, annak soha nem volt nagy jelentősége, azok csak kis buckák voltak, és ami most jön, az életünk legnagyobb kihívása. Hát valami ilyesmi történt velünk is, nem is olyan régen. A mi nagy pillanatunk, felismerésünk március 26-án kezdődött, dél körül, egy németországi szállodai szoba mosdójában. Szándékosan használom a kezdődött szót, mert mai napig tart és akkor, ott, aznap a világ fordult velünk egyet, szerencsére nem a feje tetején állt meg:), és egy életünk végéig tartó kaland vette kezdetét. Még mielőtt bárki rosszra gondolna közlöm, hogy az aznapi sztori főszereplője egy terhességi teszt, egy 3 eurós, olyan mártogatós:), amiről oly sok idő után először, két csík nézett vissza. Pozitív, babát várok, babát varunk, mától egy kis család vagyunk, ez így kezdődik? Bámultam a tükörbe és arra gondoltam, hogy nem vagyok egyedül a mosdóban, ketten vagyunk. Hányszor játszódott le ez a pillanat a fejemben, hányszor képzeltem el, hogy milyen lesz.......... de a való életben teljesen más volt. Hirtelen a kis sör jutott eszembe, amit előző este ittam a vacsorához, és a pohár bor, amit 2 nappal az előtt, szintén a vacsorához. Jézus Mária, most mi lesz?! Még jó, hogy nem dohányzom, még azért is aggódhatnék! Hát igen, a valóság sokszor teljesen más:)

Ennek már 2 hónapja, és az elmúlt hétvégén léptem be a második trimeszterbe, magunk mögött hagytuk a mumusként emlegetett első három hónapot a hányingerrel, az étel undorral, az aluszékonysággal és az összes többi kellemetlen tünettel együtt. Azt nem mondanám, hogy nincs helyette más, de hát minden időszaknak megvan a maga szépsége:) Emelt fővel viselem, és jöjjön, aminek jönnie kell! Ez már nem rólam szól, nem rólam és Somáról, és soha többé nem is fog.
Az egyik esténk nehezebb volt az átlagosnál. A viszonylag friss sérv műtét hegei nyúlnak, ahogy nő a pocakom, és a doki szerint ez az oka a hirtelen fellépő szúró fájdalomnak, amit mindenhol érzek időről időre, és ugyan csak néhány másodpercig tart, de nagyon ijesztő tud lenni. Remélem igaza van és semmi más. Mondtam Somának, hogy a november még olyan messze van, és még 6 hónap aggódás. Erre ő nevetve azt mondta, hogy nem 6 hónap, hanem évtizedek. Igen, igaza van. Akkor márciusban, a szállodai szoba mosdójában kezdetét vette egy életünk végéig tartó aggódás. Egy olyan történet indult, amiben nekünk csak mellékszerep jut majd és a reflektorvénybe egy kis emberi lény került, akinek a létezését az utcán szembejövő emberek még nem is sejtik, akiről még azt sem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány, szőke vagy barna, jobb kezes vagy bal kezes, vagy hogy mi lesz, ha nagy lesz, de már nagyon szeretjük és várjuk, és minden, amit attól a naptól kezdve teszünk, eszünk, tervezünk azért van, hogy neki jó legyen. A mi közös életünk Somával mérföldkőhöz ért, az elsőhöz, amiből még számtalan lesz a jövőben. Közös életünk legnagyobb feladatára vállalkoztunk, olyat csinálunk, amit még soha eddig, szülőkké és családdá válunk. Úton van valaki, aki csak a miénk, a kettőnk kincse, szeme fénye, és egy életre szóló kapocs közöttünk, történjék bármi.

Áldozócsütörtök

Csütörtökön munkaszüneti nap volt, áldozócsütörtök, amihez kivételesen jó idő is járt. Soma, programfelelős révén, úgy döntött, hogy a szomszédos Valais (németül Wallis) kantonba megyünk borfesztiválra, amit úgy ünnepelnek, hogy minden pincészet ajtaja tárva-nyitva áll mindenki előtt, és minden pincészet bora ingyen kóstolható, egyes helyeken még falatka formájában harapnivaló is van. És ha ez még nem lenne elég, a 19 borospince között ingyenes kis vonat közlekedik, olyan nyitott, ami több kocsiból áll és normál abroncsai vannak, csak vonat kinézete van. 

Ilyen rendezvények rendszeresen vannak, ez itt hagyomány. A környék svájci szinten híres bortermelő vidék, és sok boruk üti a mércét. Mi is voltunk már több ilyen rendezvényen. Ettől függetlenül, minden alkalommal letaglóz az a fajta intelligencia, kulturáltság és nem is tudom, még minek nevezzem azt, amivel a svájciak rendelkeznek, és ezzel a fajta hozzá állásukkal lehetővé teszik az ilyen fajta programok szervezését, megvalósulását. Nincs tolongás, tömeg, tülekedés, ingyenélés, ólcsójánoskodás, két pofára evés-ivás és még sorolhatnám, pedig ingyen van. Az emberek lézengenek, mindenki kulturáltan kóstolgat, a tulaj mindenkihez szól két kedves szót és szinte tukmálja a borait. Minden pincészetnek van egy helyisége, ahol a vendégeket fogadják, igényesen, szépen berendezve, energiát fektetnek bele, ez presztízs kérdése. A boraik ki vannak állítva, borospoharakba kóstolót öntenek, finom sajtokkal és sonkákkal kínálnak kísérőnek, asztalok vannak, ahol le lehet ülni enni-inni, minden asztalnál egyszer használatos poharak, mert üdítő is van, szemetesek, és egyeseknél a pincébe is be lehet kukucskálni. A borok sokszor rekeszekben, a sarokban, csak úgy felügyelet nélkül állnak, csak az nem viszi el, aki nem akarja. De ezek szerint itt senki nem akarja. Eleinte mi is, és ahányszor vendégeink vannak ők is, le vannak döbbenve, hogy itt az emberek mennyire megbíznak a másikban, és mi mindent hagynak felügyelet nélkül:

• teli bevásárló szatyrokat a boltok előterébe, mert nem akarja végigcipelni az előzőleg már bevásárolt cuccot egy másik bolton keresztül
• az autók csomagtartóján csak úgy bármit, akár egy éjszakán át a parkolóhelyeken (télen sífelszerelés, nyáron mikor mi)
• GPS, laptop, táskák, kicsit letekert ablak mellett az autó hátsó ülésén mindennaposak
• a kabriolet autók a jó időben szinte mindig lenyitott tetővel parkolnak
• babakocsik, lakatolatlan bringák mindenfelé
• egész nap nyitva hagyott garázsok, ahol fűnyírótól kezdve, kerti bútoron át, a bicikliig, minden ott van hagyva csak azért, mert a tulaj már lusta kiszállni az autóból, hogy bezárja. Pesten hamar megtanulná, hogy mi a dörgés. A kocsiját is elvinnék a garázs elől, amíg a garázsajtót zárja.
• földszinti teraszokon bútor, grill cucc, stb.

És még napokig sorolhatnám. Mikor autókat nézegettünk megvételre, még a legdrágább autóban sem volt riasztó. Mikor megkérdeztük, csak kíváncsiságból, hogy miért nincs, nem értették, hogy miért kéne. 

Hát igen, van mit tanulni és hová fejlődni. Az nyugtat, hogy ez itt tényleg egyedülálló. Az olaszoknál, franciáknál, még a németeknél sincs ilyen. Ez biztos hiányozni fog, ha majd egyszer tovább állunk. Soma mondogatja is, hogy mi azért ne lazítsunk a szokásainkon és ne vegyük át ezt a stílust, mert otthon a gomblyukunkat is ellopják, ha egy percre elfordulunk:)

Na de jöjjenek a képek, a link itt.

Hola Madrid, ¿cómo estás?

Pénteken déjá vu érzésem volt. Azon kaptam magam, hogy megint csomagolok.  Ezúttal pólókat, sortokat, naptejet és napszemüveget is. Madrid volt az úti cél, a maga 35 fokos melegével, tapas bárjaival, cerveceria-kal, paella-val, gazpacho-val, chorizo-val és minden mással, amit annyira imádunk Spanyolországban.

Az út nem indult valami jól. Genfből repültünk, amit ezúttal, megjegyzem már hosszú idő óta először, kritikán alul bírtam annak ellenére, hogy rengeteget utazunk. Mondjuk a Svájcban töltött idő alatt annyit azért javult a helyzet az előző évi 1 repülésekhez képest, hogy most már csak a repülőn vagyok magam alatt, néha nagyon, néha kevésbé. Sajnos most nagyon, Soma legnagyobb örömére, és a másfél órás út egy hétnek tűnt. Ráadásul a vissza úton sikerült a vészkijárathoz ülnünk, ami jó, mert több hely van a lábainknak. De felszálláskor oda jött a légi kísérő és elmondta, hogy kötelessége közölni, hogy a vészkijáratnál ülőknek, egy esetleges légi balesetnél részt kell venni az utasok evakuálásában, nekik, azaz nekünk, kell a vészkijáratot kinyitni és az utasokat kiterelni. Mondtam a sztyuinak, hogy itt hagyja abba, mert most fogok elájulni. Soma szerint a steward (férfi volt) csak a dolgát végzi és komolyan kell venni, amit mond. Még hogy én nem venném komolyan?! Hát pont ez a baj! Na mindegy. Ezzel az érzéssel, félelmemmel nem tudok mit kezdeni. Nincs olyan praktika, trükk vagy mágia, ami segítene. Ez már így marad életem végéig, sajnos. Van, aki a sötétben fél, van, aki a pókoktól vagy a bogaraktól, én a repüléstől.

Madridban este 11 után szálltunk le és nagy mákunk volt, mert Soma közgázos haverja, aki konzuli alkalmazott és már 4 éve kint él a családjával, várt a reptéren. Miután kicuccoltunk a szállodában, Balázzsal (a haverral:)) beültünk egy szemközti tapas barba egy kis tapa-ra és cerveza-ra:) Éjjel 1-ig dumáltunk aztán asztalt bontottunk, mert másnap Pedraza-ba mentünk vele és a családjával, egy kis kirándulásra.

A szombat reggelt egy környékbeli tapas bárba kezdtük, ami este kocsma de nappal alkoholt nem árusíthatnak, és ilyenkor ezek a helyek átalakulnak reggelizőkké. Nyugaton, egyébként, nagyon nagy divat a reggelit házon kívül, kávéházakban, kis éttermekben elkölteni. Jópofa dolog. Reggelire külön menük vannak összeállítva és napközben a nagy része nem is rendelhető. A spanyolok reggelije tejeskávéból, croissantból, forró csokiba mártogatott churrosból, spanyol tortilla-ból és különböző pirított pékárúból áll, amit olívaolajos, fokhagymás paradicsomos, jamon serrano-s vagy chorizo-s finomságokkal bolondítanak. 3-4 euró per fő, és tényleg laktató. Reggeli után találkoztunk Balázzsal, Kingával, a feleségével, Áronnal, aki Petyuskánktól 1 nappal idősebb és Emmával, aki márciusban volt 2 éves. Nagyon kedves ismerőseink, barátaink. Sajnos amióta mi is külföldön vagyunk, kb évente 2szer látjuk egymást. A gyerekek nagyon cukik, Áron nagyon barátkozós. Mikor meglátott azt mondta, hogy üljek mellé az autóban, fogta a kezem, egész úton csacsogott, magyarázott. Imádni való!  Már ír és olvas spanyolul, mert a spanyol ovikban 4 éves korban elkezdődik a sulira való felkészítés. A gyerekülésből minden reklámtáblát és boltnevet elolvasott, otthon a könyvecskéjéből is felolvasott. Nagyon fura egy 4 és fél éves gyereket olvasni és írni látni. Emma csak most kezd beszélni, sajnos nagy részét még nem érteni, de ez láthatóan nem szegi kedvét. Folyamatosan mutogat, baba nyelven beszél, kommunikál. Nagyon cuki, ahogy lefoglalja magát minden félével, amit maga körül talál vagy lát. Mikor vissza értünk Pedraza-ból, felmentünk a lakásukba egy üdítőre. Emma rögtön elvonult a szobájába, előbányászta a kis piros gumicsizmáját, felvette, persze fordítva, fejébe húzta Áron neonzöld biciklisisakját, persze azt is ferdén, bevágtatott a nappaliba, közben a sisak csatjai, pántjai folyamatosan a szemébe lógtak, mert ferdén volt rajta, felmászott Áron biciklijére, aminek az ülésről a pedáljait sem éri még el, és komoly arccal úgy csinált, mintha bringázna. Halálra röhögtük magunkat, de ez nem zavarta:) Van néhány fotóm a gyerekekről, de egyik sem tökéletes mert mindig izegtek-mozogtak. Ezek a legjobbak, bár Áron szeme csukva az egyiken, Emmáé meg a másikon. 

 A szombat estét, vasárnapot és a hétfőt is (a gép indulásáig) Madridban töltöttük. Megnéztünk mindent, amit kellett, Soma vasárnap még Real Madrid meccsen is volt Balázzsal. Eredetileg úgy volt, hogy én megyek, de miután 10szer megkérdeztem, hogy kivel játszik a Real Madrid, mert egyszerűen képtelen voltam megjegyezni, Somának is egyértelmű lett, hogy gyöngyszemet szór disznók elé és sikerült meggyőznöm róla, hogy totál nem érdekel és csak pénzkidobás lenne. Ezért átadtam a jegyem Balázsnak, én meg otthon maradtam Kingával dumálni. Úgy gondolom, mindenki jól járt. Mondjuk Kinga lehet, hogy korábban szokott lefeküdni, 2 gyerek mellett nem virgonckodik éjfélig az ember, de ez csak utólag esett le.

Kaland ezúttal nem volt, nem tévedtünk el, utakat nem mosott el árvíz, nem volt lezárt út a semmi közepén és az idő tökéletes volt, tökéletesen meleg. Soma rájött, hogy a pohár sör csak 1 euró, és sok helyen még tapa-t is adnak mellé, ezért víz helyett is azt itta. Kellemes sör szaga volt 3 napon keresztül:) Cserébe én megehettem a tapa-t, ami néha chorizo, néha paella volt.

Soma, ahogy éppen folyadékot vesz magához egy sonkatál kíséretében:)

A 35 fokos Madridból a 16 fokos Genfbe érkeztünk. Most Pünkösdig pihi, legalábbis nekem, mert Soma minden héten külföldön van néhány napot. A hosszú hétvégén vár ránk Párizs:)!

Egy hétvége Lausanne-ban

Miután Tibi és Adri elutaztak, Soma elment melóba, elkezdtem gondolkodni azon, hogy mit is szoktam csinálni, ha egyedül vagyok. Az elmúlt egy hónapot jóformán nem töltöttük Lausanne-ban, a Soma üzleti útjai alatt is együtt voltunk, ami nem gyakori, Tibiék ittléte alatt is együtt voltunk végig, mert szabin volt, ezért teljesen meg voltam kavarodva. Szóval beugrott, hogy ha szerda, akkor a francia nőegylet, Centre Femmes, csütörtök edzőterem, és így tovább. Sajnos szerdán nem jött össze a női klub, mert házon kívüli program volt, egy szomszédos városkába mentek csoportosan tulipánfesztivált nézni, de én már láttam és 3 órán keresztül nem volt kedvem mászkálni. Csütörtökön megvolt az edzőterem, pénteken meg Soma korán jött haza és célba vettük a közeli benzinkutat, ahol végre kitakarítottuk az autót. Hónapok óta nem volt kiporszívózva, lemosva sem, és most már kezdett kifejezetten koszos lenni. Ráadásul minden szőnyeg a lábrészeknél nem gumi, hanem szövet, és már nagyon poros volt. Olyan lé folyt belőle mosáskor, hogy csak néztünk. Zsigulivíz, ahogy anya mondaná:)

Szombaton termál fürdőbe mentünk. Soma a svájci kuponvilágon, még hónapokkal ez előtt, vett egy nagyon kedvezményes belépőt egy nagyon jó termálfürdőbe, de annyira tele voltak a hétvégéink, hogy eddig húztuk. Próbáltuk eladni haveroknak, mert nagyon úgy tűnt, hogy egyszerűen nem fér bele, de nem sikerült, és a kupon már nagyon lejárat közelben volt. Szerencsére napos idő volt, tudtuk használni a kültéri medencéket is, Soma szaunázott és gőzölte is magát,  és csak 45 perc volt az út autóval, a már tiszta autónkkal! Késő délután értünk haza és nagyon finom petrezselymes krumpli, rántott hús és ecetes-hagymás friss uborkasaláta volt a vacsora. Este sütöttem egy fordított almatortát, tarte tatin a neve. Francia, ahogy azt a neve is mutatja. Isteni finom, és egy baj van vele, hogy nem lehet megunni:) Az almákat vajon, cukron, fahéjjal, vaníliával és citromlével meg kell karamellizálni, és amikor már majdnem totál megpuhultak, le kell fedni a tésztájával, készre sütni tésztástól a sütőben és felfordítani, így felülre kerülnek a karamellizált almák. Klasszikusan vanília fagyival vagy créme double-val eszik, ami egy nagyon zsíros (kb 50%), sűrű tejszín.

Vasárnap kora délután vendégeink voltak, még húsvét előtt megbeszéltük az időpontot, mert már januártól tologattuk. Villő, a feleség, Laci a férje, aki a lausanne-i egyetemen doktorandusz, és a 11 hónapos Vince. A teraszon grilleztünk, megettük az almatortát, iszogattunk, vihorásztunk és sokat dumáltuk. Vince nagyon jó baba volt, szinte nem is kellett vele foglalkozni. Lefoglalta magát azzal, hogy az asztal alatt sétált és onnan bohóckodott velünk, vagy a teraszra kivitt babakocsiját tologatta négykézláb, közben aludt egy órácskát, evett egy kis joghurtot keksszel és játszott azokkal a dolgokkal, amiket elől hagytunk a polcokon.

Mindent összevetve egy nagyon nyugodt, kellemes, semmi rohanás hétvégén vagyunk túl. Jólesett a sok jövés-menés után, és a következő utazásunk előtt, amire már csak hétvégéig kell várni:)

Passzolok

Az április vége és május eleje négyesben telt. Vendégeink voltak április 26-tól május 2-ig, Tibi és Adri személyében. Szerencsére az időjárás nem hagyott cserben, ezért sok helyen jártunk, sok mindent láttunk és méltó vendéglátásban tudtuk részesíteni a család kis részét.

 A nappalok kirándulással, az esték főzőcskézéssel, teraszos grillezéssel és iszogatással teltek. Jó volt sokan lenni, dumcsizni, finomakat enni (szerintem, mert én főztem)!

De ennél többet nem írok, passzolok, mert ide majd a vendégek élménybeszámolóját fogom belinkelni, amit Tibi fog netre vetni a közeljövőben. Már alig várjuk:)!!! Addig is, néhány fotó, a közös napok emlékére:)