És kitárul a világ

Flóra már egy jó ideje kúszik, mindenki nagy örömére. Ezzel nagy lelki tehertől szabadított meg, mert a doki által megszabott határidő közelget, bővíteni kellett a fejlődési palettáját, hogy elkerüljük a gyógytornát. Soma utálja, ha ezt mondom, de tényleg az a helyzet, hogy Flóra egy kicsit kényelmesebb tempóban éli a kis életét a korabeli gyerekekhez képest. Míg a kisbabák többsége mostanra kúszik, mászik, feláll, netán el is indul, a mi szemünk fényének esze ágában sincs négykézlábasra venni a figurát. Míg a kisbabák többsége mostanra már szinte a szüleik étrendéj van, addig a mi kicsikénk tejpépen és gyümölcsön kívül köszöni szépen mást nem kér, és ha tehetné, cicin lógna reggeltől estig. De ahogy a doki is mondta, minden fejlődési szakasznak megvan a tól-ig tartománya, és a mi Flóránk úgy tűnik, a lassan járj tovább érsz elv híve. Na mindegy, szóval amióta kúszik, nincs megállás, se babának, se anyának. Minden érdekli, minden morzsa és szösz a szájában végzi, az egész lakás potenciális célpont, veszélyben a gyerek és a berendezési tárgyak épsége, a játékait olyan, mintha végleg kitörölte volna az emlékezetéből és csak megy és megy és megy...... A konnektorokat, néhány fiókot lezártunk, de vannak dolgok, amiket nem tudunk elrakni, mert képtelenség. Vannak dolgok, amiket szándékosan nem raktunk el, mert eldöntöttem, hogy nevelési célzattal kint hagyjuk és vállalom, hogy Flórán tartom a szemem és határozott nemek közepette leszoktatom arról, hogy piszkálja. Sajnos egyelőre nem sok sikert könyvelhetek el ezen a téren. Ha elindul egy tiltott tárgy felé, mondjuk a babakocsi szutykos kereke irányába, én már szajkózom is, hogy nem, nem szabad. De Flóra hátra sem néz, viszont turbó sebességre kapcsol, hogy még előttem odaérjen. Egy ideig állok felette, fújom, hogy nem szabad, anya mérges irgum-burgum de persze semmi értelme, mert az a vége, hogy elviszem onnan vagy elcsalogatom, de ha elfordulok, már megint oda tart és ez így megy egész nap. Kezdem azt hinni, hogy neki ez jó móka és remélem, hogy a sok nem valamennyire egyensúlyban van az igenekkel is. Nem akarom, hogy korlátokba ütközzön lépten-nyomon, mert ezt én még felnőtt fejjel is nehéz tolerálom. Ezzel együtt megjelentek az első érzelemkitörései is. Rugdos, kapálózik, megfeszíti magát ha nem akar öltözni, ha vége a hintázásnak, ha úgy döntöttem, hogy elég az esti fürdésből vagy a lapátolásból a homokozóban. Már látom lelki szemeimmel, ahogy padlóra veti magát a plázában, mert neki kell valami és én meg vonszolom az üvöltő dervis gyermekemet egy kevésbé látható helyre, mert sül a képem, hogy ilyen neveletlen. Remélem ez csak egy látomás:)

Csak a szokásos

Van időm írni, Flóra nagyon bealudt, a szokásos 30 perces délutáni alvása már 1 órája tart, ami váratlanul ért, házimunkával nem készültem, marad a blogírás. Soma Isztambulban, már 3. napja, csütörtökön este érkezik és rájöttem, hogy a napok Varsóban is ugyan olyan lassan telnek, ha nincs itthon, mint Milánóban vagy Lausanne-ban.
Ami a hétköznapokat illeti, próbáljuk kihasználni a kert előnyeit. Flórával sokat hintázunk a hintaágyon és az elmúlt hétvégén sikerült grilleznünk, végre elvitte a tulaj a régi, kopott kerti bútorait és így jutott hely a miénknek és a grill sütőnek is. Hétfőn eljutottam a gyerekorvoshoz Flórával, de üres járat volt, mert mint utólag kiderült, itt 2 féle ellátás van, beteg gyerekeknek és egészséges gyerekeknek. Nekem az egészséges kellett, mert hozzátáplálási tanácsra lett volna szükségem és a 6 hónapos oltását kéne Flórának végre megkapnia és persze én pont a másik dokihoz kerültem. Legalább lemérte Flórát és a vizit is ingyen volt, mert fedezi a biztosításunk, szóval sétáltunk egy jó nagyot. 
Kedden, hogy legyen izgalom, elromlott a mosógép, leverte a biztosítékot, vissza kapcsoltam de azóta nem szivattyúzza a vizet és nem centrizik. Ez a mi formánk, szóltam a tulajnak, ígért szerelőt, persze nem jött, jött helyette a tulaj és okosakat nézett a gépre. Nem tudom miért gondolja egy 28 diák, hogy szemmel veréssel mosógépet tud javítani. Kezd hegyben állni a szennyes, remélem hamarosan pont kerül az ügy végére. Bár valami olyat mondott, hogy lehet, hogy inkább vesznek egy újat, mert a javítás túl drága és ez amúgy is egy régi gép..... Na az vicces lesz, mikor lesz abból mosógép???? Mindegy, ez az albérlő lét egyik hátránya, ezt a békát le kell nyelni.
Jó hír, hogy a tegnapi séta alatt össze futottam egy magyar anyukával, Zsuzsival, akinek van egy 7 hónapos kisfia és egy 4 éves kislánya. Csak kicsit beszélgettünk, mert ő játszótérre ment én meg közértbe, telefonszámot cseréltünk és ma reggel meg is beszéltük, hogy délután találkozunk a játszin. Remélem még elcsípem őket, mert Flóra nagyon alszik. Azt mesélte Zsuzsi, hogy több magyar család is lakik a lakóparkban, gyerekek is vannak bőven és minden délután a nagy, közös játszótéren bandáznak a tóparton. Nagyon örülnék, ha sikerülne jó kapcsolatot kialakítani velük, Flóra miatt mindenképpen. Már egyre nagyobb, szeretném ha lennének magyar barátai, ha lenne kivel hintáznia, meghívnák zsúrokra.
Szintén hétfőn, a gyerekorvos után, elmentünk kicsit plázázni. Betévedtem egy gyerekboltba és annyira megtetszett egy rongybaba, meg is vettem Flórának. Nagyon imádja, sokat beszél hozzá, és még rágni is tudja. Nevet is adtam neki, Polkának hívják. Polkával együtt már 2 babája van, a másik Mása, egy orosz mesehős, még mamától kapta Milánóban. Remélem a babák majd jól megértik egymást, mind a kettő szláv nyelvet beszél. A kérdés, hogy Flóra fogja-e őket érteni:)

Flóra morcos arca ne tévesszen meg senkit, imádja Mását

Polkával

Ma van az a nap....

.......mikor nincs kifogás és újra blogolni fogok, rendszeresen, legalábbis ez a terv. Flóra alszik és úgy éreztem most vagy soha, mert már kezdett az egész egy fogyókúra kezdetéhez vagy egy cigiről való leszokáshoz hasonlítani, majd holnap, majd hétfőn, majd elsején, majd hó elején, majd ha fagy, majd, ha süt. A helyett, hogy pakolnék, vasalnék, főznék úgy döntöttem, írok. Pofátlanul a mai nappal kezdem, úgy csinálok, mintha az fél év ki sem esett volna. De tervezem, hogy majd utalok az olasz napjainkra és ha röviden is, de írok egy pár soros össze foglalót az ott töltött 4 hónapról.

Szóval már több, mint egy hete, hogy Varsóban vagyunk. Eddig nagyon pozitív, amiben nagy szerepe van annak, hogy Somát sokkal korábban láthatjuk viszont munka után és persze nagy szerepe van a helynek is, ahol lakunk. Csak néhány napja lakjuk a lakást, de néha úgy érzem, itt el tudnék éldegélni nagyon-nagyon sokáig. Egy hatalmas lakóparkban vagyunk, ami körbe van kerítve, folyamatosan örzik-védik, be van kamerázva, biciklik, babakocsik, grill sütők, őrizetlenül, vicces újra ilyet látni de ezúttal nem Svájcban:) Van egy mesterséges folyó egy kis tavacskával, egy kis park, nagyon sok zöld terület, játszóterek, focipálya, közért, gyógyszertár, biobolt, bank, fodrászat, kozmetika, étterem, magán ovi, és ami a legfontosabb nyugi és csend, ami Milánóban nem volt (majd erről máskor). Tulajdonképpen olyan az egész, mint egy cuki vidéki város modern kivitelben. A komfort érzetünket növeli, hogy egy 100m2 lakásban vagyunk, sok a tér és a hely, van kert is, amivel még lesz meló, mert el van hanyagolva, de már így is nagyon élvezzük. Az már csak hab a tortán, hogy a közlekedés is nagyon jó, 1 db busszal bent vagyunk a belvárosban, óvárosban, reptéren és egyéb frekventált helyeken. Néha úgy érzem, túl szép, hogy igaz legyen és azzal kergetem az őrületbe Somát, hogy tuti valami csavar van a dologban, amire még nem jöttünk rá. Mondjuk hulla van a parketta alatt, vagy szellemek járják este a lakást, bár ez feltűnt volna:) Addig is, míg kiderül, élvezzük az előnyeit, Flóra biztos. Amióta itt vagyunk, nagyon jókat alszik, látszik, hogy ő is nyugodtabb, ami valószínűleg abból is fakad, hogy mi is nyugodtabbak vagyunk, hogy lement a költözés, főleg én! Már nagyon várom, hogy üljön, mert több játszótér is van, egészen kisbabáknak való hintákkal, és persze hogy tudjon nézelődni, mert nagyon sok gyerek van az udvarokon, kergetőznek, játszanak, visonganak. Szerintem Flóra még mindig azt hiszi, hogy ő az egyetlen csecsemő közel s távol, mert sajnos Milánóban nem sok babás program jutott. Sok cicát látok és vannak kutyasétáltatók is, és már annyira szeretném ha ő is látná őket hogy elmondhassam, hogy az ott egy kutyus, úgy csinál, hogy vau-vau, az meg egy cica, azt mondja, hogy miáúúúú:)

Megérkeztünk, beköltöztünk!

Flóra születése után elgondolkodtam egy kicsit a blog sorsán. Szinte biztos voltam benne, hogy folytatni szeretném de nem akartam, hogy egy baba-mama blogba menjen át. De a sors, mint eddig már számtalanszor, gondoskodott a folytatásról:) Úgy alakult, megjegyzem elég váratlanul, hogy néhány hónapra Milánóba költöztünk, és az életünkben egy újabb fejezet vette kezdetét. Magunk mögött hagytuk Svájcot, a Genfi tó svájci részét, Lausanne-t, a mesés, tóra néző lakást és sajnos egy darabot a civilizációból is. Nem akarom én bántani az olaszokat, mert nagyon kedves emberek, tele érzelmekkel, ami a karót nyelt svájciak után felüdülés, az ételeik fantasztikusak és az időjárás is sokkal kellemesebb, bár ez az utóbbi nem az ő érdemük. Az már első nap kiderült, hogy ez itt kérem nem Svájc, inkább egy dzsungel. Egy olyan anyuka számára, aki egy 11 hetes csecsemővel szeretné nyakába venni a várost, ahogy azt Lausanne-ban megszokta, nem sok jót tartogat.  1,5 milliós metropolisz, annak minden hátrányával. Nagy, zajos, sokszor koszos. A tömegközlekedés nem babakocsisoknak való. A buszok, trolik nagy része lépcsős, középen korláttal, esélytelen felszállni rá. A metrók jó mélyen a föld alatt lift vagy mozgássérült rámpa nélkül, Flórával szintén passz. Még szerencse, hogy már jártunk itt korábban Somával kettesben, és a legfontosabb dolgokat már láttunk, ezért nem érzem azt, hogy a felsorolt hiányosságok miatt be vagyunk zárva. Fura, hogy az a nagyvárosi nyüzsgés, amit Bp-n annyira szerettem és Lausanne-ban sokszor hiányoltam, most teher. Egy kisbabával és babakocsival a nagy pezsgés, ami korábban feltöltött most inkább taszít, elveszettnek és bizonytalannak érzem magam tőle. 
De még mielőtt bárki leszidna gondolatban, hogy jaj de nyafkás vagyok hozzáteszem, hogy:

1. Jó a ház és a lakás, ahol lakunk. Van recepciósunk, minden vadi új, a lakás igényes, bidé, mosó- és mosogatógép, padlófűtés, esőztető zuhanyfejes kabin, jó sok hely és egy hatalmas terasz, ahol kedvemre tologathatom Flórát, ha pont nem flexelnek a háznak még épülőben lévő wellness részlegén:)
2. Az eddig itt töltött 1 hét alatt 3szor mozdultam ki és csak jókat tudok mondani. Az emberek kedvesek, vidámak, segítőkészek. Imádják a gyerekeket, mondjuk ami zavaró néha, különösen amikor piszkálni akarják, de ezt már Svájcban nagyjából megszoktam. A szomszéd patikus megengedte, hogy nála mérjem le Flórát, idegenek villamoson segítenek leemelni a babakocsit még mielőtt kérném, tartják az ajtót a közértben, lépcsőházban, előre engednek a sorban, elenged a villamosvezető a zebrán és még sorolhatnám. Remélem ez a jellemző és nem csak egy ilyen szerencsés sorozatú hetünk volt:)
3. Az olasz konyha rabja vagyok, pizza és pasta minden mennyiségben jöhet. A sajtok, sonkák, antipasti-k ....... és mennyire olcsó itt minden!!!
4. Rengeteg bolt van, hatalmas választék, jókat tudunk majd Flórának vásárolni, persze ha sikerül A pontból B-be eljutnom valahogy:)

 Hát talán eddig ennyi. A dobozokat felszámoltuk, a lakást belaktuk, izgatottan várjuk a folytatást:)

 

Továbbálltunk

Itt ülök törökülésben egy milánói lakás hálószobájában, mellettem békésen alszik a kicsi lányunk és azon gondolkodom, hogy hol kezdjem vagy inkább hol folytassam a blogot, amit már hónapok óta hanyagolok. A Milánóba tartó vonatúton átfutott  az agyamon, hogy ez egy jó alkalom, hogy írjak, Flóra alszik a mozeskájában, Soma filmet néz, de végül letettem róla. Talán túl érzelgős lett volna a bejegyzés és még a gondolattól is, hogy leírjam mit érzek abban a pillanatban, sírásra görbült a szám. Helyette bámultam ki az ablakon, futott a svájci táj, félelmetes volt belegondolni, hogy mennyire szalad az idő, és mennyi minden van mögöttünk és megint költözünk.
A költözést megelőző időszak megviselt, akár hogyan is próbálnám tagadni. Tudtuk, hogy egyszer eljön az a nap, hogy a lakás nem a miénk, hogy nem ide tartozunk és hogy majd egyszer menni kell. De a rengeteg intézni való és Flóra annyira lekötötte minden percünket, hogy nagyon nem is gondoltunk bele, nem beszéltünk róla. Aztán minden gyorsan történt, egymást követték az események, észre sem vettük, és már üres volt a lakás, 4 portugál néhány óra alatt dobozba zárta az elmúlt 2 évünket és csak mi maradtunk és 2 bőrönd, amiben 3 napnyi ruha volt összepakolva a szállodai léthez. Minden reggel a szállodában ébredés után az jutott eszembe, hogy most kinyitom a szemem és jobbra az alvó Somát látom, balra Flórát az ágyikójában, hallom a forgalom zaját, amiből nagyjából meg tudom saccolni, hogy hány óra, és ha kiszállok az ágyból és átmegyek a nappaliba, minden a helyén van és indul a nap, ahogy már 2 éve annyiszor. De nem így történt. Az üresen tátongó lakás láttán sajgott a szívem. Így kezdtük bő 2 évvel ez előtt, ugyan így a földön üldögélve ettük a pizzát, mert nem volt bútorunk. De akkor még ketten voltunk és most már hárman... A hálószobánk, ahol a kicsikénk fogant és ahol élete első 2 hónapját töltötte, örök emlék marad és szívem egyik csücskébe zártam életem végéig. Rájöttem, hogy nem is Svájc nőtt a szívemhez, hanem az a 76 négyzetméter, ami nap mint nap körbevett, a mi kis buborékunk, ahol 2 éven át voltunk otthon és ahol családdá váltunk.
Ha valaki megkérdezné, hogy hiányzik-e Svájc azt mondanám, hogy nem. Nem bánom, hogy eljöttünk, ennyi elég volt, nem hagyott nagy űrt a szívemben és szerintem a Somáéban sem. Most már egy másik helyen vagyunk otthon, igaz csak nagyon ideiglenesen, olyan egyik lábbal itt a másikkal ott jelleggel. Az egyik blogbejegyzésemben egyszer azt írtam, hogy mi sok helyen vagyunk otthon. Mindenütt, ahol együtt lehetünk most már hármasban, vagy a családdal vagy a barátokkal. Mi mindenhol otthon érezzük magunkat és szeretünk ott lenni otthon, ahol éppen vagyunk. Tartom ezt a megállapítást, mert ez még mindig nem a végállomás, csak egy átmenet egy újabb otthon felé:)