Ma végre beadtuk a tartózkodási engedély hosszabbításához szükséges kérelmet. Az új engedélyre hivatalosan 8 hetet kell várni, de eddigi tapasztalatból tudjuk, hogy svájciul ez akár 16 hetet is jelenthet. De nem érdekel, a lényeg, hogy be van adva, mert az enyém már le is járt, a Somáé is le fog napokon belül. Egy gonddal kevesebb. Sajnos nagyon elhúzódott a szerződés megújítása, erre sok befolyásunk nem volt. "Későn jöttek" - mondta ma kötekedően a hölgy az asztal fiókos oldaláról, ami nagyon meglepett, mert 2 év alatt elég sok hivatalban fordultunk meg, és eddig soha rossz tapasztalatunk nem volt. Elszoktunk az otthoni ügyintézéstől és a hivatalnokok stílusától, csak erről lehet szó:)
Szóval az, hogy hosszabbítjuk a tartózkodási engedélyt azt jelenti, hogy maradunk, szerződés szerint 2013 március 31-ig. Ez tulajdonképpen jó hír, mert Somát otthon nem várja meló, a régi pozíciója azóta megszűnt. Én pocakosan úgy, hogy a pesti lakásunkban se lámpa, se függöny, dokim otthon nincs, se várandós kis könyvem, se védőnőm és még sorolhatnám, szintén nem szívesen költöztem volna. Nem beszélve a műtétemről, ami miatt ha egy mód van rá, akkor itt szeretném a picurkánkat erre a nagy világra hozni. Viszont a maradással egyéb gondok szakadtak a nyakunkba, amik megkeserítik a hétköznapjainkat. Az egyik a már említett tart. engedély hosszabbítása lejárat közelben, a másik az egészségügyi biztosítás hosszabbítása, amit a cég intéz és amiben szintén csiga lassúak, a baba cuccok beszerzése, ami lassan a körmünkre ég, amit már nagyon túlragoztunk és ideje lenne pontot tenni a végére, a távolban lévő családtagok ide utaztatása segítséggyanánt és a legnagyobb dilemmánk, a lakhatás. Sajnos innen menni kell, viszont néhány hónapra Svájcban bérelni nem lehet, helyette ajánlottak egy köztes megoldást, ami bútorozott lakás lenne, ami drágább lenne és nem is akarjuk, mert van saját bútorunk, és megint csak vissza kanyarodtunk az állapotomhoz, mert sem most sem egy csecsemővel nem vágyunk arra, hogy cuccoljunk. Eljött az a pont, amikor az ember szíve szerint hagyna mindent a francba és aztán majd lesz valahogy. De sajnos ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak. Cserébe szüntelenül azon agyalunk, hogy mi lesz ha, és mi lesz ha és végül mi lesz, ha.....
De nem akarok panaszkodni, és még véletlenül sem szeretném, hogy bárki így fogja fel. Nem éhezünk, nem fázunk, pont. Az, hogy az egészségnél nincs fontosabb nem közhely, ezt mindig is tudtam de igazi értelmet akkor nyert, amikor augusztusban a kórházi ágy szélén ültem, egy csokor infúzióval a karomban. Bárki akart üzenni akkor jelentem, hogy az üzenet célba ért, vettük az adást, felfogtuk és tudjuk, hogy jó helyen vagyunk, és jó dolgunk van, és ezt értékelni kell. Most a babucink egészsége és nyugalma a legfontosabb. A többi meg majd megoldódik, ahogy eddig is.
Szóval az, hogy hosszabbítjuk a tartózkodási engedélyt azt jelenti, hogy maradunk, szerződés szerint 2013 március 31-ig. Ez tulajdonképpen jó hír, mert Somát otthon nem várja meló, a régi pozíciója azóta megszűnt. Én pocakosan úgy, hogy a pesti lakásunkban se lámpa, se függöny, dokim otthon nincs, se várandós kis könyvem, se védőnőm és még sorolhatnám, szintén nem szívesen költöztem volna. Nem beszélve a műtétemről, ami miatt ha egy mód van rá, akkor itt szeretném a picurkánkat erre a nagy világra hozni. Viszont a maradással egyéb gondok szakadtak a nyakunkba, amik megkeserítik a hétköznapjainkat. Az egyik a már említett tart. engedély hosszabbítása lejárat közelben, a másik az egészségügyi biztosítás hosszabbítása, amit a cég intéz és amiben szintén csiga lassúak, a baba cuccok beszerzése, ami lassan a körmünkre ég, amit már nagyon túlragoztunk és ideje lenne pontot tenni a végére, a távolban lévő családtagok ide utaztatása segítséggyanánt és a legnagyobb dilemmánk, a lakhatás. Sajnos innen menni kell, viszont néhány hónapra Svájcban bérelni nem lehet, helyette ajánlottak egy köztes megoldást, ami bútorozott lakás lenne, ami drágább lenne és nem is akarjuk, mert van saját bútorunk, és megint csak vissza kanyarodtunk az állapotomhoz, mert sem most sem egy csecsemővel nem vágyunk arra, hogy cuccoljunk. Eljött az a pont, amikor az ember szíve szerint hagyna mindent a francba és aztán majd lesz valahogy. De sajnos ezt a luxust most nem engedhetjük meg magunknak. Cserébe szüntelenül azon agyalunk, hogy mi lesz ha, és mi lesz ha és végül mi lesz, ha.....
De nem akarok panaszkodni, és még véletlenül sem szeretném, hogy bárki így fogja fel. Nem éhezünk, nem fázunk, pont. Az, hogy az egészségnél nincs fontosabb nem közhely, ezt mindig is tudtam de igazi értelmet akkor nyert, amikor augusztusban a kórházi ágy szélén ültem, egy csokor infúzióval a karomban. Bárki akart üzenni akkor jelentem, hogy az üzenet célba ért, vettük az adást, felfogtuk és tudjuk, hogy jó helyen vagyunk, és jó dolgunk van, és ezt értékelni kell. Most a babucink egészsége és nyugalma a legfontosabb. A többi meg majd megoldódik, ahogy eddig is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése