Nem is tudom, hogy hol kezdjem, illetve igazából nem is kezdem, csak folytatom. A Soma blogját, amit akkor kezdett, mikor nyugatra vettük az irányt:) Egy idő után abba maradt a híráradat idő és egyebek hiányában. Többször szóba került, hogy folytatni kéne mert, hogy milyen vicces lesz majd egyszer vissza olvasni és egy kicsit újra átélni, látni, hogy mennyi helyen jártunk és mennyi új élmény ért. Kisebb-nagyobb kalandok, amire nem biztos, hogy mindig precízen és pontosan emlékezni fogunk. Én nem vagyok egy írogatós fajta meg aztán mindig is úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb úgy is dolgozni fogok és akkor ugyan úgy nem lesz idő sok mindenre, mint ahogy Pesten sem volt és akkor meg miért is kezdjek bele, ha úgy is hanyagolni fogom..... De egyik reggel arra keltem, hogy mégis felélesztem az oldalt. Munkának sajnos semmi jele, túl sok a szabadidőm és ez megadta a végső lökést, olllééééé! Remélem ez Somát is arra ösztönzi majd, hogy ha csak egy szösszenetnyi bejegyzés erejéig is, vissza térjen a blogra. Ettől válna igazán érdekessé, hiszen akkor 2 szemszögből is láthatnánk az eseményeket - a dolgozó, utazó, fontos és felelősségteljes munkát végző, kenyérkereső szemszögéből - ez lenne Soma:))), és az otthon ülő, sütő-főző-mosó-vasaló háziasszony, kizárásos alapon szerény személyem szemszögéből is.:))) Ez az első bejegyzés valószínüleg hosszúra fog sikerülni de igérem, hogy a jövőben csak akkor jelentkezek, ha olyan dolog történik amit érdemes papírra, illetve ebben az esetben a világhálóra vetni, hogy majd egyszer hónapok vagy esetleg évek múlva újra fel tudjuk idézni.:)
A hétfő, amikor blogírásra adtam a fejem, valamelyest eltért az átlagostól. A nap ugyan úgy kelt, a kisautó reggel ugyan úgy jött járdát mosni, a kívülállók semmit nem érzékeltek és biztos a szűk családban is akadt olyan, aki nem emlékezett rá pontosan. De a mi naptárunkban, amit Tibitől kaptunk karácsonyra:)), be volt karikázva. Tegnap volt 1 éve, hogy Svájcba költöztünk. Eltelt a mágikus 1 év és ezúton megerősíteném, hogy az a közhely, hogy az idő repül, nem is annyira nagy közhely. Hivatalosan félidőben vagyunk! Hivatalosan félidőben vagyunk????? Hát ez az...... Ez olyan "már csak 1 évig maradunk" vagy "még 1 évig kell maradnunk" ? Vegyes érzéseket ébreszt bennünk, legalábbis bennem. Ez talán egy kicsit olyan, mint a viccben a fél pohár víz, amire valaki azt mondja, hogy MÉG csak félig van valaki meg azt, hogy MÁR félig van..... Nem tudjuk, hogy valóban félidőben vagyunk-e, és szerintem Soma nevében is beszélhetek. Nálunk a MÁR vagy MÉG egy változó dolog, függ attól, hogy milyen napra keltünk, látjuk-e a tavat és az Alpokat, milyen élmény ért aznap, mennyit romlott a forint-frank árfolyam:) és még sorolhatnám. De amíg eldől addig is úgy határoztunk, hogy kihozzuk a helyzetből a maximumot, a mának élünk és élvezzünk azt, amit lehet és addig, amíg lehet. Aztán ha majd dönteni kell, újra meghozzuk a döntést, ahogy azt már annyiszor megtettük.
Valószínűleg az 1 éves évforduló miatt nagyon sokszor kezdődtek úgy a gondolataim, hogy "tavaly ilyenkor...." és szomorúan tapasztaltam, hogy nem jut sok minden eszembe. Amikor a nagy utazásra készültünk biztos voltam benne, hogy egy életre belém égnek azok a napok és percek, mert hát az életünk egy fontos állomásához értünk, de sajnos nem ez történt. Emlékszem a vasárnap délutánra, az utolsó percekre a lakásban, mikor arra gondoltam, hogy igen, újra költözünk. De nem az Egressybe, amire évekig készültünk és nem is szomszéd kerületbe. Egy másik országba..... Vajon jól döntöttünk? Emlékszem a taxiútra a Dorozsmaiból a reptérre, ahogy Edittől elbúcsúzunk a váróban, de már a repülőútra nem. Ami meglepő, mert aki ismer az tudja, hogy repülni utálok. Emlékszem, hogy első este a Les Brasseurs helyi sörfőzdében ettünk, ahová azóta is szívesen vissza járunk vendégekkel vagy csak úgy kettesben, de más nem jut arról az estéről eszembe. Kár..... Emlékszem, hogy másnap, hétfőn reggel Soma elment dolgozni, de arra nem, hogy én mit csináltam. Talán bérletet vettem, telefonba SIM kártyát, internet előfizetést intéztem, gondolom ettem is valamit, mert enni csak kell... De hogy hol és mikor, sajnos fogalmam nincs. Emlékszem, hogy sírva fakadtam a lausanne-i pályaudvaron, mert lekéstem a vonatot, amivel IKEA-ba mentem volna bútorokat válogatni. A vonat azóta is kb. 20 percenként jár és gondolom a következővel már el is tudtam menni és Soma is nyugtatgatott telefonon, hogy ez mennyire apróság, de 2010. november 8-án ezt nagy kudarcként éltem meg. Talán akkor tudatosult bennem először igazán, hogy nem nyaralni jöttünk. Hát ilyen és ehhez hasonló gondolatok villannak fel, érzések, benyomások, jelentéktelennek tűnő apróságok......emlékek. Ma nosztalgiázom:)
Na de a bevezető után jöjjön a lényeg. Történt ugyanis, hogy vasalás közben megadta magát a vasaló, megint! Már a második, amióta Svájcba költöztünk! Bocsi Edit, hogy így kell megtudnod, de nem akartunk vele bosszantani. Természetesen vasárnap történt, persze a szomszédokat még 1 év után sem nagyon ismerjük, hogy kölcsönkérjünk, Somának egy vasalt inge sincs, megint külföldre utazik és egyébként is, valami vasaló-átok ül rajtunk? Kezdek hinni a létezésében! Hétfőn felhívtam a Bosch svájci weboldalán található számot, mert ha törik ha szakad, vasaló kell. Svájc német részén működő ügyfélszolgálatán csak egy németül beszélő hölgyet sikerült kifognom. Franciául nem beszélt és bár állította, hogy tud angolul, amikor a vasaló szónál elvesztette a fonalat, kezdtem aggódni. Úgy váltunk el, hogy visszahív és ad egy címet, ahová a rossz vasalót vissza vihetem, de mondanom sem kell, mai napig senki sem jelentkezett.
Abból indultam ki, hogy Pesten a garanciális dolgokat márkaszervízbe kell vinni. De hol van itt az a bizonyos márkaszervíz, miért nincs sehol meg a címe a weboldalon? Tettek mezejére léptem, össze szedtem a vasalót, a blokkot, egy Lausanne térképet és elindultam a boltba, ahol vettük Edittel májusban a vasalót. Amíg az eladóra vártam már szinte biztos voltam benne, hogy:
a. az eladó nem fog beszélni angolul
b. a szervíz a város másik végében van és
c. hiába van nálam térkép, ki tudja, hogy találok oda
Gyanúm igazolódott, az eladó sajnos tényleg nem beszélt angolul. De az én számra csak úgy jöttek a francia szavak és ugyan nem tökéletes franciasággal de el tudtam mondani tömör mondatokban, tagoltan, hogy, idézem: "Gondom van a vasalóval. Itt vettem 5 hónappal ez előtt. Nem működik, hideg és nem meleg." Semmilyen érzelmet vagy reakciót nem láttam az alkalmazott arcán de csodák-csodája értette, mert azt mondta: "Kérem a vasalót és a blokkot." Juhhéééé, gondoltam, tudok franciául! De az igazi meglepetés csak ezután jött. A fickó elrohant a sorok közé, a kezében hozott egy vadonatúj Bosch vasalót, kivette a dobozból és közölte, hogy ez ugyan annyiba kerül és kb. ugyan annyit is tud, a régit elrakta, az újat a kezembe nyomta és udvariasan elbúcsúzott, mert már kígyózott a sor. Én ott álltam döbbenten és megkérdeztem: "Végeztünk, ennyi az egész?" Kerek szemekkel de kedvesen igent mondott. Én felmarkoltam a vasalót és mintha loptam volna, kirohantam a boltból, nehogy a fickó meggondolja magát. Utólag vicces az egész, de ha belegondolok, hogy Pesten a garanciális szervízben legalább 1 hét, mire választ adnak vagy megjavítják, de előtte még megaláznak olyan kérdésekkel, hogy biztos rendeltetésszerűen használtam-e és flegmán közli a szaki, hogy ő még aztán ilyen hibát nem látott és csere készülékről ne is álmodjak...... és még sorolhatnám. Volt benne részem. De hát ez Svájc, ahogy egymás közt viccesen hívjuk, a civilizáció csúcsa. És igen..... ez tényleg az. Amikor ilyen dolgok történnek örülök, hogy ennek szervezett, rendezett és civilizált életnek a része lehetek. Hogy úgy reagálnak dolgokra, ahogy egy épeszű ember ezt elvárja. Hogy a néha pattanásig feszülő idegszálaimat nem nyúzzák tovább, hanem 3 perc alatt helyre rázzák a lelki világomat, ha még csak egy vasaló cseréről van is szó. Hát így történt, hogy megint új vasalónk van, már a 3. Igaz, hogy megint svájci a dugója és Svájcon kívül sehol máshol a világon nem tudom majd konnektorba dugni, csak átalakítóval, de szép és működik és a miénk. Ja...és narancssárga:)
És mivel a hétfő ettől az élménytől olyan narancssárga napnak tűnt, megfőztem életem első töklevesét zsemlekockával körítve, szintén narancssárga. Somának is ízlett, csak ajánlani tudom!
A hétfő, amikor blogírásra adtam a fejem, valamelyest eltért az átlagostól. A nap ugyan úgy kelt, a kisautó reggel ugyan úgy jött járdát mosni, a kívülállók semmit nem érzékeltek és biztos a szűk családban is akadt olyan, aki nem emlékezett rá pontosan. De a mi naptárunkban, amit Tibitől kaptunk karácsonyra:)), be volt karikázva. Tegnap volt 1 éve, hogy Svájcba költöztünk. Eltelt a mágikus 1 év és ezúton megerősíteném, hogy az a közhely, hogy az idő repül, nem is annyira nagy közhely. Hivatalosan félidőben vagyunk! Hivatalosan félidőben vagyunk????? Hát ez az...... Ez olyan "már csak 1 évig maradunk" vagy "még 1 évig kell maradnunk" ? Vegyes érzéseket ébreszt bennünk, legalábbis bennem. Ez talán egy kicsit olyan, mint a viccben a fél pohár víz, amire valaki azt mondja, hogy MÉG csak félig van valaki meg azt, hogy MÁR félig van..... Nem tudjuk, hogy valóban félidőben vagyunk-e, és szerintem Soma nevében is beszélhetek. Nálunk a MÁR vagy MÉG egy változó dolog, függ attól, hogy milyen napra keltünk, látjuk-e a tavat és az Alpokat, milyen élmény ért aznap, mennyit romlott a forint-frank árfolyam:) és még sorolhatnám. De amíg eldől addig is úgy határoztunk, hogy kihozzuk a helyzetből a maximumot, a mának élünk és élvezzünk azt, amit lehet és addig, amíg lehet. Aztán ha majd dönteni kell, újra meghozzuk a döntést, ahogy azt már annyiszor megtettük.
Valószínűleg az 1 éves évforduló miatt nagyon sokszor kezdődtek úgy a gondolataim, hogy "tavaly ilyenkor...." és szomorúan tapasztaltam, hogy nem jut sok minden eszembe. Amikor a nagy utazásra készültünk biztos voltam benne, hogy egy életre belém égnek azok a napok és percek, mert hát az életünk egy fontos állomásához értünk, de sajnos nem ez történt. Emlékszem a vasárnap délutánra, az utolsó percekre a lakásban, mikor arra gondoltam, hogy igen, újra költözünk. De nem az Egressybe, amire évekig készültünk és nem is szomszéd kerületbe. Egy másik országba..... Vajon jól döntöttünk? Emlékszem a taxiútra a Dorozsmaiból a reptérre, ahogy Edittől elbúcsúzunk a váróban, de már a repülőútra nem. Ami meglepő, mert aki ismer az tudja, hogy repülni utálok. Emlékszem, hogy első este a Les Brasseurs helyi sörfőzdében ettünk, ahová azóta is szívesen vissza járunk vendégekkel vagy csak úgy kettesben, de más nem jut arról az estéről eszembe. Kár..... Emlékszem, hogy másnap, hétfőn reggel Soma elment dolgozni, de arra nem, hogy én mit csináltam. Talán bérletet vettem, telefonba SIM kártyát, internet előfizetést intéztem, gondolom ettem is valamit, mert enni csak kell... De hogy hol és mikor, sajnos fogalmam nincs. Emlékszem, hogy sírva fakadtam a lausanne-i pályaudvaron, mert lekéstem a vonatot, amivel IKEA-ba mentem volna bútorokat válogatni. A vonat azóta is kb. 20 percenként jár és gondolom a következővel már el is tudtam menni és Soma is nyugtatgatott telefonon, hogy ez mennyire apróság, de 2010. november 8-án ezt nagy kudarcként éltem meg. Talán akkor tudatosult bennem először igazán, hogy nem nyaralni jöttünk. Hát ilyen és ehhez hasonló gondolatok villannak fel, érzések, benyomások, jelentéktelennek tűnő apróságok......emlékek. Ma nosztalgiázom:)
Na de a bevezető után jöjjön a lényeg. Történt ugyanis, hogy vasalás közben megadta magát a vasaló, megint! Már a második, amióta Svájcba költöztünk! Bocsi Edit, hogy így kell megtudnod, de nem akartunk vele bosszantani. Természetesen vasárnap történt, persze a szomszédokat még 1 év után sem nagyon ismerjük, hogy kölcsönkérjünk, Somának egy vasalt inge sincs, megint külföldre utazik és egyébként is, valami vasaló-átok ül rajtunk? Kezdek hinni a létezésében! Hétfőn felhívtam a Bosch svájci weboldalán található számot, mert ha törik ha szakad, vasaló kell. Svájc német részén működő ügyfélszolgálatán csak egy németül beszélő hölgyet sikerült kifognom. Franciául nem beszélt és bár állította, hogy tud angolul, amikor a vasaló szónál elvesztette a fonalat, kezdtem aggódni. Úgy váltunk el, hogy visszahív és ad egy címet, ahová a rossz vasalót vissza vihetem, de mondanom sem kell, mai napig senki sem jelentkezett.
Abból indultam ki, hogy Pesten a garanciális dolgokat márkaszervízbe kell vinni. De hol van itt az a bizonyos márkaszervíz, miért nincs sehol meg a címe a weboldalon? Tettek mezejére léptem, össze szedtem a vasalót, a blokkot, egy Lausanne térképet és elindultam a boltba, ahol vettük Edittel májusban a vasalót. Amíg az eladóra vártam már szinte biztos voltam benne, hogy:
a. az eladó nem fog beszélni angolul
b. a szervíz a város másik végében van és
c. hiába van nálam térkép, ki tudja, hogy találok oda
Gyanúm igazolódott, az eladó sajnos tényleg nem beszélt angolul. De az én számra csak úgy jöttek a francia szavak és ugyan nem tökéletes franciasággal de el tudtam mondani tömör mondatokban, tagoltan, hogy, idézem: "Gondom van a vasalóval. Itt vettem 5 hónappal ez előtt. Nem működik, hideg és nem meleg." Semmilyen érzelmet vagy reakciót nem láttam az alkalmazott arcán de csodák-csodája értette, mert azt mondta: "Kérem a vasalót és a blokkot." Juhhéééé, gondoltam, tudok franciául! De az igazi meglepetés csak ezután jött. A fickó elrohant a sorok közé, a kezében hozott egy vadonatúj Bosch vasalót, kivette a dobozból és közölte, hogy ez ugyan annyiba kerül és kb. ugyan annyit is tud, a régit elrakta, az újat a kezembe nyomta és udvariasan elbúcsúzott, mert már kígyózott a sor. Én ott álltam döbbenten és megkérdeztem: "Végeztünk, ennyi az egész?" Kerek szemekkel de kedvesen igent mondott. Én felmarkoltam a vasalót és mintha loptam volna, kirohantam a boltból, nehogy a fickó meggondolja magát. Utólag vicces az egész, de ha belegondolok, hogy Pesten a garanciális szervízben legalább 1 hét, mire választ adnak vagy megjavítják, de előtte még megaláznak olyan kérdésekkel, hogy biztos rendeltetésszerűen használtam-e és flegmán közli a szaki, hogy ő még aztán ilyen hibát nem látott és csere készülékről ne is álmodjak...... és még sorolhatnám. Volt benne részem. De hát ez Svájc, ahogy egymás közt viccesen hívjuk, a civilizáció csúcsa. És igen..... ez tényleg az. Amikor ilyen dolgok történnek örülök, hogy ennek szervezett, rendezett és civilizált életnek a része lehetek. Hogy úgy reagálnak dolgokra, ahogy egy épeszű ember ezt elvárja. Hogy a néha pattanásig feszülő idegszálaimat nem nyúzzák tovább, hanem 3 perc alatt helyre rázzák a lelki világomat, ha még csak egy vasaló cseréről van is szó. Hát így történt, hogy megint új vasalónk van, már a 3. Igaz, hogy megint svájci a dugója és Svájcon kívül sehol máshol a világon nem tudom majd konnektorba dugni, csak átalakítóval, de szép és működik és a miénk. Ja...és narancssárga:)
És mivel a hétfő ettől az élménytől olyan narancssárga napnak tűnt, megfőztem életem első töklevesét zsemlekockával körítve, szintén narancssárga. Somának is ízlett, csak ajánlani tudom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése