Mérföldkő

Az elmúlt hétvégénkről kellene írnom, de még mielőtt megtenném, hogy a történet kerek legyen, vissza kell menjek időben egy kicsit. Itt ülök már percek óta, bámulok ki az ablakon, mert nem tudom, hogy hol is kezdjem. Most pont az jutott eszembe, hogy az ember hányszor hiszi azt, hogy ami abban a pillanatban történik vele, az élet-halál kérdése és életének eddigi legnagyobb problémájával, akadályával néz szembe. De aztán történik valami, eljön egy pillanat és rájövünk, hogy ami eddig volt, annak soha nem volt nagy jelentősége, azok csak kis buckák voltak, és ami most jön, az életünk legnagyobb kihívása. Hát valami ilyesmi történt velünk is, nem is olyan régen. A mi nagy pillanatunk, felismerésünk március 26-án kezdődött, dél körül, egy németországi szállodai szoba mosdójában. Szándékosan használom a kezdődött szót, mert mai napig tart és akkor, ott, aznap a világ fordult velünk egyet, szerencsére nem a feje tetején állt meg:), és egy életünk végéig tartó kaland vette kezdetét. Még mielőtt bárki rosszra gondolna közlöm, hogy az aznapi sztori főszereplője egy terhességi teszt, egy 3 eurós, olyan mártogatós:), amiről oly sok idő után először, két csík nézett vissza. Pozitív, babát várok, babát varunk, mától egy kis család vagyunk, ez így kezdődik? Bámultam a tükörbe és arra gondoltam, hogy nem vagyok egyedül a mosdóban, ketten vagyunk. Hányszor játszódott le ez a pillanat a fejemben, hányszor képzeltem el, hogy milyen lesz.......... de a való életben teljesen más volt. Hirtelen a kis sör jutott eszembe, amit előző este ittam a vacsorához, és a pohár bor, amit 2 nappal az előtt, szintén a vacsorához. Jézus Mária, most mi lesz?! Még jó, hogy nem dohányzom, még azért is aggódhatnék! Hát igen, a valóság sokszor teljesen más:)

Ennek már 2 hónapja, és az elmúlt hétvégén léptem be a második trimeszterbe, magunk mögött hagytuk a mumusként emlegetett első három hónapot a hányingerrel, az étel undorral, az aluszékonysággal és az összes többi kellemetlen tünettel együtt. Azt nem mondanám, hogy nincs helyette más, de hát minden időszaknak megvan a maga szépsége:) Emelt fővel viselem, és jöjjön, aminek jönnie kell! Ez már nem rólam szól, nem rólam és Somáról, és soha többé nem is fog.
Az egyik esténk nehezebb volt az átlagosnál. A viszonylag friss sérv műtét hegei nyúlnak, ahogy nő a pocakom, és a doki szerint ez az oka a hirtelen fellépő szúró fájdalomnak, amit mindenhol érzek időről időre, és ugyan csak néhány másodpercig tart, de nagyon ijesztő tud lenni. Remélem igaza van és semmi más. Mondtam Somának, hogy a november még olyan messze van, és még 6 hónap aggódás. Erre ő nevetve azt mondta, hogy nem 6 hónap, hanem évtizedek. Igen, igaza van. Akkor márciusban, a szállodai szoba mosdójában kezdetét vette egy életünk végéig tartó aggódás. Egy olyan történet indult, amiben nekünk csak mellékszerep jut majd és a reflektorvénybe egy kis emberi lény került, akinek a létezését az utcán szembejövő emberek még nem is sejtik, akiről még azt sem tudjuk, hogy kisfiú vagy kislány, szőke vagy barna, jobb kezes vagy bal kezes, vagy hogy mi lesz, ha nagy lesz, de már nagyon szeretjük és várjuk, és minden, amit attól a naptól kezdve teszünk, eszünk, tervezünk azért van, hogy neki jó legyen. A mi közös életünk Somával mérföldkőhöz ért, az elsőhöz, amiből még számtalan lesz a jövőben. Közös életünk legnagyobb feladatára vállalkoztunk, olyat csinálunk, amit még soha eddig, szülőkké és családdá válunk. Úton van valaki, aki csak a miénk, a kettőnk kincse, szeme fénye, és egy életre szóló kapocs közöttünk, történjék bármi.