4 fal között

Ma még csak csütörtök, és én már megint blogolok. Csiga lassúsággal telnek a napok. Egész nap az órát bámulom és várom, hogy este legyen és aludni menjünk. Aztán megint másnap van és kezdődik előröl. Ezért gondoltam, írok pár sort, ezzel is telik az idő. Annyira elveszítettem az időérzékemet, hogy tegnap meg kellett néznem, hogy szerda van vagy csütörtök. Szánalmas.....
A múlt heti műtétem olyan, mintha legalább 1 hónapja lett volna, annyira távolinak tűnik. Abból tudom, hogy nem így van, mert még mindig lassú üzemmódban vagyok. Most már nagyjából minden mozdulat és tevékenység megy, csak sokkal lassabban és óvatosabban, de még mindig kivétel a reggeli nyújtózkodás az ágyban, mert az még fáj. Ma Soma kb. 10 körül lesz, mert meló után focizni megy és mivel ez az utolsó meccs, még maradnak egy sörre. Én ma edzőterembe mentem volna, valószínűleg estére ütemeztem volna szintén, és így fel sem tűnt volna. Helyette vasalok egy kicsit, mert már nagyon nagy a kupac és fel kéne számolni. Eddig ülve vasaltam, de csak a Soma ingeit. Állni nem tudtam sokáig. Most már tudok hosszabb ideig is, fájdalom nélkül, szerintem menni fog.
Mára ideért egy melegfront, vagy mi, mert reggel is csak -7 volt, napközben sütött a  nap, teljesen elkopott a hó, ami a műtétem napján esett, végre elállt az orkánerejű szél is, amitől egyenesen kellemes lett az idő. Ezért ma dél körül kimozdultam bevásárolni néhány dolgot. A közelben voltam, kb 5 perc sétára a lakástól. Még csináltam egy varga betűt egy szelektív sziget felé, mert már elég sok műanyag palack gyűlt össze. Az üveget és a papírt a házban gyűjtjük szelektíven, de műanyag és alumínium konténer nincs. Ezeket, ugyan úgy, mint Pesten, szigetekre kell vinni. A vásárlás jól esett, voltak emberek körülöttem, köszönt a pénztáros, megkérdezte, hogy vagyok és végre a tüdőmet is kiszellőztettem. A bevásárlókocsiba berámoltam, ahogy szoktam és a pénztár felé menet jöttem rá, hogy én ezt nem tudom haza vinni, mert nem cipelhetek. Ezért vissza rámoltam egy részét és csak 2 db banánt, salátát, avokádót, 1 testápolót, fűszereket és 1 csomag tortilla-t vettem. Holnap dél körül átjön ebédre Kate, egy amerikai lány, akivel együtt jártunk francia tanfolyamra és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Cuki lány, a kórházban is meglátogatott, hozott finom muffint egy helyi cukrászdából, amit egy itt élő amerikai nő nyitott tavaly és mesekönyvbe illő muffinokat készít. Mexikói kaját csinálok holnap ebédre, ahhoz kell a tortilla, az avokádó és a fűszerek is.
Hétfőn kockásra ültem-feküdtem a fenekem. Normál esetben ilyenkor van a heti nagytakarítás, ami marhára rá férne a lakásra, mert a porcicák már a szélrózsa minden irányából támadnak. Soma felelőtlenül kijelentette vasárnap, hogy ő kitakarít. A porszívózást hősiesen meg is csinálta, de mire a végére ért, meggondolta magát.  Felmosni, port törölni már nem akart, azt mondta, hogy bőven elég volt a porszívózás. Először csinálta, amióta itt vagyunk és valami azt súgja, hogy utoljára:)
Kedden kontrollon voltam, ami 2 és fél órámba telt. A doki rendelője kb 5 percre van gyalog, de míg lezuhanyoztam, felöltöztem, oda-vissza mentem, mindezt lassú üzemmódban, csomó idő elment vele. De nem bántam, legalább történt valami. Szépen gyógyulok, de a műtéti hegeket masszírozni kéne, hogy hegmentesebben gyógyuljanak. Eléggé fáj, ha nyomkodom de hát c'est la vie, ahogy a franciák mondanák.
Szerdán a női klub lett volna, a szokásos francia nyelvgyakorlós program, ami 2-től 5-ig tart. El is mentem volna, mert nincs messze, de erre a hétre csoportos múzeumlátogatás volt belőve, és én még ennyire azért jól nem vagyok. De jövő héten megyek, akkor bent leszünk, megint főzőcskézni fogunk. Helyette természetesen itthon maradtam, elég sok levelezni valóm volt. Még mindig levelezgetek a biztosítóval. Múlt héten szólt a bérlőm, hogy elromlott a gázóra, ezt intézem, illetve intézném, ha a Gázművek együttműködőbb lenne és az Elművel is gond van, mert egyszerűen elfelejtettek számlázni és értelemszerűen mi meg nem fizettünk, amiért ők le akarták kapcsolni az áramot. Megint belevágtam az álláskeresésbe, de az elmúlt kudarcoknak "hála", ennél pesszimistább hozzáállásom talán még soha sem volt.
A csütörtökről már beszéltem. Pénteken, holnap, átjön Kate. Eszünk, iszunk, dumálunk. Este 7 körül Somával kimozdulunk. Komoly dolog lesz, sminkelni is fogok és a körmömet is kifestem:) Itt élő külföldiekkel találkozunk egy helyi szálloda bárjában (így néz ki, csak az asztalokat cserélik ki. Mellkasig érő, kerek asztalokat kapunk, azt könnyű körbeállni). Egy itt élő francia srác, Ludovic a neve,  szokta szervezni havonta egyszer, egy weboldalon keresztül. Nagyon felkapott esemény az itt élő külföldiek körében, ez már a 21. alkalom és a holnapira eddig 118 ember jelezte a részvételét. A szálloda nagyon elegáns. Mivel sokan vagyunk és magas az átlagfogyasztás, az étterem, teljesen ingyen, büfészerű ellátást biztosít, ami kis igényes, 5-6 fajta, nagyon finom partifalatkákból áll, és egészen a program végéig folyamatosan újratöltik az asztalokat. Mindenki kap kitűzőt a nevével és az emberek jönnek-mennek az italaikkal és dumálnak. 4-szer voltunk eddig, már elég sok embert ismerünk. Van olyan, akiknél már vendégségben is voltunk.
A hétvégénket még köd és homály fedi. Jó időnk lesz, szóval akár egy rövid szabadban töltött program is bele férhet. Majd meglátjuk.

Új családtag

Még mindig lábadozok és még néhány hétig fogok. Ezért elég laposra sikerült volna ez a hétvége, ha pont nem most bővült volna a családunk egy újabb taggal. 9 éves a drága, neve még nincs, de már dolgozunk rajta, van benne 160 ezer km és meglepően sok extra:)
Péntek este hozta haza Soma az új autót, amit már az előtt 1 héttel leelőlegeztünk, de addig nem beszéltünk róla senkinek, amíg a biztosítás, rendszám és regisztráció nem történik meg és nincs a garázsban, a miénkben, a mélyben, a ház alatt:) Amióta október végén haza vittük az autót (akkor telt le az 1 éves itt tartózkodásunk és a svájci törvények szerint itt kellett volna forgalomba helyezni az autót, amihez otthon ki kellett vonni a forgalomból, majd ha haza megyünk újra vissza, amit nem akartunk végig csinálni), sokszor éreztük hiányát, különösen Soma. Én vígan elvagyok egy 120 ezres városban, 1000 méterre a belvárostól.... De Somának dupla időre nőtt a munkába eljutás, ráadásul 2 busz és 1 vonat, tehát átszállásos, aránytalanul sokba kerül, hideg van, sokszor esett, hétvégén neki kellett cipelni a bevásárlást (a sérvem miatt én már nem emelgettem) és ha mind ehhez hozzá vesszük, hogy az utóbbi években Pesten is csak akkor szállt buszra, ha buliba mentünk, akkor komoly vissza esést jelentett kényelmi szinten. Sokszori nekifutás után mostanra sikerült találni egy viszonylag olcsó autót. Túl drágát nem akartunk, mert ha év végén haza kell mennünk, akkor itt kell hagyni eladásra, ami ki tudja mennyi idő lesz, és nem szerettük volna, ha sok pénz áll benne. Ezért, mindenki kapaszkodjon, megint Opel lett és, hogy Pétert idézzem: "Opel, ami sosem kop el!" Hát így legyen!  Vevey-ben vettük (engedtessék meg egy kis kultur-morzsa, itt halt meg és van eltemetve Charlie Chaplin), kaptunk 3 hónap garanciát, téli-nyári gumikat, 1 éves autópálya matricát és egy Alfa Romeo kulcstartót, mert a kereskedő, akitől vettük, főleg Alfa Romeokat árul:) Fotók itt.

Charlie Chaplin szoborVevey-ben

Az autó soha nem jöhetett volna jobbkor! A műtét miatt, és a -13 fok miatt is, nagyon be vagyok zárva. Már kezdett naftalin szagom lenni, ezért Soma szombaton elvitt bevásárolni, vasárnap meg autókáztunk egy kicsit a környéken. Elmentünk egy szánkózós helyre havat nézni Lausanne-tól 10 km-re és utána lementünk a tópartra, Lausanne-ban. Egy jó nagyot sétáltunk, fotóztunk egy párat (képek itt), aztán Soma haza vitt és elment edzőterembe. Mivel én még 3 hétig nem mehetek, kénytelen volt engem itthon hagyni, amitől nekem annyira fájt a szívem, mert az elmúlt 1 évben a sport igen nagy teret nyert a hétköznapjaimban. És ugyan még csak 1 hete nem futottam, de már nagyon hiányzik.
A kaja, hétvégén, nagyon egyszerű volt. Rakott étel készült sütőben krumpliból, sok zöldségből (répa, kaliforniai paprika, póré, stb.), csirkemellből, tejszínből és reszelt sajtból. Amit mégis kiemelnék, az a desszert:) Amerikai palacsintát sütöttem, volt hozzá juharszirup. Nagyon tuti, jobb, mint a sima palacsinta, amit ki is golyózott jó hosszú időre, szerintem.

Fő az egészség!

Igen, fő az egészség! Sajnos hajlamosak vagyunk közhely kategóriába sorolni bizonyos dolgokat. És, sajnos, produkál olyan helyzeteket az élet, amikor a közhelyek igazi értelmet nyernek és örökre megváltoztatják a szemléletünket. Nekem 35 év kellett hozzá, de soha nem késő.
Kedden reggel megműtötték a lágyéksérvemet. Nagyon örülünk, hogy már túl vagyunk rajta, mert igen nagy lelki terhet rakott a vállunkra. Betegnek lenni sehol sem öröm, különösen rossz akkor, ha az ember lánya nem beszél franciául, az orvosok nem beszélnek tökéletesen angolul, idegen az egészségügyi rendszer, nincs rokon, aki segítsen, ha a műtét időpontját a család egyetlen kenyérkereső munkájához kell igazítani és a biztosító sem hagy békén egy percre sem. A műtétet megelőző néhány napban már szinte egyáltalán nem ment az éjszakai alvás. Átlagosan 4 óra alvásra voltam képes, azt is csak sok részletben, és a műtét napjára már nagyon úgy éreztem, hogy lemerült az elem. Amikor a műtét előtt az aneszteziológus megkérdezte, hogy van-e valami kérésem azt mondtam, hogy aludni szeretnék. Azt válaszolta, hogy ezt garantálni tudja:)))
A műtét a Clinique de La Source kórházban volt, ami 150 méterre van a házunktól, így esett rá a választás. A műtétről, kórházról, az ellátásról és a svájci egészségügyről órákon át tudnék írni, természetesen csak és kizárólag szuperlatívuszokban, de nem fogok. Legyen annyi elég, hogy egy svájci magánkórházban műtöttek, egyágyas szobám volt, annak minden kényelmével és luxusával, saját nővérrel és szállodai szintű kiszolgálással. Papucson kívül semmit nem kellett vinnem, piperét, fésűt, fogkefét, törölközőt, hálóinget, köntöst és minden mást a kórház adta. Ez volt az első altatós műtétem és az első laparoszkópos is. Azt mondják, hogy az első alkalom, úgy általában, mindig meghatározó, legyen szó műtétről, sportolásról, főzésről, szexuális együttlétről vagy bármi másról. Hát az enyém nagyon pozitív, és a műtétre gondolok:) Bevallom, a műtét előtt nagyon féltem, és tegye fel a kezét az, aki nem félne. De amikor elkezdtek felkészíteni a műtétre és már csak percek választottak el, biztonságban éreztem magam. A tudat, hogy egy svájci magánklinikán vagyok, nagyon sokat segített és az igazság az, hogy jobb kezekben valóban kevés helyen lehettem volna a világon.
Ma péntek, még fáj a belső sebem, inkább a jobb oldali, mint a bal, mert műtét közben derült ki, hogy kétoldali sérvem van. A bal oldali csak 3-4 mm-es volt, ott egy öltéssel helyrehozták, nem úgy, ahogy a jobb oldalit. Nehezen viseli a fene nagy önállóságom, hogy nem tudom felvenni egyedül a zoknimat, hogy a zuhanyzáshoz is segítség kell, hogy az ágyból felkelés percekig tart, hogy feküdnöm kell, mikor már úgy mennék és még sorolhatnám. Sajnos be kell valljam, elviselhetetlen vagyok és jelenleg csak egy kívánságom van, hogy újra a saját testem ura legyek. Hála a laparoszkópos eljárásnak, nincs külső varratom, hegem, ami gyorsítja a felépülést. Viszont így hatványozottan érzem a belső műtét miatti fájdalmat. A CO2, amivel a műtét alatt fújtak fel, végre teljesen felszívódott és már nem fáj, szúr, feszít a bordám, a kulcs csontom és úgy általában. Viszont gazdagabb lettem 4 lyukkal, a hasamon, ami állítólag hegmentesen fog gyógyulni. Most még a köldök feletti elég erősen fáj, de az a legnagyobb. Ott tolták be a kamerát és a világítást:) Elképesztő, itt tart az orvostudomány!
Jövő héten kontroll és 2 hét után mindent csinálhatok úgy, mint az előtt. Természetesen kivétel a nehéz tárgyak emelgetése és a sportolás, amit szüneteltetni kell a műtét utáni 5. hétig. Addig, sajnos, nem sok izgalmat ígérek a blogolvasóimnak. De mivel most viszonylag sokat leszünk "bezárva", megpróbálom Somát rávenni, hogy végre írjon Dubai-ról és tegye fel a fotókat is. Ez a bejegyzés rá vár.

Készítettünk néhány mobilos fotót a kórházban, remélem nem sokkolok vele senkit:)

 Kórházi nagyi-bugyiban, a CO2-től püffedt hasam és a 3 lyuk a 4-ből. A 4. a köldök felett van, a képen nem látszik, csak órákkal később vettem észre én is, annyira kicsi.

Műtét után a szobában.

Ébredezek.

Uzsonna, műtét után 6 órával.

Szigorúan könnyű reggeli másnap.

3 fogásos ebéd a műtét másnapján.

Robogó, bácsi, rendőrök, mentő

Tegnap délelőtt éppen készülődtem (az isztambuli lánynál volt tali dél után ebédre, sütire, borozgatásra), mikor egy csattanásra lettem figyelmes. Kimentem a teraszra megnézni, hogy mi történt. Az erkélytől jobbra, a biciklis sávban egy oldalára fordult robogó volt az aszfalton és a robogóba gabalyodva, szintén a földön, nagyon fura, kitekeredett pózban egy öreg bácsi feküdt. Szomorúan tapasztaltam, hogy a svájciak is erősen empátia hiányban szenvednek. Egy jó pár autó elhaladt, mire az egyik jeep megállt, a sofőr elakadásjelzővel a sávjában hagyta az autót és mobilon segítséget hívott. A bácsi nagyokat nyögött, sisak nem volt rajta (itt kötelező) de láttam, hogy válaszol a kérdésekre, amit a telefonáló férfi feltesz neki. Kb 5 perc múlva szirénát hallottam, gondoltam a mentő. A város viszonylag kicsi, közel vagyunk a belvároshoz és ez itt mégis csak Svájc. De nem mentő volt, egy motoros rendőr. Aztán jött még egy motoros, de mentő még mindig sehol. A rendőrök lezárták a sávot és elkezdek kirámolni a motor csomagtartójából. Előkerült egy kameraállvány és egy fényképezőgép. A nyögdécselő kisöreget és az összetört robogóját elkezdték egy krétával körberajzolni és fotókat készítettek. Azt hittem, rosszul látok! Hallelúja, meg van a papa mentve! A +5 fokban, összetörve fekszik az aszfalton, mentő sehol, még egy vesegyulladást is össze fog szedni, de fő a nyugalom, először fotózunk. Mi ez, valami amatőr fotó klub terepgyakorlata? Közben folyamatosan szóval tartották a bácsit. Miket mondhattak neki? Ilyeneket, hogy: "Papa, még egy lesz, jó? Az előzőn nem tetszett mosolyogni" vagy "Tessék egy kicsit jobbra csúszni. Most egy közeli lesz a mociról." Szörnyen morbid volt az egész. Természetesen mentő továbbra sincs sehol. Negyed óra után szirénázva megjött, komótosan kiszállt két mentős, a harmadik csak akkor kezdte felvenni a kesztyűjét. Teljesen olyan volt az egész, mintha csak úgy arra jártak volna és beugrottak, mert látták, hogy tömeg van. Nyilván nem így volt, mert szirénázva jöttek. Nem is értem..... A kisöreget stabil oldalfekvésbe rakták, megvizsgálták, hordágyra tették és elvitték. A rendőrök még maradtak fotózgatni, a robogót elvitték a robogóparkolóba a sarokra (igen, itt külön parkoló van a robogóknak, fel van festve és csak ott szabad robogót hagyni és nem ott, ahol éppen eszünkbe jut vagy dolgunk van) és ment mindenki dolgára.
Azt kell mondjam, hogy a "civilizáció csúcsa" érzés most messziről elkerült. Szörnyen tesze-tosza látványt nyújtott. Biztos minden forgatókönyv szerint történt, hiszen ez itt Svájc. Gondolom nem probléma, hogy a mentőre negyed órát kellett várni és az is megszokott, hogy egy élő embert krétával körberajzolnak és fotózgatják. Valószínűleg a biztosító miatt kell, mert itt a mentő sem jön ki ingyen.
Abból, ahogy a rendőrök hadonásztak meg mutogattak, miközben a fekvő bácsival beszélgettek én arra tippelek, hogy a kisöreg simán eldőlt a robogójával együtt. Ez a része a városnak nagyon meredek és az út hirtelen kezd emelkedni. Ha az ember nem méri fel a terepet időben, nagyon nyomni kell, hogy ne álljon meg az autó. Szerintem a robogóból vagy a bácsiból, vagy mind a kettőből, kifogyott a szufla és simán eldőlt. Ráadásul tegnap esett, csúszós volt az út.

Ma reggel kimentem a teraszra és annak ellenére, hogy egész éjjel esett, a bácsi kontúrjai még mindig jól látszanak az aszfalton, ezért lefotóztam.

Somára várva......

Megint eltelt egy hétvége, lassan vége a januárnak. Az elmúlt néhány nap elég langyin telt, olyan érzésem van, mintha szombat-vasárnap nélkül léptünk volna be a következő hétbe. Szombat délelőtt csomagoltunk, vasaltam, mert Soma elutazott Dubaiba munkaügyben. Mivel ott a péntek a szabadnap, vasárnap már melózott. Még jó, hogy van közvetlen járat de így is majdnem éjfél volt, mire a szállodába ért és kirámolt. Kint már hajnali 3 volt, mert ennyi az idő eltolódás. Szerdán délután érkezik, szóval már csak egyet kell aludni:) Először van Európán kívül, ráadásul az Emirates-el repül és a mai délutánt városnézéssel tölti. Szóval annak ellenére, hogy dolgozni ment, még lát is valamennyit a városból, ami nem mindig jellemző, sajnos.
Egyikünk sem volt boldog attól, hogy a hétvégét fel kell áldozni, de cserébe jövő héten nem utazik ami azért fontos, mert kedden lesz a műtétem. És ugyan nem ő fog megműteni (mekkora mák:)), nem szerettem volna teljesen magamra maradni.
Miután Soma elment, főzőcskéztem, össze rámoltam, bevásároltam hétvégére. Úgy volt szombaton, hogy itt élő külföldiekkel, kb. 12 emberrel, találkozok egy vacsorára. De végül lemondtam, mert egész héten köhögök és ha más bajom nincs is, de nem akartam egy étteremben az asztalnál ugatni egész este. Nem biztos, hogy a többiek jó néven vették volna:) Helyette elkezdtem egy francia könyvet olvasni, mostanában kölcsönöztem ki a könyvtárból. Na nem kell Balzacra vagy Dumasra gondolni! A házasság hónapja van és néhány témában ide vágó könyv ki volt állítva, illusztráció jelleggel. Onnan választottam egyet, a címe Hogyan éljünk együtt egy férfival...és szeressük is! Nagyon jó pofa. Elég sok szótározni való van benne, de nem fáraszt, mert érdekes Este megnéztem az M1 Online-on egy jó Woody Allen filmet és egy másikat, éjfél körül, a Duna TV-n.

A borító

Fészek két főre, ez a első fejezet címe:)

Légy diszkrét, azaz hogyan óvd az intim szférádat:)

Vasárnap nagyon későn keltem, szörnyen húzott az ágy. Aztán edzőterem, gőzfürdő, vacsora és gondoltam nézek valamit usb-ről, van egy csomó filmünk, rá tudom dugni a tv-re és így nem kell a laptopra merednem egész este. A Mamma Mia!-t választottam, azt Soma úgy sem akarná megnézni. Hát ha tudom előre azt, amit nem tudtam, én sem akartam volna megnézni. Nem akarok senkit megsérteni, mert biztos van olyan ember, akinek bejön. Én csak kínomban néztem, nem nagyon volt más a tévében. Egy zenés, romantikus filmről van szó, ami tele van jó színészekkel és ABBA slágerekkel. Eddig rendben is lenne. De valahogy a filmben nagyon idegesítően hatott. Az első 20 perc után azon gondolkodtam, hogy sok ABBA sláger van még, mert már kezd az a bizonyos cérna szakadni. Hát, mint kiderült, volt. Néhányszor vissza is kellett tekernem, mert azon vettem magam észre, hogy tök máshol jár a fejem. De legyűrtem, megnéztem, ezen is túl vagyok, Mamma Mia! kipipálva:)
Hát ennyi lenne, tényleg nem történt semmi más. Tegnap megint elkészítettem Anna néni sütijét, mert átjött Frances. Ma edzőterem, de nincs sok kedvem hozzá, ma az unalom fog hajtani a futópadon:)

Szombat, vasárnap kétszer

Mivel a múlt hétvégéről (január 7-8) nem készült bejegyzés, ezt most az aktuális hétvégével kötöm össze. No para, nem kell több oldalas beszámolótól tartani, mert semmi extrém nem történt a január 7-8 hétvégén. Talán csak egy dolgot emelnék ki, egy múzeumlátogatást. Mivel a hónap első szombatja volt, az összes lausanne-i múzeum megint ingyen volt látogatható, és elmentünk a fotóművészeti múzeumba. Még egy-két hónap, azaz első szombat, és sorra kerül az összes múzeum. Aki volt nálunk, és járt az olimpiai múzeumban, az örüljön, mert január végén 2 évre bezárják felújítás miatt. Addig még ingyen látogatható és még ezt szeretnénk egyszer sorra keríteni, Soma már harmadszor, én először és utoljára:)

Na de a mostani hétvége, azaz szombat! Bejegyzés nélkül is emlékezetes marad, Soma számára biztosan. Történt ugyanis, hogy először síelt életében. Már régen dédelgetett álma volt, hogy kipróbálja ezt a téli sportot, de mindig csak elméleti szinten volt róla szó. Aztán az elmúlt hét közepén azzal állt elő, hogy mi lenne ha ezen a szombaton lenne a napja. Elvégre tél van, a síelés gondolata egyre jobban foglalkoztatja, és mégis csak Svájcban vagyunk! Hol máshol, ha nem itt, a világ legigényesebb és legnagyobb síparadicsomok hazájában. Az már csak hab a tortán, hogy a világ első (néhány internetes oldal szerint csak második) legnagyobb sípályája csak 65 km-re van Lausanne-tól. Portes du Soleil (nap kapuja magyarul) a francia-svájci határon van, 650 km sípálya, 14 völgyben több mint 200 sílifttel, 694 hóágyúval. Minden sípálya elérhető sílifttel és/vagy ingyenes buszjáratokkal. Mi a 14 völgyből a legközelebbit vettük célba, Morginst.
Előző nap, pénteken, elugrottunk egy sícuccokat árusító boltba. Soma vett sínadrágot. Kabát, sapka, sál, kesztyű, napszemüveg volt itthon, átlagos utcai. Soma beszélt a síoktatóval hét közben, aki azt mondta, hogy szép, napos idő lesz, és mivel ez lesz amúgy is élete első síelése, nem kell profi cucc. Ebből kiindulva Soma úgy döntött, hogy csak akkor ruház be, ha tényleg tetszik a síelés és hosszú távon is folytatni szeretné. Sílécet, botot, bakancsot helyben kellett bérelni.
Az új-zélandi oktatóval, Brettel, reggel 10-kor volt találkozónk teljes harci díszben a sífelvonó mellett. Egy 5 fős csoportot oktatott aznap angol nyelven. Mire elindultunk a felvonóval a sípályákhoz, eltelt kb. fél óra. Macerásan gyűltünk össze, mindenki kezdő, mire kibérelték a felszerelést, beöltöztek, stb. Aznap az idei tél leghidegebb reggele volt, -10 fok. A síelni vágyók meg sem érezték, a sícucc jól szigetel. De én, a városi csizmámban, a 2 méteres hóban már kezdtem kockára fagyni. Mire a felvonóba ültünk úgy reszkettem, hogy nem tudtam beszélni. Ha nem lettek volna annyian körülöttünk, tuti sírva fakadok. De amikor felértünk a sípályákhoz, mintha egy másik bolygóra érkeztünk volna. Az ég kékebb volt, mind addig bármikor! Szikrázott a nap, havas hegycsúcsok, amíg a szem ellát, csillogó hó és rajta sok kis színes cikázó síelő. Olyan érzésem volt, mintha a világ tetején lennék:) Utoljára akkor éreztem ilyet, amikor 3842 méteren voltunk az Aguille du Midin, Mont Blanc "lesen", Chamonix-ban. Igaz, hogy ez Franciaországban van, de ha megkérdezné valaki, hogy a Svájcban töltött 1 évből melyik élményt emelném ki, ez lenne az, és most már a szombati sípálya látványa is ide tartozik.

Somáék elkezdték az órát, én meg befészkeltem magam egy forró csokival és sok magyar női magazinnal az étterem teraszára. Ahogy ott ültem a teraszon, a szikrázó napon, figyeltem körülöttem azt a sok síelő, borozgató, kávézgató embert, arra gondoltam, hogy milyen gondtalan is tud lenni az élet. A felnőttek vidámak, nevetgélnek, láthatóan jól érzik magukat. A tini lányokat fűzik a snowboardos vagányok. A gyerekek nem sírnak, nem hisztiznek, még a legkisebbek sem. Láttam olyat a mellettem lévő asztalnál, hogy a kicsi lábáról lecsatolták a lécet, anyukája az ölébe vette és berakta a szájába a cumit. Olyan kicsi is volt, aki alig tudott mozogni a sícuccban és az ebédjét cumis üvegből kapta, valami tejes étel volt :) Igen, ez egy életforma :)


Soma oktatása kb. 2 órát tartott. Miután végeztek, az egész csoport letelepedett a teraszon az egyik asztalhoz, ettünk, ittunk beszélgettünk. Kaja után mindenki vissza ment gyakorolni a frissen szerzett tudását, én maradtam a teraszon az újságokkal. 4-kor úgy döntöttünk, hogy sátort bontunk, mert már kezdett lemenni a nap. Leértünk, leadtuk a bérelt cuccot, mindenkitől elbúcsúztunk, kb. 7-re értünk haza. Az első síelést otthon egy hagyományos, svájci sajtfondüvel ünnepeltük és jókat boroztunk utána.  Soma annyira elfáradt, hogy fél 11-kor elaludt a kanapén, a tévénél. Kellemesen elfáradt:)
A vasárnap sok alvással, egy rövid fitneszteremmel és egy hosszabb gőzfürdőzéssel telt. A menü magyaros volt, Soma kérésére. Karajcsontból zöldségleves és petrezselymes krumpli rántott hússal, hagymás-ecetes uborkasalátával. Természetesen volt desszert is, mint minden hétvégén. Rutin híján már néhányszor befürödtem a sütéssel. De a süti, amit most sütöttem, vissza adta a már majdnem elveszett hitemet. A recept Györke Anna néni gasztroblogjáról van, mindenkinek ajánlom, itt. Isteni lett, annyira édes, amennyire kell, gyümölcsös, fahéjas.... Egyszerű recept, nem égett oda, nem lett száraz sem. Pont olyan, amilyennek elképzeltem. Hétfőn újra elkészítem, átjön az egyik itteni, alkalmi barátnőm egy forró csokira.
A sielésről készült képeket feltöltöttem Picasara,  a link hozzá itt

Joyeux Anniversaire!

Január 9-én nagy napra ébredtünk :) 31 évvel ez előtt, a zuglói Uzsoki utcai kórházban, kb. délután 2-kor, 3650 grammal és 54 centivel megszületett Somhegyi Róbert András, és ezáltal végleg és kitörölhetetlenül felkerült a Somhegyi-Remis családfa egyik ágára. Edit így emlékszik vissza, idézem: "Szép formás baba volt, igen nyugis, derűs." Ezt a szokását, szerencsére, még 31 év után is megőrizte:)
Kíváncsiságból utána néztem, hogy még mi minden történt a nagyvilágban 1981-ben, természetesen a kis Robika születésén kívül. Íme a fontosabbak:

• a Columbia űrrepülőgép első repülése
• megalakul a Pet Shop Boys, Metallica és KFT együttesek
• Franciaország új elnöke Francois Mitterrand
• Mexikó város állatkertjében megszületik az első, fogságban fogant panda bébi (Kínán kívül)
• Diana hercegné és Charles herceg házasságkötése
• először repül a Boeing 767-es
• első útjára indul a TGV francia nagysebességű vonat
• az USA-ban megszületik az első lombikbébi
• megszületik, többek között, Baumgartner Zsolt, Talmácsi Gábor, Kovács Ágnes úszó, Serena Williams, Roger Federer, Britney Spears és Bódy Szilvi - hoppá, hoppá!!!!

Mozgalmas egy év volt! :))))


Nem készültünk nagy felhajtásra, mert családtagok, barátok nélkül, akikkel szívesen ünnepelnénk egy ilyen alkalmat, nem akartunk műbulit szervezni. Aznap reggel 8-kor ébredtünk. A terv az volt, hogy amíg Soma elvan a fürdőszobában, én gyorsan elindítom a gépet és lejátszom Halász Judit klasszikusát, a Boldog Születésnapot. Majdnem nem lett belőle semmi, mert elszállt az internet, ami az elmúlt évben talán 2szer fordult elő összesen. Az eszem megáll!!! Még jó, hogy Soma nem kapkodja el a reggeli készülődést, így volt időm újra indítani a wi-fi rootert, amitől helyreállt a kapcsolat, és végre Halász Jutka is elénekelhette méltán híres dalocskáját. :)
Én estére feldíszítettem a szobát, kicsit szerényebben mint tavaly, amikor a 30. születésnapot ünnepeltük. Vacsorára pácoltam csirkehusit és görög saláta volt hozzá. A desszert créme brulée volt, amit Soma külön kért, mert nagyon szereti. Ez egy jellegzetes tejszínes-tojásos francia desszert, ami külön erre a célra készített kerámia edénykében, ramekinban készül, gőzfürdőben, a sütőben. A kész desszert tetejére barna cukor kerül, amit egy kisebb gázpisztollyal kopogósra kell karamellizálni ( kerámia edénykéket és a gázpisztolyt Soma vette az egyik párizsi útján).

A munkahelyen nem tudta senki, hogy szülinapja van. Az irodában minden hónap utolsó péntekén köszöntik az összes aktuális szülinapost, ezért a valódi szülinapok dátumait senki nem tartja fejben. Ebben a hónapban ez január 27-én lesz. Kíváncsi vagyok, mit fog kapni. Tavaly kézzel készített csokoládéval lepték meg, amit egy vidéki csokiműhelyben készítettek. Fincsi volt! Volt közte bazsalikomos és sós-karamellás csoki is, ami akkor furának tűnt, de azóta már mi is vettünk többször.

A tavalyi ajándék.

A szűk családtól az ajándékok egy részét már átvehette a két ünnep között. Az egyik egy szép és elegáns kabát, amiben nagyon snájdig :)

Az ajándék másik részének a beszerzése még folyamatban van. Egy svájci karóra lesz, ami még nincs kiválasztva. Ha meglesz, feltöltöm a képet ebbe a bejegyzésbe.

Otthon, édes otthon.....

Megérkeztünk... Otthon vagyunk... Újra... Az egyik otthonunkban a sok közül, mert igen sok van nekünk belőle, szerencsére. :) Somának egy, nekem még kettő! :)

Mikor tavaly novemberben kiköltöztünk, többször elgondolkodtam azon, hogy hol is van az én, és persze a mi, közös otthonunk. Soma szerint az ő helyzete viszonylag egyszerű. Ő Budapesten született, ott nőtt fel, járt iskolába, ott él a családja, és értelemszerűen ő ott van otthon. Nálam egy kicsit összetettebb a helyzet. Gyerekkoromban, és még Pestre költözésemkor is Beregszászban volt. Mikor megvettem a Czobor utcai lakást úgy éreztem, hogy most már az az első számú "telephely". Amióta az Egressy lakás képbe került, azt hittem, hogy ez lesz az igazi. De nem így történt, mert jött Lausanne. Eleinte szomorúak voltunk a költözés miatt, mert annyira vártuk már az Egressy átadását. 2 éven keresztül lépésről lépésre alakítottuk. Sok munka, kompromisszum, álmatlan éjszaka gyümölcse, amit sajnos csak ritkán tudunk élvezni. De ahogy már írtam, ez tavaly volt és most most van. Azóta eltelt 1 év, volt időnk kielemezni a kialakult helyzetet és levonni a saját következtetésünket. Mi sok helyen vagyunk otthon. Mindenütt, ahol együtt lehetünk kettesben, a családdal vagy a barátokkal. Mi mindenhol otthon érezzük magunkat és szeretünk ott lenni otthon, ahol éppen vagyunk. És legyünk őszinték, ez így sokkal, de sokkal jobb. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyi helyre tartozunk, hogy ennyi hely van, ahol boldogan ébredünk, jókedvben telik a nap, ahol vannak emberek, akik várnak, örülnek, hogy viszont látnak és mi is örülünk, hogy viszont látjuk őket. Legyen az Lausanne, Budapest vagy Beregszász. 
Ez a bejegyzés a reptérről hazafelé tartó úton készült, a vonaton. A karácsonyi élményekről majd később lesz egy bővebb összefoglaló, ha már nem ordít az a 3 bőröndnyi cucc-hegy a lakás közepén.

A vonaton, blogírás közben

A budapesti járat csomagjai 2 perc múlva várhatóak. És láss csodát, így is történt!

A balett és társai

Megigértem, hogy írok pár sort a balett előadásról. Ennek teszek most eleget. Tényleg rövid leszek, mert vasárnap van és bár Soma még alszik, de sok dolgom van, mert délután indulunk a reptérre.

Szóval a balett. Végre, végre, végre láttam a híres lausanne-i Béjart Balett társulatot szinpadon, élőben!!! Természetesen Somával, ketten voltunk de nem hiszem, hogy ő ennyire feldobott és elégedett, mint én:) Mivel Soma most volt először balett előadáson elmondhatjuk, hogy eddig balett szűz volt:) Mikor megkérdeztem tőle, hogy tetszett-e, ezt válaszolta: "Ilyet is látni kell". Hát ez nem volt egy határozott "imádtam":) Én már voltam balett előadáson, igaz Budapesten, az operában. Szerelem volt első látásra:) De ha valaki Lausanne-ban él, akkor ez egy kötelező program, szerintem. Somát is csak ez hajtotta.
Interneten nagyon sokat lehet a balett társulatról olvasni. A koreográfusukról és egyben az alapítójukról, akinek a nevét viselik és aki már nem él, itt van infó http://hu.wikipedia.org/wiki/Maurice_B%C3%A9jart

Az előadás 4 darabból állt. A nagyon klasszikustól (Johann Sebastian Bach zenéjére készült koreográfia) a teljesen modernig (híres francia dal- és zeneszerzők muzsikáira készült koreográfia). Nagyon jó volt felépítve az előadás. A legkomolyabbal kezdődött és a legvidámabbal végződött. A közönség úgy érezte, hogy mindig többet és többet kap. Összesen 2 és fél óra volt, egy 10 perces szünettel.  Nagyon hamar eltelt az idő, én úgy éreztem. Pazar volt! Ahogy a táncosok mozogtak, amilyen átéléssel adták elő az aktuális darab történetét, gyönyörű! A végén a közönség állva tapsolt.

a lépcsőházunkban, az előadás után

A bejegyzés címében a "társai"szó 2 másik dologra utal. Az egyik a szombat esti vacsoránk, ami nagyon finomra sikerült. Sajtos rakott tészta volt tejszínesen, csírkés, cukkínis, kalifornia paprikás raguval.

A másik egy vasárnapi, azaz ma reggeli esemény, az idei első hó. Szerencsére nem esik nagyon, csak szállingózik. Remélem ez még nem okoz fennakadást a légi forgalomban. 

Most már tényleg rohanok, Soma felébredt, készül a reggeli és vár még a csomagolás is!

2013 január

A bejegyzés címe egy George Orwell féle utópiára hajaz. De nem az, szerencsére. Soma aláírta a módosított albérleti szerződést, ma adtam postára. Ezek szerint maradhatunk 2013 január végéig és nem kell elköltöznünk annak ellenére, hogy a lakást eladták októberben. Nagy para volt és azóta egyre többször éreztem annyira igazságtalannak azt, amit történt. Nem utolsó sorban volt szemét húzás az építtetőtől kiadni a lakást ilyen rövid távra úgy, hogy tudta, hamarosan el fogja adni. Svájcban még sokszor nyugdíjasok is albérletben laknak, az emberek 10-15 évekre bérelnek ingatlanokat, mert a vétel ár még a svájci bérekhez képest is borsos. Mikor közölték, hogy eladó a lakás akkor megnyugtattak, hogy befektetési céllal adják el ami azt jelenti, hogy albérlőkkel. Aztán már azt mondták, hogy megpróbálják velünk, azaz albérlőkkel együtt eladni. Aztán már nem mondtak semmit, csak kiküldték postán a felmondó levelet.
Ez a hír szó szerint letaglózott minket. Nagyon szeretünk itt lakni és annak ellenére, hogy tudjuk, nem a miénk, nagyon a szívünkhöz nőtt. Mikor ide költöztünk, nem ment annyira könnyen az átszokás, mint ahogy arra számítottunk.  De ez a szép, tágas, igényes, napfényes lakás, a szuper elhelyezkedésével (1000 méter a belváros) és a páratlan panorámájával nagyon sokszor segített át a nehéz pillanatokon. Ezért sokszor annak ellenére, hogy távol voltunk az otthonunktól, szerencsésnek éreztük és érezzük magunkat, hogy egy ilyen szép helyen tölthetjük ez a két évet. Aki már járt nálunk vendégségben, tudja miről beszélek:))))
 Ezen kívül semmi kedvünk nem volt kétszer költözni 2 év alatt. Ja, bocsánat, háromszor. Menet közben még az Egressybe is átköltöztünk. Ott az egyik hálóban még mindig plafonig érnek a dobozok és persze benne a cókmókjaink. Na mindegy.... Szóval itt kiadó ingatlant találni nagyon nehéz. A statisztikák szerint csak a lakások 0,17% kiadó, ami érezhető is. Pályázni kell, várólistára tesznek, jövedelem igazolást kérnek és pofára megy az egész, mert a tulaj megteheti, hogy válogat a leendő lakói között. Ha nincs mögötted egy ügynökség vagy egy komoly cég, ahogy nekünk is volt ideköltözéskor, akkor van, hogy a 15. lakásnál jársz szerencsével. Az alacsony kínálat miatt az ingatlan árak ez elmúlt 1 évben megint emelkedtek és ebben az árban, ilyen paraméterekkel rendelkező lakást tuti nem találtunk volna. Amikor megjött a felmondó levél,  azonnal továbbítottuk Soma cégének és az ügynökségnek, amelyik anno ezt a lakást is találta és a költöztetést vezényelte. Ott az ügyvéd akcióba lendült, mert állítólag nem egészen volt korrekt az, ahogy minket ki akartak paterolni. Ezek szerint volt benne valami, mert mégis maradhatunk. Az új tulaj most biztos nagyon utál, mert minél hamarabb költözni akart. Ezt hangoztatta többször is a lakás látogatás alatt. Még Somát is felhívta a meló helyén és elmondta, hogy elengedi a felmondási időt, ami itt 3 hónap. Akkor ennek örültünk, mert gondoltuk, hamarabb felszabadul a kaució és legalább lesz időnk belakni az új bérleményt. Jövőre, a kiköltözéskor, biztos nagyítóval fogja átnézni a lakást és bosszúból minden karcolást ki fog fizettetni velünk. Na de ez a jövő zenéje és ne legyünk gonoszak sem!
Mondjuk megvehettük volna mi is a lakást, és akkor nyugi van:))) Az építtető elővásárlási jogot adott. Elmondta, hogy 760 000 CHF a lakás és ha szeretnénk megvenni, semmi akadálya. Még hogy semmi akadálya???!!!! Fura fejet vághattam, mert azt mondta, hogy nem kell most válaszolnom. Tudja, hogy a férjemmel is meg kell beszélni. Hát ha csak ezen múlna..... 760 000 CHF!!! Még gombócból is sok!!!! De ennek ellenére a lakás 2 hét alatt gazdára talált. Aminek akkor nagyon örültünk, mert kicsit frusztrált már, hogy vadidegenek tolakodnak be az intim és privát szféránkba, járják be cipőbe a hálószobánkat, fürdőszobánkat, és bámészkodnak mint egy múzeumban ott, ahol mi eszünk, iszunk, alszunk. Otthon szerencsére évek óta saját lakásban élünk és ez a fajta kiszolgáltatottság érzése nagyon távol állt és áll most is tőlünk.
Na de minden jó, ha a vége jó és hála azoknak, akik ebben közreműködtek!
És íme néhány kép az égig magasztalt ingatlanról, az Avenue Jomini 5-ről:)

ebédhez készülünk

2011 április

2011 május

fondüzés