Az elmúlt hétvégénk.....

.....nagyon izgalmasan telt. Sok mindent láttunk, csináltunk és ettünk:)

A szombati nap egy szemétfeldolgozó üzem látogatásával kezdődött, ami sokkal de sokkal több, mint egy szemétégető üzem. 2006-ban adták át, ami a környék gazdaságos szemétfelhasználásáért és a szemétből előállított energia lakosság felé való továbbításáért felelős. A gyár 2/3-a, a lelke, ahol a szemétégetés és az energiatermelés történik, a föld alatt van. Kívülről semmi nem látszik, hallatszik, szaglik, mert ez Svájc. A háztartási hulladék (minden, ami nem szelektív) az üzembe vasúton, konténerekbe tömörítve érkezik, amihez a város alatt egy 4 km-es alagutat építettek, csak erre a célra. Nem mellékes, hogy az alagútban futó sínhálózat becsatlakozik a városi, és persze az állami vasúthálózatba. Ezért a környéken lakók a zajból, szemétből és az ezzel járó csinnadrattából semmit nem érzékelnek. Miután a konténerek megérkeznek az üzembe, egy kapun mennek át, ahol átvilágítják és kiszűrik a radioaktív tartalmú hulladékot. A vonatokról, a szeméttel teli konténereket, kamionnal emelik le, kapukhoz viszik, természetesen épületen belül, nem a szabad ég alatt. Ezután kiborítják a szemetet és egy 11 méter mély, 10 ezer köbméter átmérőjű betongödörbe öntik, ahonnan markolóval emelik az égetőbe. Ezt egy irányító szobából teszik, üvegfalon keresztül, fotelból, egy joystickkel. A hulladék égetése során energiát termelnek, amit a városi villany- és fűtési hálózatba juttatnak, és ezzel 18 ezer ember számára biztosítanak fűtést illetve áramot. Télen főleg a fűtésre koncentrálnak, nyáron inkább az áramra. A fűtést az üzem környékén élők kapják, mert így minimális a hőveszteség. Az elégetett szemétből vissza maradt hamut nedvesítik, hogy ne szálljon és azt is tömörítik és gyűjtik. Belgiumba adják el, ahol térburkolókat készítenek belőle. Mondanom sem kell, hogy szag nincs a környéken, semmilyen bűz nem terjeng még a konténerekkel megpakolt vonat mellett sem. Nagyobb tisztaság van, mint egy átlagos közterületen. A megtisztított gázok, amiket a kéményen engednek ki tisztább, mint a város levegője, ezért azon a környéken mérik a legjobb minőségű levegőt. Hát igen, ilyen is lehet egy "szeméttelep":) Van egy pár perces videó a folyamatról, az üzem honlapján. A link itt, angolul tudók előnyben.

A szeméttéma után megvettük végre a teraszra az elektromos grillezőt, beraktuk a csomagtartóba és mivel szép időnk volt, elautóztunk 20 km-re Lausanne-tól, hogy megnézzük Charlie Chaplin sírját.

Vasárnap Brocba mentünk, ott van a Nestlé csokigyár. Egy 2,5 órás csokikészítő gyorstalpalón vettünk részt, saját kézzel készítettünk csokit, amit haza vihettünk a végén a köténnyel együtt. Truffelt készítettünk, tejcsokiból vagy étcsokiból, ki hogy akarta. A tölteléket fűszeresre vagy alkoholosra lehetett készíteni, a bevonatot szintén ízlés szerint ét- vagy tejcsokisra. A tanfolyamot vezető srác, Silvano, mindig megmutatott egy folyamatot és a többiek utána csinálták. Így haladtunk lépésről lépésre. Ki voltak készítve a hozzávalók és az eszközök. Olyan volt, mint egy tévés főzőműsor:)  Szuper volt a program, kreatív, jól szervezett, igényes. Nagyon, nagyon élveztük!

Mondanom sem kell, hogy egész hétvégén grillezett cuccot ettünk.

Köretnek quiche-t (ejtsd kis) készítettem. Ez egy francia étel, tortaformába tésztát rakunk az aljára, arra tetszés szerint párolt zöldséget (most póréhagymás-kaliforniai paprikás, currys szutymák volt benne), lereszeljük sajttal és tejszínes-tojásos öntetet rakunk rá. Ez így 30 perc alatt megsül a sütőben és szeleteljük, mint a tortát.

Desszertre kipróbáltam egy brownie receptet, vanília fagyival ettük. Nagyon finom süti, de nekünk túl csokis.

Most egy darabig nem írogatok, mert a Húsvétot és környékét otthon töltjük. 

El vagyok maradva......

Nagyon el vagyok maradva a hétvégés beszámolókkal és nagyon sajnálom, és nagyon szégyellem is magam érte, mert olyan nagyon jó és ütős kifogásom nincs rá. Nekem ihlet kell, csak ilyenkor tudok "alkotni". Nincs ihlet, nincs blogbejegyzés sem, slussz-passz. Most sem igazán mondhatnám, hogy elönt a vágy, hogy írjak, de megteszem, mert egy nagyon szép, tartalmas hétvége és hét eleje van mögöttünk.
Szombaton síelni voltunk, már sokadszor,  illetve csak Soma, én mentem plusz 1 főnek. Most is Portes du Soleil (port dü solej) síparadicsomban voltunk, de már a francia oldalon, Chatelben. Autóval ugyan úgy 1 órára van a házunktól, de majdnem fele annyiba kerül az oktatás és a felszerelés bérlése, mint a Svájci oldalon. 1750 méteren van a sípálya és még mindig van hó bőven. Soma rengeteget fejlődött. Az utóbbi két alkalommal ugyan azzal, egy nagyon belevaló francia oktatóval síelt, aki télen síoktató, nyáron sportriporter. Soma fejlődését bizonyítja, hogy az oktatóval síelt már piros pályán is, persze csak a lankásabb részén. Én szokás szerint olvastam és tőlem szokatlanul amatőr módon napoztam. Elfelejtettem bekenni a homlokomat fényvédővel, ami úgy leégett, hogy most hámlik. Síelésről fotók itt.
Kora délutánig bírta Soma lendülettel, kb 4 után értünk haza. Este étteremben voltunk, egy olyan modern és puccos félében. A konyhát az étteremtől egy nagy üvegfal választotta el, láttuk, ahogy a szakácsok sürögnek-forognak. Vicces volt látni, hogy készül az étel.

háttérben a konyha

a főétel

a desszert

 Haza gyalogoltunk, mert jó idő volt és a vacsorát is le kellett tornázni, mert volt már fél 11 is, mire végeztünk. Hazautunk a lausanne-i bulinegyeden át vezetett, ahol a helyi bárok és diszkók nagy része található. Láttunk, ahogy a sanyarú sorsú svájci tinik céltalanul, berúgva, betépve lődörögnek és úgy szemetelnek, mintha ez lenne a buli lényege. Egy szombat este után, ha valaki kimerészkedik a belvárosba, háború utáni állapotokat talál. Amit lehet, lehánynak, ami törékeny, azt össze törik és a szemét bokáig ér, főleg gyorséttermi dobozok, poharak és üres piás üvegek. A csendéletet hétfőig élvezhető, mert vasárnap munkaszüneti nap van és a boltok sem nyitnak ki. Ezért hétfőn reggel moccanni sem lehet a takarító autóktól, ami itt az összes létező formában, kivitelezésben és méretben megtalálható. Kézzel szemetet szedni még senkit nem láttam másfél év alatt, de van porszívózós autót, vizet spriccelő autó, kefés autó, lombfújó autó és még sorolhatnám. Pont, mint Gombóc Artúr csokoládéja.
Vasárnap korán keltünk és elindultunk Németországba. Somának Karlsruhe mellett volt dolga, innen 3 és fél órányira autóval. Előtte megnéztük Heidelberget, sétáltunk, ettünk egy isteni apfelstrudelt vanília fagyival. Gyönyörű időnk volt, 23 fok, sok napsütéssel. A városka óvárosában egymásba értek a kocsmák és a cuki éttermek. Nagyon hangulatos kis hely, olyan klasszikusan sétára termett. Somának annyira tetszett, hogy legszívesebben minden sarkon ivott volna egy korsó sört. És ez nagy elismerés!
Karlsruheban, a szállodában, találkoztunk Kathival. Ő is egy Peifauf, egy hajszál híján 78 éves német nyugdíjas tanárnő, aki 7 évvel ez előtt kitalálta, hogy elkészíti a Pfeifauf család fáját. 1784-ig tudta vissza vezetni és így talált ránk is, illetve először apára, és utána én vettem át vele a levelezést, aminek az lett a vége, hogy Zsuzsával és Orsival 2005 májusában meglátogattuk és 1 hetet töltöttünk nála. Azóta nem találkoztunk, csak leveleket és e-maileket váltottunk, és most nagyon örültünk egymásnak. Annyira örültünk a viszontlátásnak, hogy még az sem volt gond, hogy az én német tudásom annyiból áll, hogy a szavakat egymás mellé rakom. Vasárnap este vele vacsoráztunk hármasban, egy régi malomból kialakított étteremben. Hétfőn és kedden napközben, amíg Soma dolgozott, vele voltam. Jött értem autóval a szállodába, mentünk ebédelni, sétáltunk, kávéztunk és beszélgettünk, kézzel-lábbal:) Hétfőn este Soma és én elmentünk Strasbourgba, és egy szuper helyen vacsoráztunk a katedrálistól nem messze. Jellegzetes elzászi ételeiről híres étterem volt, még Svájcból foglaltunk asztalt, mert anélkül lehetetlen helyet kapni.
Kedden 9 után estünk be a házba, szó szerint. Nagyon fáradtak voltunk. A szombati síelés és a vasárnaptól keddig tartó német kiruccanás nagyon leszívott. 11-kor már ágyban voltunk. Nem emlékszem, hogy mikor feküdtünk le utoljára ilyen korán.
Fotók itt.

Nőnek lenni Svájcban jó!?

Megígértem múltkor, hogy írok néhány szót a svájci nők helyzetéről és jogairól. Aki nem követné intenzíven a blogot, annak dióhéjban csak annyi, hogy március 8 alkalmából egy kis ünneplést tartottunk a női egyesületben és személyem, negyedmagammal, egy kis előadással készültünk a nők jogairól, úgy általában. Kutatás közben akadtam néhány "gyöngyszemre", ami nagyon meglepett. Alább a lista, időrendben. Figyeljétek a dátumokat!

1. 1960 - először szavazhattak a nők, de nem az egész országban. Csak néhány kanton fogadta el a törvényjavaslatot. Országos szinten 1971-től szavazhatnak a nők, ugyanis akkor engedélyezte az utolsó kanton is, Appenzell Innerrhoden.
2. 1964-ig Genf kantonban a lányoknak tilos volt nadrágban járni az iskolában. 
3. 1979-ig a genfi lánydiákoknak kötelező volt extra matematika és természettudomány órákat venni az iskolában.
4. 1979-ig Genf kantonban a lányoknak kötelező, a fiúknak tilos volt varró órákon részt venni az iskolában. 
5. 1981-ben fektetik le először az alkotmányban a férfiak és nők egyenjogúságát. 
6. 1982-ig, Vaud kantonban, a középiskolába felvételiző lányoknak magasabb volt a bejutási ponthatár, mint a fiúk esetében.
7. 1982-től védi a törvény a várandós munkavállalókat és a gyesen lévő anyukákat ami azt jelenti, hogy kirúgni nem szabad és 16 hétig, hangsúlyozom 16 hétig otthon maradhat szülés után a gyermekével úgy, hogy a munkáltató addig tartja az állását. Ez mai napig így van és az anyukák nagy része 16 hét után már munkába áll, különben úszott a meló.
8. 1988-ig a férfi volt a család "feje". Csak neki volt joga rendelkezni a közös családi vagyon felett. 
9. 1991-től engedélyezik a genfi egyetemen hogy nők is betölthessenek tanári posztokat. Addig csak férfiak oktattak. 
10. 1992-ig minden svájci állampolgárságú nő elveszítette svájci állampolgárságát, ha külföldi férfival házasodott. 
11. 1992-től büntetik a nők ellen elkövetett, házasságon belüli erőszakot. 
12. 2002-től engedélyezik a terhesség megszakítást. Addig tilos volt. 

A Szovjetunióban a nők már 1907-től szavazhattak, Magyarországon 1918-tól. A lányoknak, szerintem, az utóbbi 20-30 évben nem kellett magasabb teljesítményt produkálni felvitelikor és a fiúknak nem volt tilos a varrás-hímezés technika órán. Arról nem is beszélve, hogy a tanári szakma nálunk tipikusan női munka, még a mai napig is.
Mai szemmel ezek nagyon bizarr dolgok. A dátumokat elnézve le is vagyok döbbenve, és igazából nem is. Fura kettősség tapasztalható ebben az országban az élet minden területén. Európa legfejlettebb országainak egyike, a világ legversenyképesebb országa, az országban ideiglenesen élő és dolgozó külföldiek aránya eléri a 22%, és mégis. Nagyon merev, zárkózott, minimálisan befogadó népnek tartom, akik a lelkül mélyén nagyon utálják az összes külföldit, aki elveszi a svájci munkáját, szélsőséges módon ragaszkodnak a hagyományokhoz és mindent feketén vagy fehéren látnak. De hát minden viszonyítás kérdése. És bár rossz tapasztalatom nincs, és eddig bárhol jártam, bármit intéztem, velem mindig kedvesek és segítőkészek voltak, ez az egyetlen hely a világon, ahol 10 férfiból 9 biztosan NEM fog előre engedni az ajtóban, nem fogja átadni a helyét a buszon a kismamának és ha neked jön a boltban, nem kér bocsánatot.

A 71. hetünk vége

A múlt hétvégéről írok pár sort, mert már nyakunkon a következő. Hét közepén kellett volna sort kerítenem rá, de a belga síbusz balesete rányomta bélyegét a hangulatomra. A baleset kb 1 órányira innen történt, azon a környéken már mi is jártunk. A sérült gyerekek egy részét a lausanne-i kórházban ápolják. Az újságok, a helyi hírportálok, és a tv-ben a hírek is csak erről szólnak már szerda óta. A 200 fős mentőcsapat tagjainak megrázó beszámolói nem engednek felejteni, szabadulni a szörnyűség lelki terhe alól. Nem hibáztatom őket ezért. Egy értelmetlen tragédia, aminek az okára ha valaha fény is derül, megnyugvást nem hoz egyik gyászoló család életébe sem. Na de erről ennyit.

Ezen kívül csak most esett le, hogy a március 3-4 hétvégéről nem is írtam. Akkor szombaton múzeumokban voltunk, kettőben, mert  újra hónap első szombatja volt, ami ingyen belépést jelent. Elmentünk a modern művészetek múzeumába, és Lausanne város történeti múzeumába is. Vasárnap sokáig fetrengtünk és délután a tóparton voltunk futni. Asszem a menü gombaleves volt és thai currys garnélarák, thai tésztakörettel.

ez is művészet:)

18. századi Lausanne makettje

gyerekprogram a múzeumban

A mostani hétvége izgalmasabbra sikerült. A történet ott kezdődik, hogy az utóbbi időben Sománál  új függőséget véltem felfedezni, a groupon.ch személyében, ami egy online bolt, ahol árverésszerűen lehet kuponokat vásárolni rendezvényekre, eseményekre, szolgáltatásokra kedvezményes áron. Otthon a kuponvilag.hu a megfelelője, ha ez mond valakinek valamit. Vett már így féláron autómosást, hajvágást, termál fürdőbe belépőt, éttermi vacsorát, stb. De a múlt hétvégi kupon egy program volt, amit meglepetésnek szánt. Eleinte csak a meglepetés részével volt gondom, mert ciki vagy nem, a meglepiket, a korom előrehaladtával, egyre kevésbé favorizálom. Szeretem tudni, hogy mi vár rám és mi fog történni, szeretem azt érezni, hogy én irányítom a dolgaimat, már amennyire ez kiszámítható és befolyásolható az életben. Ez az érzés egy sarkalatos pontja lett az életemnek amióta Svájcban vagyunk. Egyszerűen nem találok olyan melót, amit szívesen csinálnék, hónapok óta mosok, főzök, takarítok, ami hosszú távon már egyáltalán nem vicces, és ami miatt előfordul, hogy úgy érzem, persze képletesen, hogy a gyeplő kicsúszott a kezemből és futok utána, hogy még mielőtt a ménes szétszéled, elkapjam és újra a bakon ülhessek.
Péntekre nagy nehezen kiderült, hogy mi a meglepi, és ezután jött a másik aggályom, a bizonyos programmal kapcsolatos. Egy kb 50 perces szabadtéri, erdős, hegyi túra egy buggy-n, ami egy mini, nyitott terepjáróhoz hasonlít legjobban. Én azt mondtam, hogy ezt biztosan nem akarom, de már késő volt. A kupon ki volt fizetve, az időpont le volt fixálva. Jura-hegységben voltunk, a francia oldalon (a korszak a hegységről kapta a nevét, itt találtak először abból a korszakból származó maradványokat). Az idő szép volt, sütött a nap és még volt hó. Páni szerű félelem akkor lett úrrá rajtam, miután átöltöztünk, a túra vezető sisakot rakott rám és bekötött egy versenyautóba illő biztonsági övvel és elkezdte vázolni, hogy milyen a terep és mire kell figyelnie a sofőrnek. Zsibbadt a szám, nem kaptam levegőt és már szinte láttam, ahogy felborulunk és össze-vissza törjük magunkat. De szerencsére semmi ilyesmi nem történt. A táj szép volt, de a túra kevésbé. A túravezető ment elől a saját buggyján, mi meg utána. Havas, olvadt-jeges, sáros, kavicsos útszakaszok váltották egymást hol hegyre fel, hogy hegyről le. A kerekek darálták a havas-kavicsos masszát a ruhánkra, az arcunkba és ha kinyitottam a számat, hogy sikítsak, akkor oda is jutott. Szóval befogtam, pedig ez nem szokásom:) Csimbókokban lógott rajtunk a sár és egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem történik. Soma eszméletlenül élvezte. Nagyon remélem, hogy jól elrakta ezt az élményt és még sokáig tud "táplálkozni" belőle, mert hogy engem többet ilyesmire rá nem vesz az olyan biztos, minthogy ma péntek van. Képek az extrém túráról itt.

 
Ezen a hét végen esett meg először, ide költözésünk óta, hogy nem főztem. Az ominózus buggy túra után pizzát rendeltünk és kaptunk hozzá desszertet is, ami uborkás-epres fagyi vagy inkább sorbet volt. Nem volt olyan nagyon uborka íze, de jónak semmi esetre sem mondanám. De ezt is kipróbáltuk, lesz mit az unokáknak mesélni.

uborkás-epres fagyi

Vasárnap vendégségben voltunk, egy itt élő pesti párnál. Szuper menü volt, grillezett csirke, sertés szelet és kolbász, amit a teraszon grillezett a srác, Gyuri. Volt hozzá sült krumpli, saláta, finom, házilag készített joghurtos-fűszeres mártogatós és Villányi vörös. Sokat dumáltunk, nevettünk és végre olyan dolgokról beszélgettünk és úgy, ahogy csak magyarok tudnak magyarul:)

Éljen a demokrácia!

Az elmúlt hétvégén, pontosabban vasárnap, szavazás volt. A kb 5.6 millió szavazásra jogosult svájci állampolgárok 45% urnához járult, idén először, de nem utoljára. Ebben az évben még legalább háromszor sor kerül rá - júniusban, szeptemberben és novemberben.
Svájc választási rendszere egyedülálló a modern, demokratikus államok között. Közvetlen demokráciának hívják, nem kevesebb, mint 150 éve gyakorolják, aminek az a lényege, hogy a közösség minden tagja személyesen részt vehet a közügyek közvetlen eldöntésében. Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy népszavazás útján a szövetségi parlament által hozott bármilyen törvényt meg lehet támadni, és népszavazási kezdeményezés által a szövetségi alkotmányt is lehet módosítani. Ez amolyan sok lúd disznót győz dolog. Ehhez mindössze 50 ezer aláírást kell gyűjteni 100 nap alatt és ha ez megvan, akkor népszavazásra kerül sor, ahol a szavazók többsége fogadja vagy utasítja el a törvényt. Az alkotmánymódosításhoz 100 ezer aláírás kell 18 hónapon belül és már szavaznak is. Mivel mindig akad olyan, aki elégedetlen ezzel vagy azzal a döntéssel, a svájciak évente legalább négyszer szavaznak. Minden szavazás egyik részét olyan törvénymódosítási javaslatok képezik, amik országos szintűek és minden svájci állampolgárt érint. A másik része, mivel itt a kantonok teljesen külön életet élnek,  kantoni szintű, azaz csak egy bizonyos kantonban élők életére van kihatással és értelemszerűen abban a bizonyos kérdésben csak az érintett kanton lakói szavaznak.
Az idei első szavazásra bocsájtott kérdések a következők voltak.
Országon szinten:

1. Népi kezdeményezés - az invazív módon terjeszkedő nyaralók építésének leállítása. Igennel szavaztak, aminek következményeképpen 2013-tól csak azokban a településekben lehet nyaralót építeni, ahol a nyaralók száma a településen nem érte el a 20% a lakóingatlanokkal szemben.
2. Népi kezdeményezés -  extra adó kivetése a lakáscélú megtakarításokra, amit első lakás megvásárlás céljából "gyűjtögetnek". Leszavazták, nincs extra adó.
   
3. Népi kezdeményezés - 6 hét éves szabadság minden munkavállalónak. Leszavazták, ami előtt a svájciakon kívül, mindenki döbbenten áll. Kampányokkal győzték meg az aktív lakosságot arról, hogy mennyi hátránya van a sok szabadságnak és milyen rossz hatással van az ország hosszú távú fejlődésére, ha kevesebbet dolgoznak.
4. Állami törvényjavaslat - fix könyvárak országszerte. A szabadáras könyváraknak akartak véget vetni, mert azok megölik a kisboltokat, akik nem tudnak a nagy áruházakkal versenyezni. Leszavazták és a könyvek maradnak szabadárasak, azaz minden bolt dönti el, hogy mennyiért adja.
5. Állami törvényjavaslat - a szerencsejáték szabályainak szigorítása. Megszavazták, jöhetnek a megszorítások. 

Kantoni szinten Vaudban nem volt most semmi, viszont más kantonokban szavaztak különbőző kérdésekben. Íme néhány érdekesebb:

Genf kantonban megszavazták, hogy a gyerekek szerdán is járjanak iskolába. Eddig a szerda iskolaszünet nap volt és csak 4 napból állt a sulihét. Ezzel a genfieknek nem sok gondjuk volt de az országos statisztikák kimutatták, hogy az ilyen rendszerben tanuló gyerekek látványosan le vannak maradva az ország többi diákjaitól, ami sajnos komoly gondot jelent a gimnáziumok és főiskolák/egyetemekre való bejutáskor. 

Zürichben megszavazták, hogy a vigalmi negyedet költöztessék ki a külvárosba és az autómosókhoz hasonlóan kialakított bokszokban kell ezek után, autóstól, pásztor-órázni az arra vágyó közönségnek.  

a szerelmi fészek:)

Jura kantonban zsúfoltak a börtönök, ezért egy börtön-város létesítését vetették fel az ott lakóknak. Nemmel szavaztak.

Solothurn és Graubünden kantonokban csökkenteni akarták a kis- és középvállalatokat érintő bürokráciát. 

Obwaldenben lakóinak azt kellett eldönteni, hogy szükség van-e 40 millió frankból egy új kórházszárny megépítésére. És még sorolhatnám. 

Annak ellenére, hogy mi nem választunk, minden alkalommal választási lázban égünk. Követjük a kampányt és a szavazást. Megnézzük a híreket (én felirattal), elolvassuk a nyomtatott sajtót és interneten is utána olvasgatunk. Nagyon elgondolkodtató és tanulságos, ugyan úgy, mint ahogy az eddig itt eltöltött 15 hónap minden egyes napja.  Egy nagyon jó önismereti óra. Rengeteg dolgot árul el rólunk, magyarokról és róluk, svájciakról, akiknek a mentalitását mi magyarok akkor sem értenénk meg, ha 100 évig élnénk. Gondoljunk csak bele. Mennyi feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a népnek ilyen szintű beleszólási jogot biztosítson az állam a törvényhozásba. Először is, kell hozzá egy általánosan magas szellemi színvonal, ami garantálja a kellő komolyságot. Ez itt megvan, mert annak ellenére, hogy 3 havonta szavaznak, a részvételi arány mindig az 50%-hoz közelít, ami bizonyítja, hogy tudatában vannak annak, hogy a saját sorsukat irányítják. Szükség van egy olyan fokú, össznépi tájékoztatásra, ami elfogulatlan és megbízható, és ugyan azt az üzenetet hordozza egy 19 éves diák számára, mint egy zürichi bankárnak vagy egy hegyi faluban élő nyugdíjasnak. Szükségeltetik egy hatalmas adag bizalom a kormány részéről a nép iránt, mert hiszik, hogy a kapott tájékoztatás eredményeként az állampolgárok valóban képesek elfogulatlan döntést hozni, ami nem hátráltatja az ország előrejutását. És nem utolsó sorban kell egy nagy fokú önzetlenség az emberek részéről, ami arra készteti őket, hogy amikor az urnához lépnek objektíven döntsenek annak ellenére, hogy a személyes érdekeik esetleg más diktálnak. Az összes eddig itt felsorolt dolgokra egy példám van, a 6 hetes szabadság, ami időről időre szavazásra van bocsájtva de már évek óta leszavazzák. Mert ki az az őrült, aki nem örülne 6 hét fizetett szabadságnak 4 helyett, töltse azt bár mivel? De nálunk ez ott kezdődik, hogy a kormány dönt róla, és nem véletlenül. A svájciaknak vázolták a kampány során, hogy hová vezet a sok szabadság, mik a következményei és hosszú távon milyen káros a gazdaságnak. Elgondolkodtam, hogy vajon egy elcsigázott, minimálbérért dolgozó magyar, képes lenne-e ezt megtenni a hazájáért, mennyire érdekelné őt az ország hosszú távú sorsa? Mindenki tudja a választ. És szégyen vagy nem szégyen, sajnos én sem vagyok benne biztos, hogy leszavaznám. És ha a svájci mentalitásról van szó, mint olyan sokszor eddig, most is, Pier-Allen szomszédom jut eszembe, aki vonattal jár be melóba, vállalja az ezzel járó macerát és kiadást annak ellenére, hogy autója és robogója is van. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért azt felelte, mert ő így védi a környezetet.
Hát igen, csak ennyit szerettem volna mondani:)

Gratulálunk!

Nagy csinnadratta közepette hozta le a mai újság, hogy végre, végre, valahára péntek reggel 9:30-kor európai idő szerint, a Baselworld órakiállításon, gazdára talált a világ legdrágább órája. Az órát az Hublot (ejts Üblo), természetesen svájci, óragyár készítette, 1200 gyémánt díszíti és potom 5 millió amerikai dollárért talált gazdára. A boldog tulajdonos kilétét titok fedi. Komoly jelentkezők akadtak Dubájból, Moszkvából és Monacóból is, de végül a The Hour Glass nevű, Ázsiában luxus órák eladásával foglalkozó, szingapúri cég vette meg, az egyik ügyfele részére. Az óragyár elnöke euforikus hangulatban nyilatkozott és elmondta, hogy mennyire boldog. Naná, hogy az! Én sem örülnék, ha gyártóként a nyakamon maradna egy ilyen "csecsebecse".
Ezúton is gratulálunk a vevőnek! Használja egészséggel és remélem ő is úgy érzi, hogy jobb helyre nem is mehetett volna ez a pénz. Az óráról fotók itt.

Itt a tavasz

 Napok óta 100 ágra süt a nap, egy felhő sincs az égen, a madarak egész nap csicseregnek, a fák őrült tempóban rügyeznek, este fél 7-kor még nincs sötét, egyre több kabriolet látni az utcákon és a földszinti szomszédok tegnap kerti bulit tartottak, idén az elsőt. Szóval hivatalosan is tavasz van! Mostantól minden nyavalyát bátran ráfoghatunk a tavaszi fáradságra.:)
Kicsit zsúfoltabbak voltak a hétköznapok, mint általában. Hétfőn megvolt a szokásos nagytakarítás és délután narancslekvárt főztem. Baromi egyszerű, csak szörnyen pepecs meló és ezért időigényes. De megéri, mert nagyon finom lett. Már alig várom, hogy hétvégén bevessem valamilyen desszerthez. Ha valakit érdekel, kérdezzen. Elküldöm a receptet.
Kedden kontrollon voltam, az utolsón. Edzőterembe mentem és ügy intézni való is akadt. Szerdán a szokásos női klub volt és kivételesen előtte készülnöm kellett, mert jövő héten, március 8 alkalmából egy kis női bulit szervezünk. Lesz néhány előadás a nők életéről és jogairól úgy általában, utána egy kis eszem-iszom. Engem is beválogattak az egyik csoportba. Egy 10 perces előadással készülök a svájci nők jogairól. Ha lemegy az előadásom, erre a témára még vissza térek, ígérem. Nagyon érdekes dolgokkal szembesültem. Megdöbbentő, hogy egy ilyen fejlett országban milyen diszkriminatívan bánnak a nőkkel, és most nem viccelek. Na de erről bővebben majd máskor. Csütörtökön pesti intézni valóink voltak, építmény- és kommunális adó, ezúton is gratulálok hozzá Zugló önkormányzatának, a biztosítóval leveleztem újra, mert az aneszteziológus meglepett egy számlával, amit nem nekem kéne küldenie, hanem a biztosítónak. Legalábbis a biztosító ezt mondta, aminek nagyon örülök, mert a számla alapján a doki 1300 svájci frankért tartott altatásban a műtét ideje alatt, ami valljuk be, egy kicsit borsos, és még szépeket sem álmodtam. A biztosításunk amúgy úgy működik, hogy miután orvosnál jártunk, kb 3-4 héten belül postán megjön a számla, amit 30 napon belül rendezni kell a doki felé. Aztán az eredeti számlát (részletezi benne az orvos, hogy mit csinált és az mennyibe került) és a befizetésről szóló igazolást el kell küldeni a biztosítóhoz, aki 1 héten belül vissza fizeti a számlánkra a pénzt, ha valóban olyan szolgáltatás volt, amit támogat. Ezért minden vizsgálat előtt tájékozódni kell, hogy annak a bizonyos beavatkozásnak a költségeit állja-e majd a biztosító. Ez egy kicsit macerás és utána járást igényel, de szerencsére jó a biztosításunk és viszonylag sok mindent támogat.
Na szóval, szombaton CERN-ben voltunk. Nem részletezem, hogy mi is az a CERN. Itt lehet róla jókat olvasni. Sajnos a nagy hadronütköztetőhöz nem mehettünk le, nem is értem miért gondoltuk, hogy igen, de mindegy:) Viszont a fekete lyuk nem szippantott be, láttunk nagyon jó kis filmeket az intézetről, az egyiket 3D-ben, érdekes kiállítások voltak és az idegenvezetőnk egy mérnök volt, aki pont a nagy hadronütköztető karbantartó csapat tagja. Nagyon érdekes, ha még csak egy kis résen keresztül is, belátást kapni azoknak a világába, akik ott élik a hétköznapjaikat. Olyan elvont és megfoghatatlan dolgok foglalkoztatják az ott dolgozó tudósokat, amik nekünk, hétköznapi bolygólakóknak teljesen értelmetlennek tűnnek. És amilyen átéléssel tudnak róla beszélni perceken keresztül! Egy élmény volt:)!

az ATLAS kísérlet irányítóterme

Így néz ki a hadronütköztető 100 méterre a föld alatt, 27 km hosszan. Ez a föld felett készült:)

Adathordozó a 80as évekből. IBM cucc, 10 kilós és 5 db mp3 szám tárolására képes.

Mivel Genfben voltunk, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk lógni egy kicsit a belvárosba és megnézzük az óra boltokat, a Soma szülinapjára szánt svájci órát szerettük volna megvenni végre. Genf, annak ellenére, hogy Svájcról ez ugrik be mindenkinek először, nem egy nagy durranás. Én személy szerint nem szeretem, és Lausanne-t sokkal szebb és "tartalmasabb" városnak gondolom. De ha bevásárlásról van szó, magasan veri az összes svájci várost, Zürich kivételével.  Az óra boltok, ugyan úgy mint a világ összes márkaboltjai, egymásba érnek, és annak ellenére, hogy csak egy 180 ezres városról beszélünk sokszor van olyan érzésem, hogy egy több milliós metropolisban járok. Nagyon zsúfolt, hektikus, rengeteg a külföldi és talán svájci városnak mondanám legutolsó sorban, annyira nem hasonlít sem hangulatában sem más dologban a már megszokott svájci életre.

Genfben

A harmadik óra boltban sikerült megtalálni azt, amit kerestünk és egy eredeti Tissot óra a végeredmény. Az óra mellé egy élmény is járt ráadásnak, amit maga az óra megvásárlása okozott. Egy puccos belvárosi óraboltban történt, kirakatból választottunk és személyre szabott kiszolgálást kaptunk egy öltönyös alkalmazott személyében, aki, miután hellyel kínált, bőr tálcán hozta az órát, mutatta meg, próbálta Soma csuklójára és igazította méretre a csuklópántját.

Az óraboltban.

Az óra.

Még átugrottunk Franciaországba, egy szupermarketbe (Genftől 8 km-re) és már mentünk is vissza Lausanne-ba.
Vasárnap Soma síelni ment, hát mentem vele én is. Az idő nem volt olyan tiszta és napos, mint az előző alkalommal. Jöttek-mentek a felhők, néha olyan hirtelen jött és olyan volt, mint a füst, amitől percekig a szomszéd asztalnál ülőket sem láttam. Aztán pillanatok alatt kisütött és ez így ment egész nap. De már érezhető volt a tavasz a levegőben, olyan hideg sem volt, mint január végén, aminek nagyon örültem, mert én továbbra sem síeltem, csak a teraszon kakaóztam és olvastam.

.....itt mennek.

Itt jönnek a felhők....

A felvonóról.

Jut eszembe....

Csak most jutott eszembe, hogy a múlt hétvégéről még nem is írtam. Ennek teszek most eleget és kivételesen rövid leszek:) A pénteket is beleveszem, mert vasárnap semmi nem történt, viszont pénteken éltünk egy kis társasági életet. Egy helyi hamburgerezőben voltunk, egy kis társasággal. Lina és Daniel, egy velünk egykorú madridi pár, illetve csak velem egykorúak, mert Soma más súlycsoportba tartozik:) Roger New Yorkból, Ywona Lengyelországból és mi. Így voltunk 6-an.

Itt a hamburgerezők nagyon felkapottak, a McDonald's vagy a Burger King mintájára működnek de nem gyorséttermeknek számítanak, sokszor még asztalt is kell foglalni, ami egy Mekire nem jellemző:) Itt is menük vannak, de valamivel drágább és nincs benne üdítő. Cserébe kellemes a hely, nincs jövés-menés, helyben készítik a friss húspogácsát, kizárólag svájci marhából van, a hamburger nagyobb, mint a gyorséttermi rokonai és a sült krumpli inkább steak burgonyához hasonlít, mert friss héjában sült hasábok és nem fagyasztott szalma krumpli. De nem akarom én lehúzni a gyorséttermeket, mert azt is szeretjük és oda is szoktunk járni havonta legalább egyszer. Egyszerűen ez a hamburgerezésnek egy másik fajtája, az egészségesebb változata:) Este 8-ra mentünk és 11 után értünk haza.

Szombaton még úgy ébredtünk, hogy nem tudtuk, mit kezdjünk magunkkal. Miután megnéztük az időjárás jelentést kiderült, hogy vasárnapra havas esőt jeleznek és úgy döntöttünk, hogy szombaton kell kimozdulnunk, mert 100 ágra süt a nap. Soma ki is nézett egy tuti kis programot, menjünk fel 3000 méterre hegyeket nézni. Megreggeliztünk, csináltam termoszba teát, beraktuk magunkat az autóba és elindultunk. Sajnos félúton hatalmas dugóba keveredtünk, mert baleset volt az autópályán és tűzoltó, rendőr és mentő is volt. Hogy mi történt pontosan, nem tudtuk meg, mert mire megnyitották az egyik sávot, már semmi nyoma nem volt az egésznek. Csak az útfenntartók takarították gépekkel az aszfaltot, mert valami csúnyán nyomott hagyott rajta.

Az úti célunk Diablerets volt, 1200 méteren fekszik és annak ellenére, hogy csak kb 65 km-re van, egy teljesen másik bolygóra érkeztünk. A hómentes, száraz, szűrke Lausanne-ból egy gyönyörű, hótakaróval borított mesés, hegyi település fogadott, rengeteg chalet-val (ejtsd sálé, svájci alpesi faházak, az osztrákoknál és a németeknél is jellemző) és síelővel. A dugó miatt késéssel értünk a faluba, de még szerencsére járt a felvonó, ami 3000 méterre vitt fel, 20 perc alatt tette meg az 1800 méteres szintkülönbséget. A hegytetőn van egy kilátó, étterem, alpesi bob pálya, napozó terasz, lehet kutyaszánt bérelni, több túra útvonal indul és természetesen sok-sok sípálya. A látvány páratlan, imádom azt a nyugalmat, amit áraszt. Megittuk a teát, megettük a croissant és a muffint, megetettem egy svájci madarat, fotóztunk (fotók itt), nézelődtünk és lementünk az utolsó felvonóval, fél 5kor.

Vasárnap úgy volt, hogy Soma edzőterembe megy kora délután. Kb fél 3kor becsengetett hozzánk Michael, az egyik szomszédunk, aki kitalálta, hogy körbejárja az összes lakást és felméri a lakók panaszait a lakásokkal kapcsolatban. Az építtető 2 év garanciát vállalt az épületre és mivel nyáron letelik a határidő,  a lakók be szeretnének nyújtani egy hibalistát, amit még garanciálisan javítani fog a cég. Ő az a szomszéd, aki a karácsonyi bulin elmondta, hogy a klotyón ülve, pucér hátsóval (nyilván) vette észre, hogy mennyire huzatos a fürdő, ami a rossz szellőzőrendszerre utal:) Szóval elég jól ismerjük:) Egyébként a szellőzőrendszerrel kapcsolatban teljesen igaza volt. A háznak sajátja van, ami abból áll, hogy a kinti friss levegőt gépek megszűrik és a nappali- illetve hálószobákban befújják szellőzőkön keresztül. Az elhasznált levegőt a WC-ben és a fürdőszobában elszívják. Ez lenne a lényege, de sajnos gond van vele. A WC-ben és a fürdőben nem szív megfelelően, ezért vissza áramlik a levegő és hozza magával más lakásokból a konyha szagot. Ez nálunk is probléma, amit el is mondtunk Michaelnek. Ezt mi már jeleztük egyszer az építtetőnek és ki is jöttek személyesen, de sok változás nem történt. Michael megkért, hogy 1 héten keresztül vezessek listát arról, hogy melyik fürdőben (2 van nekünk) érzek konyhaszagot, mikor és mennyire erős. Soma úgy hívja, hogy bűznapló. A szagok erősségét 5-ös skálán értékeljük és hétfőn kezdtem jegyzetelni. Fő a svájci precizitás!:) Michaelt megkínáltuk egy sörrel, Soma is bontott egyet magának és ugyan azzal a mozdulattal az edzőtermet elnapolta hétfőre. 

A hétvégi menü sütőtök krémlevesből állt, amit kókusztejjel és Dubai-ból hozott curryvel kicsit egzotikusra csináltam. Svájci recept ez is, itt kaptam és nagyon finom. Másodikra halat ettünk, szombaton lazacot, vasárnap tőkehalat. A halfilét sütés előtt 1 órával bepácoltam sóval, borssal, facsart citrommal, friss snidlinggel és petrezselyemmel. Hirtelen kisütöttük vajon és miután kivettem a serpenyőből, a vissza maradt szaftot fehérborral, citrommal és tejszínnel felrottyantottam. Ez került a halfilére és a köretre, ami héjában főtt bébi krumpli volt és fonnyasztott spenót. Volt hozzá finom bor és Anna néni sütije desszertre. Jó volt!

Most, hogy így elnézem a bejegyzést, nem lett ez sem rövidebb a többinél:) Mindig elkalandozok, annyi minden jut eszembe. Ezek szerint csak elkezdeni nehéz, aztán már csak úgy jön az ihlet, magától:)

Az ápolt külső ára

Az itteni fodrászatokról, nő lévén, már többször terveztem írni. Ennek most jött el az ideje, mert még friss az élmény. A férfiak ezt a blogbejegyzést nyugodtan kihagyhatják, ez náluk nem húsba vágó téma.
Nevetnem kell, mert erről most egy reklám jutott eszembe, amit itt nézhettek meg. De ennek ellenére, hogy most elmenekültek a férfiak, továbbra is a fodrászatról lesz szó és nem a hüvelygombáról, ahogy a reklám azt sugallja:)
Péntek délután fodrászhoz mentem, mert a melírjaimat kb 8 hetente kezelésbe kell venni, különben nagyon kopott benyomást keltek. A haza útjaink során Pesten mindig meglátogatom a fodrászomat, aki most már idestova 9 éve ápolja a tincseimet. Nagyon ügyes, szavak nélkül is tudja, hogy mit szeretnék, a haj színem mindig olyan, amilyennek megálmodom és amióta hozzá járok, soha nem tört a hajam, pedig folyamatosan festve van. Szerintem egy nő életében egy jó fodrásznak ugyan olyan fontos szerepe van, mint egy jó nőgyógyásznak. Ez is amolyan bizalmi dolog. Azt, hogy mitől igazán jó egy nőgyógyász, azt most itt nem részletezném:)
Sajnos vannak olyan időszakok, amikor ritkábban látogatunk haza. Ilyen a karácsony utáni 4 hónap, mikor húsvét a következő hazaút. Ilyenkor itt kell megejtenem a hajfestést, sajnos. És ez most komoly! A fodrász szakma itt többnyire olasz és portugál meló. Bevándorlók gyerekei, már a második generáció, de nem ezzel van a gond. Szerintem az egy főre jutó fodrászatok száma Svájc francia részén a legnagyobb Európában. Minden esetre én még ilyet nem láttam, tényleg minden bokorban van egy és a lehető legprofibb felszerelés van mindegyikben. Ennyi fodrászatra naná hogy nincs igény. A fodrászatok, ugyan úgy mint a boltok, este fél 7-kor bezárnak és vasárnap ki sem nyitnak. Lefordítva annyit jelent, hogy alig vannak nyitva, a nyitva tartás alatt is panganak és mivel a munkaerő Európában itt a legdrágább, a fodrászok horror áron dolgoznak. Persze kell itt is időpont mert annak ellenére, hogy a pultot támasztják, nem fogadnak senkit spontán. Ők úgy gondolják, hogy sokat dolgoznak és ezt hangoztatják is időpont foglaláskor. Még a legelső alkalom előtt sajnáltam is a lányt egy kicsit, mert tudom a pesti fodrászom példájából, hogy mit jelent a zsúfoltság. Tamásnál (így hívják a pesti fodrászomat), ha sokan vannak, akkor a vendégek ülnek, mint a verebek a dróton, meg sem tudunk mozdulni. Van, aki festékkel a haján, van, aki már a mosóban, a harmadik fején pont dolgozik, közben a vállával tartja a mobilt a füléhez és mivel a fodrászat a Hősök tere mellett van, az utcáról is sokszor esik be valaki. A svájci fodrásznál (az enyémnél tuti, egyébként Moira a neve) a zsúfolt azt jelenti, hogy egyik vendég jön a másik után, időpontra. Nem vállal párhuzamosan senkit, még egy vágást sem, amíg a festékem fent van. A telefonja átlagosan 2-3 alkalommal csörög 2 óra alatt és akkor is vagy a férje vagy az anyósa keresi, legrosszabb esetben közvélemény kutatnak valamelyik szervezettől, amitől mellesleg nagyon ki szokott akadni. Én meg a tetű lassúságától, de ez már csak hab a tortán. Az utcáról vendégek nem esnek be. Sajnos a gyér ügyfélkör miatt a szakmai tudásuk is hagy kívánni valót maga után. Én itt eddig csak 3szor voltam és akkor is ugyan ahhoz a lányhoz mentem, de sok külföldi nővel beszéltünk már erről, és egy véleményen vagyunk. Különösen az orosz nők értenek ezzel egyet, akik szerint itt még egy szemöldököt sem tudnak rendesen megigazítani, hogy a fodrászatról ne is beszéljünk:) Az én igényeim ezért nem érnek fel egy orosz nőével, pláne nem egy moszkvaival, de a budapesti mércétől így is távol vannak. Természetesen most pénteken is, ahogy már előzőleg 2 alkalommal, nem tudta eltalálni a tincsek színét. Ezért egy kicsit barnásabb lettem, néhány helyen vöröses árnyalattal. Mondjuk nem vészes, mert legalább nem lettem sokkal szőkébb, amitől féltem, mert már egyszer eljátszotta ezt is velem. De ettől függetlenül nem tetszik. Most sem vágattam, ahogy eddig egyszer sem. A legelső alkalommal azért nem vágattam, mert akkor növesztettem a hajam. Azóta simán nem merem. A munkájáért 110 svájci pénzt fizettem. Ebbe benne volt a tincsek megfestése szigorúan lenövésig, mosás, szárítás, a pulttámasztás és a villanyszámlája pulttámasztás alatt, amit szintén én fizetek, mert alig van vendége. Ettől olcsóbb fodrászat nincs, drágább igen. Csak az összehasonlítás kedvéért leírom, hogy Tamásnál egy festés-vágás-mosás-pakolás-szárítás kb 9000 ft-ba kerül borravalóval. És ebben nincs benne a Tamás könyökölése, mert szegénynek a fenekét nincs ideje megvakarni, nem hogy könyökölni. Meséltem már neki a svájci fodrászkalandjaimat és mindig nevet rajta. Tamás egy fodrászoknak készített hajápolókat és festékeket gyártó cég hivatalos képviselője. A cégtől rajtaütésszerűen kijönnek emberek és ellenőrzik, hogy kirakja-e a termékeiket, a reklámanyagot, azt a márkát használja a szalonban, stb. Legutóbb Németországból voltak. Csak úgy beülnek és figyelnek egy rövid ideig. Mikor látták, hogy Tamásnál milyen diliház van megkérdezték, hogy miért ilyen zsúfolt a mai nap. Mondta Tamás, hogy ez egy átlagos nap, ünnepekkor rosszabb. Le voltak döbbenve. Megkérdezték, hogy mikor szokott kávézni vagy ebédelni. Azt válaszolta Tamás, hogy vagy otthon induláskor vagy két vendég között bekap valami falatkát. Nem hittek neki:)
A férfi hajvágással kicsit jobb a helyzet. Az viszonylag olcsó, csak 40 frank mosás nélkül. Soma gyakran jár, mert a rövid haját kb havonta meg kell igazítani. A közelünkben vagy egy fodrászat, amelyik fodrászsulit is üzemeltet. Lehet gyakornokokhoz időpontot kérni és akkor csak a felébe kerül, azaz 20 frankba. Az oktató ott van végig a tanonc mellett, és a végén megigazítja, ha nem tökéletes. Egy férfi haj esetében csak egy hátránya van, sokkal lassabb mint általában. De én nem merem ezt a megoldás megkockáztatni, annak ellenére, hogy csak a felébe kerülne, mert egy elrontott melírt valamivel nehezebb korrigálni, mint egy rövid férfi hajat.
Sajnálni azért nem kell minket, nem ezért írtam árakat. Az itteni fodrász árak, ugyan úgy mint itt minden más, a svájci bérekhez viszonyítva nagyon is optimálisan vannak megszabva.

Vegyes

Ma már szerda. Valahogyan, én sem értem hogyan, de az elmúlt 3 nap (na jó, a mai a 3.) viszonylag hamar telt annak ellenére, hogy hétfőtől egyedül vagyok. Soma Franciaországban van,  Párizstól 120 km-re,  Amiensben (a város temetőjében talált végső nyugalomra Jules Verne). TGV-vel ment Párizsig, szokás szerint, és autót bérelt. Pont valamelyik nap beszéltünk róla viccesen, hogy még nem is olyan régen arról álmodozott, hogy legalább egyszer utazhasson TGV-n. Mára olyan rutin lett belőle, hogy egyik alkalommal, Párizsból hazafelé le is késte, mert elkalkulálta az idejét. A TGV-vel utazás élménye kezd olyan lenni, mint Pesten buszra szállni. Na jó, talán egy kicsit jobb.
Jó hír, nekem mindenképpen, hogy hétfőn végre kitakarítottam és ágyneműt is cseréltem, de előtte még napoztattam a paplanokat a teraszon. Mikor este lefeküdtem (volt már éjjel 1 is), a sötétben éreztem, hogy rend van, friss az ágynemű és ez olyan nagy örömmel töltött el (az én Ancim most biztos mosolyog, ő tudja, hogy ez mit jelent nekem:)). Hát igen, kevés kell a boldogsághoz:) Szintén jó hír, hogy a tegnapi (keddi) kontrollon a sebész nagyon elégedett volt és azt mondta, hogy lassan újra kezdhetek sportolni. A műtét utáni 4. hétig még mindig kivétel a futás (mondjuk pont ez hiányzik a sportból a legjobban), ne emeljek nehéz súlyokat (az edzőtermi gépekkel egy életre végeztem) és ne végezzek hasizom gyakorlatokat. A köldököm is, ami egy kicsit aggasztott, szépen gyógyul, ezért torna után már szaunázhatok vagy gőzfürdőzhetek is. 2 hét múlva kell mennem legközelebb kontrollra, elvileg az lesz az utolsó.
Hasonló örömmel töltött el ma reggel az a felismerés, hogy újra tudok nyújtózni ébredés után. Isteni, mert már kezdem úgy érezni magam, mint aki gúzsba van kötve. Azóta egész nap nyújtózok, szerintem holnap reggelre behozom a lemaradásomat:))) Ha belegondolok, hogy ma 2 hete, hogy haza jöttünk a kórházból, és hogy mennyire vacakul éreztem magam mint fizikailag, mint lelkileg! Ahhoz képest ma már elmondhatom, hogy a hétköznapi, rutin tevékenységekben szinte 99%-os vagyok. A műtét után napokig magam alatt voltam, világvége érzésem volt és sokszor rohamszerűen tört rám a sírás, teljesen váratlan helyzetekben. A neten, az angol oldalakon, elkezdtem keresgélni és rengeteg cikket találtam a posztoperatív depresszióról. Én szeretném azt hinni, hogy valóban ez volt a kiváltó ok és nem csak simán az, hogy ilyen rémséges sárkány is tudok lenni. Bár aki jól ismer az most biztos nevet magában és arra gondol, hogy nem kell Gabinak ahhoz műtét, hogy tüzet okádjon:)
Rossz hír, hogy ma havazik, nagyon intenzíven, fagy körüli a hőmérséklet és hiába tisztítják az utakat folyamatosan, pillanatok alatt havas lesz újra. Ráadásul a szél is fúj, és az tovább rontja a helyzetet. Ezért úgy tűnik, hogy a mai francia gyakorlós, női klubos programom elmarad, mert nem akarok ilyen csuszában kimozdulni és elesni. Szintén szomorúan tapasztaltam, hogy Bukszi, a júniusban vásárolt bukszus, kifakult és elkezdett sárgulni. Anya szerint valószínűleg megfagyott. Remélem, hogy még magához tér, mert nagyon a szívünkhöz nőtt és a nyári borozgatások a teraszon nem lesznek ugyan olyanok nélküle.

Bukszi fénykorában.

Az elmúlt hétvége végül nem lett annyira uncsi. Szombaton késői kelés és reggelizés után elmentünk Ikeába. Már volt egy elég hosszú listánk konyhába való apróságokról, amiket ott lehet svájci szinten a legolcsóbban beszerezni és most, hogy  már van autónk, el is mentünk. Soma délután edzőterembe ment én főzőcskéztem. Vasárnap kora délután autóba ültünk és a Genfi tó partját néztük meg több városban - Nyonban (focirajongók tudják, hogy itt van az UEFA központja), Coppetba (a kis városka rajta van a svájci nemzeti örökségek lisáján) és Versoixba (ejtsd Verszoá, semmiről sem híres). A szibériai hideg idő miatt és az erős szél miatt is, a Genfi tó nagyon fura dolgokat produkált. Az egyik a gőzölgés volt, ami a -15 fokban volt látható igazán. A teraszról úgy tűnt reggelente, mintha be lenne fagyva a tó vize, de igazából csak gőzölgött, mint egy forró tea. Van róla videó itt. A másik érdekes dolog a tó vize szintén, amit a szél olyan erővel fúj a partra, hogy ráfagy mindenre és nagyon fura jégképződmények alakulnak ki. Az erről készült képek és felvételek az elmúlt hetekben bejárták az egész világot. Az alábbi 2 képet NEM mi készítettük. Egyik ismerősünk csinálta Genfben. Mi nem mentünk el addig, de a környéken, az általunk készített fotókat itt tudjátok megnézni.

Genfi fotók, amiket NEM mi készítettünk.

Ja, a kaja. Majdnem elfelejtettem:) Paradicsomlevest csináltam, olaszosan, bazsalikommal, oregánóval és mozarella sajtgolyókkal. Szombaton mexikói volt hozzá, tortillába tekert fűszeres csirke, guacamole (avokádóból készült mártogatós), saláta, stb. Vasárnap canellonit töltöttem spenótos-ricottás töltelékkel, amit én csináltam hozzá és a töltött canellonit besamellel, a sütőben sütöttem meg, ami igazából főzés, mert a tészta a besamelben főtt meg. Desszertre muffin volt, egy szuper recept, végre, ami egy Kotányi muffin fűszerkeverék hátoldalán van. Nagyon jó gyömbéres-fahéjas-ánizsos-kardamonos és még sorolhatnám ízt ad a fűszer a muffinnak, olyan karácsonyos tőle egy kicsit. A fűszert Edittől kaptuk postán, sok más finomsággal együtt, amiért köszi, köszi még egyszer:)